Időutazás az egykori Császárvárosban: Aranyló mozaiktól a hófehér „óceánjáróig”

A PPKE Művészettörténet Tanszék – a Bécsi építészet kurzus keretében – egynapos bécsi kirándulást szervezett Rozsnyai József vezetésével 2016. május 14-én, szombaton, melyen részt vett az Építészettörténészek Klubjának öt tagja (Frankó Mónika, Hegedüs Márta Flóra, Jeney András, Tóth Péter és én) is. A Császárvárosban tett időutazás összes állomásáról és tartalmas programjáról nem lehet részletes beszámolót írni, ezért néhány kiemelkedő alkotást szeretnék bemutatni.

Kaiserjubiläumskirche. Fotó: Havas Gyöngyvér

Kaiserjubiläumskirche. Fotó: Havas Gyöngyvér

Az építészettörténeti időutazás elején megtekintettük a Mexikoplatz-on álló, Assisi Szent Ferenc tiszteletére felszentelt templomot (Kirche zum heiligen Franz von Assisi), amely Victor Luntz (1840–1903) tervei szerint épült 1898 és 1913 között. (Az építész halála után August Kirstein (1856–1939) irányítása alatt folytatódtak a munkálatok.) A Bécs építészete előadáson is elhangzott, hogy előképe a középkori eredetű kölni Szent Márton templom (Gross St. Martin), főként az impozáns négyezeti torony jelenthetett inspirációs forrást. A bécsi templom felszentelésekor (1913) ideiglenes, faragásokkal díszített, timpanonos fakapuzatot építettek a templom fő- és oldalkapujához, melyek mind a mai napig megmaradtak. A bazilikális elrendezésű épület toronypáros főhomlokzatán, egy lunettába foglalt rózsaablakban látható az Áldó Krisztus, körülötte pedig a négy evangélista jelképe. Az épület jellegzetessége a négy saroktoronnyal szegélyezett négyezeti torony.

Kirándulócsoportunk az Elisabethkapelle bélletes kapujában. Fotó: Rozsnyai József

Elisabethkapelle. Fotó: Tóth Péter

A templom másik elnevezése Kaiserjubiläumskirche, ugyanis Ferenc József uralkodásának 50. évfordulójára emelték (1848. december 2. V. Ferdinánd lemond és átadja unokaöccsének az osztrák császári címet). Az évfordulót beárnyékolta az uralkodócsaládot ért tragédia, mert ebben az évben, 1898. szeptember 10-én Erzsébet királyné (Sisi) merénylet áldozata lett. A királyné emlékét őrzi a szakrális tér legimpozánsabb része, a szecessziós stílusú, tizenhárom és fél méter magas és tíz méter széles, nyolcszögletes alaprajzú Erzsébet-kápolna (Elisabethkapelle). Előképe közé tartozik például a Karoling kori építészet ékköve, az Aacheni palotakápolna. A bécsi Erzsébet-kápolna védőszentje Árpád-házi Szent Erzsébet, akinek mozaikból kirakott ábrázolása a középtengelyben látható medalionban kapott helyett. Rózsát tartó alakja arany háttérből bontakozik ki, mellette a következő latin felirat olvasható: „In piam memoriam, imperatricis et reginae Elisabeth”, amely a következőképpen fordítható le: „Erzsébet császárné és királyné kegyes emlékezetéért.”A mozaikképeket Carl Ederer (1875–1951) szecessziós művész készítette. A kupola alatt – a szecesszió formakincsére is utalóan – koszorút tartó angyalok láthatóak. Fölöttük szintén latin felirat: „Crucem tuam adoramus Domine I Chr, Propter lignum venit Gaudium in universo Mundo.” Ezek a sorok, amennyiben jól olvastam ki őket, a nagypénteki antifónából valóak, aminek hivatalos magyar fordítása megtalálható az Éneklő Egyházban (825. ének, 1429. o):„A te keresztedet imádjuk, Urunk, Jézus Krisztus [az eredeti antifóna teljes szövegben itt benne van még: et sanctum resurrectionem tuam laudamus et glorificamus = és a te szentséges feltámadásodat magasztaljuk és dicsérjük] mert a Keresztfa által jött az öröm az egész világra!” A kápolna középterében koronát formázó csillár látható. A sávozott márványburkolattal díszített Erzsébet-kápolna 1907-ben készült el, a felszentelésére pedig 1908. június 1-én került sor. Számomra ez a kápolna jelentette a tanulmányút egyik legnagyobb élményét, ezért részleteztem hosszabban az építéstörténetét.

Postsparkasse. Fotó: Tóth Péter

Az aranyló mozaikkal kirakott kápolnából, a hűvösebb elegancia vizeire evezve, Otto Wagner (1841–1918) Postatakarékpénztárát (Postsparkasse, 1899–1901 és 1904–1906) látogatjuk meg néhány gondolat erejéig. (A kiránduláson nem ebben a sorrendben haladtunk, most az időutazás 19. századi, illetve századfordulós épületeit vettem előre.) Az épület jellegzetessége, az alumíniumcsapokkal díszített márványlapokkal burkolt homlokzat, amely az egész kompozíciónak erődítmény, vagy páncélszekrény jelleget kölcsönöz. Érdemes ezeket a változó méretű és elrendezésű csapokat testközelből is megvizsgálni. A kirándulás során még az is szóba került, hogy a lábazati szinten lévő, rendszertelen és nagyméretű csapok hasonlítanak a török kor ágyúgolyó okozta belövéseire is, ami erősíti a Postatakarékpénztár erődítmény jellegét. Moravánszky Ákos, Versengő látomások című kötetében (22. o.) olvasható alábbi megjegyzés jól érzékelteti az épület filozófiáját: „Wagner egy eszmét fordított le az építészet nyelvére – és ezzel új műszaki esztétikát teremtett.” Otto Wagner munkái közül tanulmányoztuk még a Stadtbahn városi vasút nevezetes Karlsplatz megállóját (1898).

A Stadtbahn karlsplatzi állomásépülete előtt. Fotó: Rozsnyai József

A Ringstrasse mentén és környékén számtalan főmű található, melyek mintául szolgáltak a magyar építészek számára is. Ezek közül tanulmányoztuk például a városfal egyik bástyájára (Braunbastei) épített neoklasszicista Coburg palotát [Palais Saxe-Coburg, 1840–1845, tervezte: Karl Schleps (1802–1840)]; a neoreneszánsz Bécsi Iparművészeti Múzeumot, [Österreichisches Museum für Kunst und Industrie, 1866–1871, tervezte: Heinrich Ferstel (1828–1883)] ahol groteszk falfestményeket időző motívumokat vizsgáltunk a reprezentatív előcsarnokban, amelyek az antik Domus Aurea nyomán kialakult reneszánsz dekoráló stílust követik.

Österreichisches Museum für Kunst und Industrie - Museum für Angewandte Kunst. Fotó: Havas Gyöngyvér

Akademisches Gymnasium. Fotó: Rozsnyai József

Számomra nagy élmény volt Bécs egykori Főgimnáziumának [Akademisches Gymnasium, Beethovenplatz, 1863–1865, tervezte: Friedrich von Schmidt (1825–1891)] alapos szemrevételezése kívülről és belülről. A téglaburkolatos homlokzat és a neogótikus részletformák szép egyensúlya jellemezi az épületet, belül pedig szintén a legapróbb részletekig kidolgozott enteriőr fogadott minket.

A Hundertwasserhaus ölében. Fotó: Rozsnyai József

Kunst Haus. Fotó: Havas Gyöngyvér

Az időutazás során elérkeztünk a 20. század egyik karakteres egyéniségéhez, neve: Friedensreich Hundertwasser (1928–2000). Épületeinek karakterét színes, szabálytalanul széttört csempék és kedvesen amorf formák adják. Antoni Gaudí (1852–1926) építészetéhez hasonló megoldásai a természet szabálytalanságát és az örök körforgásban lévő életet modellezik. A Hundertwasserhaus (1983–1985) épületéhez tartozó, csempékkel dekorált díszkúton például még sírkövek töredékeit is láttuk, vagyis az elmúlás motívuma konkrétan is megjelent a vidám színkavalkád között. Az épület előterében lévő járda is hullámzik, mintha lélegezne a járókelők alatt. A komorabb színvilágot mutató Hundertwasser Múzeumot (Kunst Haus) is megnéztük, amely az 1990-es években egy régi bútorgyár épületéből került kialakításra.

Wirtschaftsuniversität, Library&Learning Center. Fotó: Rozsnyai József

Az építészettörténeti időutazás utolsó állomása a Gazdaságtudományi Egyetem (Wirtschaftsuniversität) kortárs épületegyüttese, amely 2013/2014 tanévben nyílt meg. A campus épületeit nemzetközileg elismert és népszerű kortárs építészek tervezték. A legismertebb a Library&Learning Center (LC), Zaha Hadid (1950–2016) gigantikus „óceánjárója”, amely az együttes közepén helyezkedik el. (Az „óceánjáró”megnevezés csupán saját asszociáció a belső tér letisztult, és áramvonalas megjelenésére.) Az épület erősen megdöntött, párhuzamos „üvegszalagokkal” tagolt külső képet mutat, jellegzetes részlete egy – az egész campus karakterét meghatározó – erősen kiugratott, elforgatott és hegyes szögben végződő elem. A fehér belső térben a lekerekített vonalak dominálnak. Elmélyedve ezekben az áramvonalas formákban, Erich Mendelsohn (1887–1953) építészete jutott eszembe.

Űrhajósok az óceánjáró fedélzetén. Fotó: Tóth Péter

A csoport Zaha Hadid könyvtárában egy egészen más univerzumban érezhette magát. Elhagyva az „óceánjáró” fedélzetét, röviden a Gazdaságtudományi Egyetem további épületeit is vizsgáljuk meg. A szomszédban egy szó szerint brutálisan jó épületpár áll [Department 1 und Teaching Center (D1 & TC): BUSArchitektur, – Laura P. Spinadel (szül. Buenos Aires, Argentína, 1958 –  )] melyeket rozsdás vasburkolat borít. Borongós időben elég zord és zárkózott épületek, elhagyatott gyártelepre emlékeztetnek. Szépségük, hogy együtt változnak az idő viszontagságaival, például a rozsdás felületekről lecsöpögő eső vörösre festi a környezetüket. Derült időben látható a rozsdásodó felületek szépsége, amikor kirajzolódik különleges vörösesbarna árnyalatuk. A további épülete közül érdekes a játékosan és hosszan kanyargó Department 3 und Administration (D3 & AD) épülete [Peter Cook (szül. Southend-on-Sea, UK, 1936 –  )] Az egész kompozíció szoborszerű kialakítást kapott és lekerekített sarkok jellemzik. Az épület horizontálisan több színsávra tagolódik, vertikálisan – illetve esetenként szabálytalanul az épület vonalát követve – pedig falécek, dekoratív fényjáték céljára kialakított árnyékolók láthatóak rajta. A Gazdaságtudományi Egyetem további jelentős épületei és tervezői: Department 2 und Study Center (D2 & SC) – Hitoshi Abe (szül. Szendai, Japán, 1962 –  ); Departement 4 (D4): Estudio Carme Pinós (szül. Barcelona, 1954 – ); Executive Academy (EA): NO.MAD Arquitectos (Madrid). Az egyetemi campus kortárs épületegyüttese kiemelt programpontja volt a kirándulásnak, sci-fi jellegű összhatása egészen más dimenzióba vitt minket.

Wirtschaftsuniversität, Department 1 und Teaching Center. Fotó: Havas Gyöngyvér

Összegezve az építészettörténeti kirándulás tanulságait és élményeit, elmondható, hogy a Bécsi építészet kurzushoz kapcsolódóan a 19. századtól egészen napjainkig terjedő időintervallum kiemelt és karakteres műveit tekintettük meg. Az egynapos út során számos olyan historizáló szakrális- és középületet tanulmányoztunk, melyek jelentős hatást gyakoroltak Budapest városképére is. Hundertwasser színes épületei a 20. század bécsi jellegzetességei, amelyek „szimbiózisban élnek” saját épített és természetes környezetükkel. Az időutazás végén visszaérkeztünk saját jelenünkbe, a kortárs építészet világába. A 19. és 20. század fordulóján készült, szecessziós Erzsébet-kápolna arany mozaikjától eljutottunk Zaha Hadid hófehér „óceánjáró” könyvtárához, amely a 21. század felgyorsult világát és sebességét tömöríti egyetlen áramvonalas és energikus formába.

Havas Gyöngyvér

2016. május 25.

A beszámolóban szereplő adatokhoz használt irodalom:

Az egyes építészekhez: Architektenlexikon Wien 1770–1945.

(interneten elérhető: http://www.architektenlexikon.at/)

Az Osztrák-Magyar Monarchia korszakáról általánosan: Moravánszky Ákos, Versengő látomások. Esztétikai újítás és társadalmi program az Osztrák-Magyar Monarchia építészetében 1867–1918, Bp., Vince Kiadó, 1998.

(A kortárs építészek esetében a saját honlapjuk.)

A fényképfelvételeket készítették (betűrendben):

Havas Gyöngyvér, Rozsnyai József, Tóth Péter

Japán kalandozások

Ha japán műemlékeket kellene említeni, bizonyára sokan hoznák fel példaként a Miyajima szigetén lévő Itsukushima szentélyt, a kiotói Kiyomizuderát illetve a narai Tōdaiji világhírű templomot. Ezért is gondoltam, arra, hogy kevésbé ismert épületekről írok az érdeklődőknek, megmutatva azt, hogy a jellemző turistacélpontokon kívül is sok látnivalót tartogat még Japán.

Az első épület, melyre fel szeretném hívni a figyelmet, a Hiroshima megyével határos Okayama megye egyik nevezetessége, az Enjoji buddhista templom, különösen azért, mert a közelmúltban restaurált mennyezeti képek szép állapotban láthatók.

Beszámolóm második részében a kortárs építészet különös épületegyüttesét, a Senzoku Egyetem Oshinomi Kunihide (尾新見邦英) tervezte épületeket szeretném bemutatni, melyek különös formavilágukkal a japán kortárs építészet sokszínűségéről tanúskodnak. 

Okayama megye Enjōji  円城寺buddhista templom

E templom elődjével együtt 1300 éves múltra tekint vissza, hiszen a közeli hegyen 715-ben, a Nara-korban alapították az első buddhista templomot, mely még a Seihoji nevet viselte.

Ez a 4. japán császárnő, Genshō nevéhez fűződik, amint arról a híres japán krónika, az Engeki is megemlékezik. A hagyomány szerint a helyen csodás események történtek, a japán buddhizmus későbbi történetében nagy népszerűségnek örvendő Avalokiteshvara (Kanzenon) bódhiszatva többször megjelent a mai Kibichūō város közeli hegyen, Okayama megyében.

Az alapítástól kezdve mivel a császári udvar bőkezű adományokkal látta el a templomot, az több, elsősorban a szerzetesek lakhelyéül szolgáló épületekkel bővült.

Az 1282-es tűzvész következtében a templomegyüttes elpusztult, így 1283-ban azt a mai Enjoji templomegyüttes területén építették fel. Bár napjainkra már csak kettő maradt ránk,  eredetileg hat kisebb egyházi épület állt e területen.

Az Edo-kor végén, 1833-ban pusztító erejű tűzvész keletkezett az Enjoji környékén, így csupán az Iōin és a Chizōin kis épületei maradtak fenn, a főcsarnokot, az Amida-csarnokot ismét felépítették 1834-ben.

A templomegyüttes a buddhizmus Jōdoshinshu (Tiszta föld) irányzatához tartozik, ez a felekezet azt hirdette, hogy ha a hívő Amida Buddhához imádkozik, könnyen üdvözülhet a nyugati paradicsomban, így a Tiszta föld-tanok köznép körében nagy népszerűségre tettek szert. A templomegyüttesben így fontos helyet kap az Amida-csarnok a főcsarnok mellett.

A templomhoz közeledve annak falépcsőin cipők sorát pillantjuk meg, ami egyértelműsíti, hogy nekünk is le kell vennünk a cipőnket. A főcsarnoknál találkozunk egy tanárnővel (sensei), aki idegenvezetéseket is tart. 

Bár a főcsarnokot már 1994-ben restaurálták, látogatásunk előtt kevéssel fejeződött be az főcsarnok folyosója mennyezetének felújítása, így ragyogó színekben játszottak ismét a fakazettákra festett képek.

Az Edo-kori művészeket, mint sok, japán művészt a természet ihlette, így a japán flóra sokféle virágát, valamint számos állatot, nemcsak a buddhizmusra jellemző sárkányokat, kígyókat, hanem számos madarat festettek a kazettákra, melyek között nincs két egyforma.

Az együttes egy másik építménye szép példája annak, hogy a falemezek bonyolult és aprólékos összeillesztéséből létrehozott alkotás is milyen megkapó tud lenni. A Chinjūhondan kultikus építménye emelvényen álló, homorúan ívelő ciprusfa nyeregtetővel fedett faépítmény, a tető alatt sárkányokkal díszített remekbe szabott konzolos szerkezetre lehetünk figyelmesek, az efféle konzolrendszert a buddhista építészetben fejlesztették tökélyre.

fotó: 楽天　ブログ　　http://plaza.rakuten.co.jp/tenkuugama/diary/201004240001/

Az ily módon szögek nélkül épített faépítmények talán leghíresebb példája Japánban a kiotói Kiyomizudera (Tiszta Víz buddhista templom) emelvénye, melynek fából ácsolt 30 méter magas szerkezete szögek nélkül készítették.

Az Enjōjiban lévő Chinjūhondan, melynek fordított trapéz alakú talapzata ugyancsak míves fafaragás, szintén 1834-ből maradt ránk.  Az építményt, illetve annak elődjét Benzaiten védőistenség tiszteletére emelték, és hosszú idő óta a zarándokok célpontja, akik az előttük álló vizsga sikeréért, a jó házasság vagy anyagi boldogulás reményében keresik fel a helyet. Különösen április 28-án és október 28-án, amikor omikoshival az élen (tulajdonképpen hordozható szentély) felvonulást és matsurit tartanak. Ha az Enjōjinál rendezett ünnepségen nem is, egy közeli matsurin volt szerencsém részt venni, ahol 9 szentély képviselői vonultak fel omikoshival, élénk zenei kíséret, dobpergés közepette. Nemcsak egyházi tisztségviselők, hanem diákok csoportjai is lelkesen játszottak shakuhachin, a furulyához hasonló japán hangszeren.

Már kifelé vesszük utunkat az Enjojiból, amikor az élményekbe belefeledkezett e sorok íróját fogadócsaládja hirtelen emlékezteti: „ne felejts el köszönni a senseinek”.

Az Edo-korral zártuk a buddhista templomegyüttes, az   Enjoji történetét, jó 150 évvel később, a közelmúlttal folytatjuk, amikor is a kortárs építészet egy szokatlan egyetemi épületét szeretném bemutatni az olvasóknak.

A Senzoku Gakuen Egyetem (洗足学園音楽大学) új épületei  

A Senzoku Gakuen Zeneművészeti Egyetem 2013-ban új épületekkel gazdagodott, az  Ezüsthegyre (Silver Mountain) keresztelt sajátos, hegyet formáló épülettel és a hasáb alakú Vörösszikla (Red Cliff, vagy más elnevezés szerint: E-Cube) nevet viselővel.

Különösen az Ezüsthegy láttán állapíthatjuk meg, hogy a K/O Design Studio és a Kajima Design szakított minden eddigi hagyománnyal, ami a kampuszok építészetét jellemezte. Az új épületek szimbolikájáról szólva, a művészi alkotó fantázia, a találékonyság a  külső szemlélő számára is nyilvánvaló, ez az épületeket birtokba vevő, zenei pályára készülők életében is fontos, ezzel is magyarázható az épületegyüttes szokatlan formavilága. Nem mintha a Senzoku Gakuen Egyetem ne lenne szép hagyományokra visszatekintő intézmény. Bár nem a modern kori felsőoktatás kiépítésének kezdetén alapították, fundamentumát a Taishō-korban rakta le Maeda Wakao (前田若尾), amikor 1926-ban megalapította a Senzoku Leánygimnáziumot. Több más jelenlegi japán egyetemhez hasonlóan ez az intézmény is magániskolaként indult, majd évtizedek elteltével vált egyetemmé. 

Honnan ered a Senzoku Gakuen elnevezés?

A japánoknak az idegen kultúrákkal, világnézettel szembeni alapvetően befogadó attitűdjéről tanúskodik ez az elnevezés is. Ez a hozzáállás nemcsak a 19. század közepi Meiji-kori nyitástól, hanem már évszázadokkal korábban is jellemezte a japánokat, amikor a 6. századtól kezdve magukévá tették a buddhizmust, például. Ennek eredményeképpen napjainkban sem ritka egyáltalán, hogy sok japán egyidejűleg sintoistának és buddhistának vallja magát, vagy éppen sintoistának és kereszténynek. Ez utóbbival én is több alkalommal találkoztam, japán ismerőseim között vannak olyanok, akik az Újéven kívül is sintoista szentélybe és „párhuzamosan” protestáns gyülekezet istentiszteleteire is járnak.

Hogyan is igazolja mindezt a Senzoku Gakuen története? Az egyetem nevének eredete a japán alapító keresztény hitével van összefüggésben. A Maeda Wakaotól származó Senzoku elnevezés szó szerint lábmosást jelent, az újszövetségi utolsó vacsorára utal, amikor is Krisztus megmosta tizenkét tanítványának lábát. A névadás koncepciója tehát az alapító, Maeda mély keresztény hitében keresendő, aki az alázatot tartva a krisztusi tanítás egyik lényegi elemének, oktatói tevékenységében is ezt kívánta megvalósítani. A mai Zeneművészeti Egyetem honlapjának szerkesztői is kiemelik, hogy az egykori iskolát nem külföldi keresztény misszionáriusok hozták létre; ehelyett a keresztény szellemiség a japán alapítótól ered. 

fotó: 洗足学園音楽大学　　@senzokuondai  https://twitter.com/senzokuondai  

fotó: 森建築設計ブログ　　http://morikentiku.at.webry.info/201403/article_20.html

Bár az Ezüsthegy és a Vörösszikla első látásra nem illeszkedik a Maeda-féle örökséghez, az alkotói kreativitáson túl az Ezüsthegy íves formája – mely a körrel és gömbbel hozható kapcsolatba – utalhat arra a teljes személyiséget célzó nevelésre, melyet a Senzoku Egyetem alapelveiben megfogalmaz. Maeda elveit követve, az Egyetem nem csupán a zenei pályára igyekszik hallgatóit felkészíteni, hanem teljes személyiségüket kívánja alakítani, a Japán nevelésben-oktatásban bevett holisztikus szemlélet szerint.

                fotó: ブログ　Jugem   http://saoaoki.jugem.jp/?eid=20

A Senzoku Gakuen Egyetem és a K/O Design Studio

Az Ezüsthegy épülete akár ezt, a kör és az íves formák szimbolizálta teljességet is képviselheti. Valamint árulkodik a K/O Design Studio építészeti filozófiájáról, miszerint az iroda építészei az embert körülvevő környezetet egészében vizsgálják, és ehhez igazítják az építészeti formákat. Az építészetet nem csakhogy nem önálló művészeti ágként, hanem magát a művészetet – és ezáltal az építészetet is – a környezet és a természet egy részének tekintik. Így érthetőbbé válik, mit is keres a kanazawai campuson egy mesterséges hegy, a Silver Mountain. A Studio vezetője, Oshinomi Kunihide (尾新見邦英) korábbi építészirodájával, a Kajima Design építészeivel együtt alkotta meg az egyedi épületeket.

A különös épületeket tervező K/O Design építészirodát 1993-ban Oshinomi Kunihide hozta létre. A kezdetben középületeket, lakóházakat tervező Oshinomi tevékenysége mára igen sokrétűvé vált, bútorokat, üzlet-enteriőröket is tervez. Igyekszik továbbvinni a japán építészeti hagyományokat a modern építészetbe. Erről tanúskodik, például, egy biztosító társaság megbízásából 27 emeletes épülete is, az Tokyo Marine Nichido Biztosító ószakai irodájának épülete. Az épület falainak síkján kívül Oshinomi még egy köpenyszerű alumínium fémszerkezetet tervezett hatalmas alumínium oszlopokkal, gerendákkal, mely távoli utóda kíván lenni annak a fából készült keretnek (ún. kōshi), mely a hagyományos japán építészetben (eleinte a várak majd a lakóházak homlokzatán) jellemző volt. Ahogy az alábbi, Kurashikiben készült felvétel is mutatja, a finom függőleges falécek alkotta keret az ablaknyílások előterében egyrészt a fény megszűrésére szolgált, másrészt pedig korlátozta a betekintést a városlakók otthonaiba.     Bár Oshinomi fémből reprodukálta ezt a hagyományos szerkezetet, eredetileg  a kōshi inspirálta munkáját 1990-ben.  

1. megjegyzés: A cikkben használt buddhista templom kifejezés a magyar japanológusok javasolta terminológiát követi, így a buddhista oterát a magyar nyelvben a templom, míg a sintoista jinját a szentély szó jelöli.

2. megjegyzés: A szövegben a japán tulajdonnevek a Hepburn-féle átírással szerepelnek.   

Szöveg: Torma Ágnes

Képek: Torma Ágnes illetve a jelölt webhelyek