2012. október 19.
Emlékképek Cegléd városából
Eszter és Péter írásaiból jól kitűnik kirándulásunk emlékezetes volta, szóban hozzátenni nem is lehetne már sokat, csak köszönetünk újbóli kifejezését Eszter és Laci bácsi felé. A rendkívül tartalmas és kiváló hangulatú kirándulás emlékére közlöm az alább következő képeket.
2012. október 15.
Reich Ede hódmezővásárhelyi építészről
Vásárhelyi Látóhatár III/3 (2012), 9.o. |
Ismert épületek alig ismert tervezője
Hatvan éve hunyt el Reich Ede,
egykori vásárhelyi főmérnök majd műszaki főtanácsos. Nevéhez számos fontos
helybeli épület fűződik, magát az építészt mégsem ismerjük igazán. Jelen
írásomban ezért az ismeretlenség homályából igyekszem kiemelni őt.
Reich Ede 1877. július 19-én
született Budapesten. Apja Reich Ignác, anyja Ausinger Mária. 1895-ben
érettségizett a budai főreáliskolában, majd a királyi József Műegyetem
építészmérnök szakán tanult. 1899-ben diplomázott. A Gregerson műszaki cégnél
kezdett dolgozni, majd a Győr-dombóvári vasútépítés egyik mérnöke lett. 1902-ben
költözött Hódmezővásárhelyre, miután Lukács György főispán ideiglenesen városi
másodmérnökké nevezte ki. Ettől kezdve kisebb megszakításokkal élete végéig
városunkban élt.
Már első évében komoly feladatot
kapott: neki kellett átdolgoznia a Szarvas Vendéglő László Richárd és Ferencsik
Aladár készítette terveit, mert azok nem feleltek meg az előírásoknak. Ezután
az építkezés művezetését is rá bízták. A vendéglő, mely ma a tűzoltóságnak ad
otthont 1904-re készült el. Reich a feladatát annyira jól végezte, hogy a
közgyűlés még külön tiszteletdíjjal is jutalmazni akarta, amelyet végül mégsem
kapott meg. Nevét, képességeit és megbízhatóságát viszont így is megismerte a
város, és még jelentősebb feladatokkal látták el.
Ilyen volt például a sok vitát
kiváltó városi közvágóhíd építése. Ehhez az első terveket szintén 1902-ben
készítette, melyeket a pénzügyi helyzet miatt többször kényszerült módosítani,
majd teljesen új változatokat is rajzolt. Hosszú tervezési fázis után az
építkezés végül 1909-ben indult meg, a következő évben pedig el is készült a
vágóhíd. Ez az épületegyüttes is jól sikerült, így Makó városa is Reich Edét
bízta meg az ottani vágóhíd terveinek elkészítésével.
A kútvölgyi szanatórium |
A vágóhíddal párhuzamosan
dolgozott Reich a városi közkórházon is. A terveket ugyan Hübner Jenő
műépítész, a kor kórházépítő specialistája készítette, azonban a művezetést a
város Reich Edére bízta. Az építkezés két évet vett igénybe, 1909 végére
készült el. A tervek ezúttal Orosháza városának tetszettek meg és másolatokat
kértek Reichtől.
A strandfürdő |
E nagyszabású feladatok sikeres
megoldásának eredményeképpen 1908-ban – miután Borsos József addigi főmérnök
Debrecenbe költözött – Spilka Antal főispán Reich Edét nevezte ki városi
főmérnökké. Pályája tehát felfelé ívelt, és feladatai is akadtak bőven. Egyik
legjelentősebb művét, a kútvölgyi szanatóriumot is 1908-ban kezdte tervezni,
majd az építkezés művezetését is ő végezte. Az intézmény nagy sikernek örvendett,
négy évvel később máris bővíteni kellett, majd a húszas évek végén, az ország
gazdasági helyzetének konszolidációját követően ismét bővítették, szintén Reich
– részben modern stílusú – tervei szerint. A két világháború közötti épületei
közül fontos kiemelni még a strandfürdőt (1929), valamint Földes Béla királyi
közjegyző Kossuth téri házát (1933), melyet sajnos utólag durván átalakítottak.
Földes Béla háza |
Az ilyen nagyobb szabású épületek
mellett kevésbé látványos munkák sorát is ő tervezte: egy óvodát, hat tanyai
iskolát, valamint a belváros útjainak keramittal illetve aszfalttal való
burkolását is. Rengeteget köszönhetett tehát neki a város. A kor azonban
kegyetlen volt vele, 1944-ben származása miatt deportálták. Innen még
visszatért, de egészségi állapota leromlott. Ráadásul házát idegenek foglalták
el, akikkel hosszú ideig kellett egy fedél alatt élnie. 1952-ben hunyt el, a
vásárhelyi izraelita temetőben nyugszik. Sok vásárhelyi épülete azonban őrzi
emlékét. (A dolgozat a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltárában
őrzött dokumentumok alapján készült.)
2012. október 14.
Kossuth városa
2012. október 13-a szerencsére nem péntekre, hanem szombatra
esett, így félelem nélkül utazhattunk Ceglédre. Budapestről vonattal célszerű
menni, hiszen a város az Alföld egyik legforgalmasabb vasúti csomópontja, így a
fővárosból is gyakran indulnak Ceglédet érintő vonatok.
Az első épület, amit szemügyre vettünk, tehát a vasútállomás
volt. A Pfaff Ferenc tervezte épület nemrégiben kapott műemléki védettséget,
hála többek között Angyal Tibor tagtársunknak is, aki a védettségi
dokumentációt készítette. Sajnos azonban az eredeti épületet belülről eléggé
átalakították és kívülről is hagyott maga után kívánni valót az állapota. Ezt
bizonyítják a Magyar Államvasutak feliratból lepotyogott betűk is (lásd kép
alább)… de legalább a maradék vicces lett.
Innen a város központjába indultunk az egykori szépen
kialakított villasoron, melyet ma panel- illetve téglablokk házak „díszítenek”.
Ezen a nyílegyenes úton haladva jutottunk el a Pártos Gyula tervezte Kossuth
Lajos Gimnáziumhoz. A historziáló stílusú épületet is alaposan körbejártuk,
illetve be is tudtunk menni, hála a kirándulás főszervezőjének, Baldavári
Eszternek. Szerencsére a gimnázium nagyon jó állapotban volt, még a boltozatok
díszítő festései is élénk színekben pompáztak.
Soron követező épületünket, a
városi múzeumot, szintén Kossuth Lajosról nevezték el – valójában magát a
települést is Kossuth városaként szokták emlegetni. A múzeumnál találkoztunk
vezetőnkkel, Baldavári Laci bácsival (a főszervező nagypapájával). A nap nagy
részében ő kalauzolt végig bennünket a városon. Utólag is köszönet érte!
A múzeum állandó kiállításának megtekintése után a
Gyermekkönyvtár meglepően szép épülete következett, melyet a Váradi
bankárcsalád épített saját lakás céljára 1896-ban. Egyik termének boltozatát
még freskók is díszítették, bár ma már csak egyetlen allegorikus alak látható.
Innen már nem kellett sokat mennünk a Kossuth térig, ahol három templom és a
városháza is várt bennünket. Először az evangélikus templomba mentünk be
(Sztehlo Ottó, 1896, neogótikus), azután a Hild József tervezte klasszicista
református templom következett, bár ezt csak kívülről tudtuk megfigyelni.
Érdekesség, hogy a templom udvarán őrzik azt az erkélyt, mely egykor egy
pozsonyi épülethez tartozott, és amelyen Kossuth Lajos intézte szavait a
pozsonyi lakossághoz 1848-ban. A katolikus templom is a protestáns templomok
közvetlen közelében van, a városra jellemző ökumenizmus (melyre Laci bácsi is
nagyon büszke volt) ebben is megjelenik. Ez szintén klasszicista stílusú,
1822-25 között épült Homályossy (Tunkel) Ferenc tervei alapján.
Az újdonsült díszpolgár Laci bácsinak köszönhetően a
városházába is sikerült bejutnunk, ahol maga a polgármester fogadott bennünket.
Angyal Tibor zongorajátéka után a városvezető beinvitálta a csoportot az
irodájába, ahol jófajta barackpálinkával, illetve vörösborral kínált meg
bennünket. Így a következő egyházi épületet, a Baumhorn Lipót által tervezett
zsinagógát már jobb hangulatban látogattuk meg. A zsinagóga egyébként ma
tornacsarnokként működik.
A városközpontba visszatérve elbúcsúztunk Laci bácsitól,
majd utunkat a vasútállomás felé vettük, bár egy szép nagy kerülővel. Ugyanis
meglátogattunk a Kerényi József által tervezett Magyarok Nagyasszonya-kápolnát,
modern egyházi építészetünk egyik remekművét is. Éppen misét tartottak, éltünk
hát az alkalommal és részt vettünk rajta.
Az egyébként szintén művészettörténetet hallgató Levente
atya a mise után kivitt minket a vasútállomáshoz, bár ekkorra már be is
sötétedett. Az egész napot Cegléden töltöttük tehát, jól elfáradtunk, de
megérte: szép volt a város és az emberek is nagyon vendégszeretőek voltak.
2012. október 2.
Alpár Ignác Nagyenyeden
Alsó-Fehér Vármegye Székházának terve, Építő Ipar, 1898. 3. szám |
Szakdolgozatom írásakor hosszú könyvtári órákat töltöttem az Építő
Ipar lapogatásával adatok, képek után kutatva. Egyik ilyen alkalommal
bukkantam rá egy gyerekkorom óta ismerős, ám a városkép részeként
teljesen megszokott, sőt hétköznapi épület terveire. Az épület nem más,
mint nagyenyedi (Aiud, Erdély) Alsó-Fehér vármegye Székháza, melynek
Alpár Ignác által megálmodott terveit az Építő Ipar 1898-as 3. száma
több oldalon közöl. Alpár Ignác (1855-1928) gazdag életművében ez az épülettípus nem
egyedülálló, több vármegyeháza is köthető a nevéhez többek között
Kolozsváron, Déván és Nyíregyházán.
A nagyenyedi vármegyeháza a régi épület felhasználásával 1899-1903
között épült. Az átépítésnek köszönhetően új emeletekkel, boltozatokkal,
épületszárnyakkal bővült, így sokkal korszerűbb, tágasabb lett.
Az épület frissen felújítva emelkedik az enyedi patak (Valea Aiudului) mentén.
Most, hogy élénk sárga színű lett,sokkal jobban elkülönül az őt
körülvevő szürkeségtől. A tervekkel összehasonlítva szinte teljes
egyezést láthatunk, csupán a hangsúlyos saroktorony pártázatában meg apróbb részletformákban van eltérés.
Maga az épület reneszánsz sajátosságokat mutat. Elsősorban a saroktorony
és oldalhomlokzatok pártázata miatt, a felvidéki pártázatos reneszánszt
juttatta eszembe, gondolva itt - többek között - a késmárki Thököly vár (Kežmarský hrad, reneszánsz kialakítás:1562-1624)
hasonló pártázatára. A reneszánsz ezen típusa Erdélyben is
meghonosodott, ám sajnos sokkal kevesebb példája (Szárhegy /Lazarea/, Lázár kastély 1450-től) maradt fent az utókor
számára a Felvidékkel ellentétben.Talán a hagyományra utalva esett Alpár
választása pont a reneszánsz ezen helyi változatára. Érdemes szemügyre
venni az épület oldalhomlokzatait is, itt ugyanis további reneszánsz
sajátosságokat láthatunk: ornamentális sgraffitokat.
A tervek felfedezésének köszönhetően teljesen más szemmel nézem a jelenleg iskolaként működő
épületet. Már nem csak egy a sok közül, amit egykor nap mint nap
láthattam, szinte beolvadva környezetébe. Mindenkit arra bíztatok tehát, hogy járjon nyitott szemmel!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)