2017. november 21.

Látogatás Perbálon



November 19-én vasárnap délután klubunk néhány tagja Karácsony Rita szervezésében Perbálra látogatott, hogy megismerkedjünk a Tovább Élni Egyesület Gyermekotthonával. Először az egyesület tulajdonában lévő Petőfi utca 5. számú kőből és vályogból épült öreg házat tekintettük meg, ahol Dr. Bartholy Judit az egyesület megszületéséről és életéről beszélt. A felújítás vagy átalakítás előtt álló ház helyiségeinek falain fényképekből, az egykori tisztaszobában pedig makettekből álló kiállítás látható 21 év – 3 terv – 1 tábor címen.

 

Innen az egyesület által fenntartott Gyermekotthon 1990-es években emelt épületegyütteséhez mentünk át, ahol Karácsony Tamás építész kalauzolt bennünket (tervezőtársa Janesch Péter volt). A környezetével szerves kapcsolatban álló emberi léptékű épületcsoport fő alkotóelemei a lakóházak és a gazdasági épületek, melyek homlokzatalakításában elsősorban a nyers tégla, a beton és a fa játszik meghatározó szerepet.










 
A program zárásaként a perbáli Morrison Pub vendégei voltunk, ahol ízletes falatok mellett két vetített képes előadást hallgathattunk meg. Karácsony Tamás Perbál/olvasatok címen mesélt a tervezés és a megvalósítás történetéről, majd Kemes Balázs építész az általa és munkatársai közreműködésével szervezett táborokról beszélt, melyek során építészhallgatók ismerkedhetnek meg az építőmunka gyakorlatával.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a lehetőséget és a felejthetetlen élményt a szervezőknek és az előadóknak!

Fényképek és szöveg: Rozsnyai József