2012. augusztus 18.

2011

Legutóbbi blogbejegyzésünk óta – horreur – egy teljes év telt el. Most azonban annál nagyobb lendülettel igyekszünk pótolni beszámolóinkat programjainkról. A 2011-es év igen gazdag terméséből mindenekelőtt a klubesteken elhangzott előadásokról emlékezzünk meg!
Januárban Telek Ágnes lisszaboni úti élményeiről számolt be, majd Baldavári Eszter szakdolgozatának főszereplőjéről, Kőrössy Albert építészről tartott előadást. Februárban Gulyás Nóra Hofhauser Antalról beszélt, márciusban Pálinkás Szilvia Kármán és Ullmann építészekről szóló szakdolgozati előadását hallgathattuk meg, Lachegyi Máté pedig Dubai építészetéről tartott érdekfeszítő bemutatót. Áprilisi esténk a 100 éves házak tematika körül forgott, májusban pedig Bodó Péter Sándy Gyula életművét ismertette. Júniusi és júliusi klubestünkön Angyal Tibor négy 19. századi budapesti híd történetéről tartott előadást. Augusztusban Szekeres Ágnes dániai, szeptemberben Mácsay Krisztina párizsi élményeit osztotta meg velünk, hangsúlyozva elsősorban útjuk építészettörténeti vonatkozásait. Októberben Kozák Zsuzsanna Makovecz Imréről, korunk legismertebb magyar építészéről emlékezett meg. Decemberben egy beszélgetős esttel zártuk az évet.
A klubetsteken kívül más események is összehozták klubtagjaikat, legalábbis virtuálisan. Így történet ez – és történik azóta is – a 2011. januárjában útjára indított játékban is, ami e-mailben feladott képi feladványok megfejtésére ad alkalmat a játékoskedvű klubtagság számára.
Kirándulások és séták tették teljessé az év programsorozatát, februárban Gulyás Nóra és Torma Ágnes szervezésében a turai kastélyt tekintettük meg, júniusban modern sétán vehettünk részt Nagy Zoltán vezetésével, szintén júniusban a nagyszerű Megyeri hidat járhattuk be Eser Attila híd mérnök segítségével. Júliusban Dragon Zoltán vezetett minket a Markó Károly kiállításon, augusztusban pedig Szögi Sándor kalauzolt minket a Nyugati pályaudvar épületében. Szeptemberben a Vörösmarty tér sarkán álló egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár Alpár Ignác tervezte székházát tekinthettük meg Ligeti Anna segítségével.
Ezúton is köszönjük a szervezőknek a fenti nagyszerű programokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése