2012. október 13-a szerencsére nem péntekre, hanem szombatra
esett, így félelem nélkül utazhattunk Ceglédre. Budapestről vonattal célszerű
menni, hiszen a város az Alföld egyik legforgalmasabb vasúti csomópontja, így a
fővárosból is gyakran indulnak Ceglédet érintő vonatok.
Az első épület, amit szemügyre vettünk, tehát a vasútállomás
volt. A Pfaff Ferenc tervezte épület nemrégiben kapott műemléki védettséget,
hála többek között Angyal Tibor tagtársunknak is, aki a védettségi
dokumentációt készítette. Sajnos azonban az eredeti épületet belülről eléggé
átalakították és kívülről is hagyott maga után kívánni valót az állapota. Ezt
bizonyítják a Magyar Államvasutak feliratból lepotyogott betűk is (lásd kép
alább)… de legalább a maradék vicces lett.
Innen a város központjába indultunk az egykori szépen
kialakított villasoron, melyet ma panel- illetve téglablokk házak „díszítenek”.
Ezen a nyílegyenes úton haladva jutottunk el a Pártos Gyula tervezte Kossuth
Lajos Gimnáziumhoz. A historziáló stílusú épületet is alaposan körbejártuk,
illetve be is tudtunk menni, hála a kirándulás főszervezőjének, Baldavári
Eszternek. Szerencsére a gimnázium nagyon jó állapotban volt, még a boltozatok
díszítő festései is élénk színekben pompáztak.
Soron követező épületünket, a
városi múzeumot, szintén Kossuth Lajosról nevezték el – valójában magát a
települést is Kossuth városaként szokták emlegetni. A múzeumnál találkoztunk
vezetőnkkel, Baldavári Laci bácsival (a főszervező nagypapájával). A nap nagy
részében ő kalauzolt végig bennünket a városon. Utólag is köszönet érte!
A múzeum állandó kiállításának megtekintése után a
Gyermekkönyvtár meglepően szép épülete következett, melyet a Váradi
bankárcsalád épített saját lakás céljára 1896-ban. Egyik termének boltozatát
még freskók is díszítették, bár ma már csak egyetlen allegorikus alak látható.
Innen már nem kellett sokat mennünk a Kossuth térig, ahol három templom és a
városháza is várt bennünket. Először az evangélikus templomba mentünk be
(Sztehlo Ottó, 1896, neogótikus), azután a Hild József tervezte klasszicista
református templom következett, bár ezt csak kívülről tudtuk megfigyelni.
Érdekesség, hogy a templom udvarán őrzik azt az erkélyt, mely egykor egy
pozsonyi épülethez tartozott, és amelyen Kossuth Lajos intézte szavait a
pozsonyi lakossághoz 1848-ban. A katolikus templom is a protestáns templomok
közvetlen közelében van, a városra jellemző ökumenizmus (melyre Laci bácsi is
nagyon büszke volt) ebben is megjelenik. Ez szintén klasszicista stílusú,
1822-25 között épült Homályossy (Tunkel) Ferenc tervei alapján.
Az újdonsült díszpolgár Laci bácsinak köszönhetően a
városházába is sikerült bejutnunk, ahol maga a polgármester fogadott bennünket.
Angyal Tibor zongorajátéka után a városvezető beinvitálta a csoportot az
irodájába, ahol jófajta barackpálinkával, illetve vörösborral kínált meg
bennünket. Így a következő egyházi épületet, a Baumhorn Lipót által tervezett
zsinagógát már jobb hangulatban látogattuk meg. A zsinagóga egyébként ma
tornacsarnokként működik.
A városközpontba visszatérve elbúcsúztunk Laci bácsitól,
majd utunkat a vasútállomás felé vettük, bár egy szép nagy kerülővel. Ugyanis
meglátogattunk a Kerényi József által tervezett Magyarok Nagyasszonya-kápolnát,
modern egyházi építészetünk egyik remekművét is. Éppen misét tartottak, éltünk
hát az alkalommal és részt vettünk rajta.
Az egyébként szintén művészettörténetet hallgató Levente
atya a mise után kivitt minket a vasútállomáshoz, bár ekkorra már be is
sötétedett. Az egész napot Cegléden töltöttük tehát, jól elfáradtunk, de
megérte: szép volt a város és az emberek is nagyon vendégszeretőek voltak.
Cegléd 1. rész
VálaszTörlésHosszú tervezgetés után, végre elindult velünk a Zónázó, hogy bejárhassuk Cegléd városát. Az egyik legelső magyar mezővárosba negyed tizenegy körül érkeztünk meg. (Amíg a többiek a vonaton beszélgettek, Ceglédbercelt elhagyva már türelmetlenül pillantgattam kifelé az ablakon, hogy felbukkan-e már annak a bizonyos Tv-toronynak a sziluettje, amit észrevéve már egész kicsi koromban tudtam, hogy közel járunk a Nagyiékhoz.) Először a Vasútállomást jártuk be: az indóház történetéről és állapotáról Angyal Tibor mesélt nekünk, aki az épület védési dokumentációját készítette – mint utóbb megtudtuk, sikeresen, pár hete kapta meg a műemléki titulust. Ezt még nem Tibor, hanem az épület. Az állomás előtt megállva Tömörkényi Istvánról emlékeztünk meg - aki a korábbi épület indóházában született egy téli napon -, s akkor már tudtuk, hogy az „Alföld írójával” ellentétben nekünk feltett szándékunk belátogatni a városba.
Az ölelkező ostorfák alatti széles úton haladva hamar elértük a következő műemléket: a Pártos Gyula-féle Kossuth Gimnázium impozáns épületét, ahol a portás néni már várt minket: kinyitotta a különböző helyiségeket és megmutatta az archív fotókat és alaprajzokat is. Itt elég sokat elidőztünk – közben már hívott Papa - aki Laci bácsi néven fut a városban - hogy a múzeum előtt vár minket -.
Elindultunk szép lassan – természetesen a fiúk mindig egy exponálásnyi idővel mögöttünk haladtak – és megérkeztünk az ifj. Nagy István tervezte szecessziós Kossuth Múzeumhoz, ahol Laci bácsi várt ránk (dehogy várt, ő nem szokott üresen várni, mindig felbukkan egy nő, lány vagy asszony, aki éppen üdvözli, a végére már egészen hozzászoktunk a bizonyára „terhes” sztárallűrhöz).
Megnéztük az ország leggazdagabb Kossuth-gyűjteményét és megismerkedhettünk Patkós Irma színművésznő életével is. (Papát idézve: „Végtelenül bájos teremtés volt, nézzétek meg, na nem itt, ahol már össze van aszalódva a feje...”)
A Múzeumi séta után a Gyermekkönyvtár felé vettük az irányt, út közben pedig a neves mezőgazdász Unghváry László egykori borospincéit szemléltük meg. A könyvtárban egy mesélős hangú könyvtáros hölgy olvasta el nekünk az épület történetét, megtudtuk, hogy annak idején magánvillának épült – még egy freskótöredéket is őriz az egyik mennyezeti fal -.
Ezután a Szabadság térre érve a még lombos fák mögül két templom is fölénk magasodott. Először a neogótikus Evangélikus templomot tekintettük meg, amit a Steindl Imrével a kassai dóm helyreállításán dolgozó, egykori MOB másodépítész Sztehlo Ottó tervezett – tudtuk meg Rozsnyai Tanár Úrtól, aki a szolnoki református templomot is megemlítette az építész művei közül. A templomban nyugodtan üldögéltek a többiek – én azt néztem, megint hol hagyja Papa a kalapját –, miközben Laci bácsi a templomról és a hitközségről szóló versét szavalta el.
Utána megcsodáltuk Kossuth ereklye-erkélyét (a két szó összefésülésére több megoldás is született, egy pályázat keretén belül majd megszavazzuk a nyertest), ahonnan pozsonyi beszédét tartotta (mert a vendéglő bontásakor Cegléd polgárai a városba mentették át a nevezetes tárgyat).
A Hild József által tervezett tekintélyes méretű református templomot csak kívülről sikerült szemügyre venni, majd miután nyugtáztuk az információt, miszerint Közép-Európa legnagyobb református temploma magasodik előttünk, továbbindultunk korgó gyomrunk vezényszavára, hogy megebédeljünk. Út közben még Laci bácsi megmutatta Kossuth hol mondta el híres toborzóbeszédét, s hol hangzott el először a Kossuth Lajos azt üzente című dal.
Cegléd 2. rész
VálaszTörlésEbéd után (ekkorra már Tibornak is csillapodott a játékéhsége a Coca Colával, mint háborús indítékkal) átmentünk a Szent Kereszt Felmagasztalása plébánia templomba, melyet Homályossy (Tunkel) Ferenc szolnoki építőmester tervei szerint építettek (ő tervezte a karcagi Városházát és a szolnoki hidat is). Miközben körbe jártuk a belsőt, jött a telefon, hogy már várnak minket a Városházán. Egy oldalsó bejáraton át közelítettük meg a dísztermet, a folyosón Földi László, Cegléd polgármestere várt minket, aki jó baráti viszonyt ápol Laci papával. Amikor leültünk megpihenni, Rózsa mesélt nekünk az épületről és tervezőiről, Márkus Ágostonról és Illés Gyuláról. Ott ücsörögve és hallgatva a polgármester fejtegetéseit, egyre nyilvánvalóbbá vált számunkra, hogy a városvezető néhány órával azelőtti találkozása a miniszterelnök úrral meglehetősen kötetlenül folyhatott, mert elég oldott állapotba keveredve értük ott. Ezt tetézni kívánván meghívott minket a szobájába, ahol a szépen kárpitozott ülőbútorokon alig helyezkedtünk el, máris egy üveg bort bontogatott és pálinkával is megkínált. Igazán tudhattam volna, hogy a férfiaknál a pálinka is a „medve-kategóriába tartozik”, tehát hogy nem játék, így amikor viccesen kértem egy stampedlivel, hát jól meg is kaptam. Onnantól nem volt megállás, sorra teltek a feles üvegek és valamennyi bor is pohárban levegőzött. A polgármester rágyújtott, hátradőlt és hanyagul odavettette: Kérdezzetek!
Turisztikai tervekről beszélgettünk egy keveset, majd továbbindultunk – nincs időnk a polgármesterrel iszogatni, amikor még jó néhány épület vár ránk –, s a régi Baumhorn Lipót-féle zsinagóga felé vettük utunkat. Sajnos nem jutottunk be, ezért hamar továbbálltunk majd a volt Ipartestületi székház (ma Kossuth Művelődési Központ) 1927-ben készült csonkán maradt épülete előtt álltunk meg.
Ezután átsétáltunk az esztétikailag vitatott Dózsa szoborhoz a Kossuth térre, ahol egy utolsó csoportkép elkészítése után búcsút vettünk Laci bácsitól, s elindultunk vissza a Rákóczi úton – ahol az ostorfák ölelkeznek azóta is –, hogy a vasútállomás felé tartva még megnézhessük a Magyarok Nagyasszonya kápolnát, amit Kerényi József építész és egyetemi docens tervezett, s amiért 1992-ben az Amerikai Építészek Kongresszusa Arany díjjal jutalmazta, majd 1996-ban Kossuth-díjat kapott. Alig léptünk be a kápolna kapuján, már valaki tudta, hogy érkezünk. Ekkor mutatkozott be Bokros Levente mesterkanonok-plébános, akitől megtudtunk, hogy szintén zenész, az ELTÉn tanult művészettörténetet. Hazafelé még a sötét vonaton beszélgettünk új élményekkel feltöltve, én meg azon gondolkodtam, vajon Papa haza ért-e feltűnés mentesen, ám mire hazaértem már hívott is, hogy igen és hogy Levente gratulál hozzánk!
Üzenet átadva!