Látogatás Magyarország legszebb bevásárlóközpontjába… 2011. szeptember 13.

 Nagy lelkesedés övezte levelemet, melyben meghirdettem a látogatás lehetőségét a klubtagok számára. Nemrég még a Vörösmarty tér közvetlen közelében álló épületegyüttes védelméért léptünk fel, nehogy “leszálljon” a városképet szétziláló Zeppelin. Most egy olyan épületbe tettünk látogatást, amely a Vörösmarty tér egyik sarkán bástyaként emelkedik és szemközt álló épületpárjával őrzi a tér mindannyiunk számára oly kedves eredeti koncepcióját. Láttunk már pozitív – a Párizsi Nagy Áruház rekonstrukciós tervét, amely szintén az Orco csoporthoz fűződik - és negatív példát egyaránt arra, miként tudnak átalakítani, új funkciót adni egy-egy építészetileg, esztétikailag jelentős épületnek, amely szerves eleme Budapest páratlan építészeti szövetének.

Nos, mikor levelemben a bevásárlóközpontot hirdető szlogent említettem, kisebb viharfelhőt kavart körünkben. Egyesek a felújítást megelőző időben jártak az épületben és látták még azokat a díszes lépcsőházakat, termeket, melyek később mégis lebontásra ítéltettek. Ennek tudatában némi kétely övezte a szlogent, vajon lehet-e annál szebbet tervezni, kivitelezni, mint amilyen pompában valaha tündöklött ez az épület.

Nagy az izgalom, hamar összeverbuválódik a 14 fős csapat. Vörösmarty téren bevárjuk egymást, és kedves fiatal építész kolléganő vezetőnket, Korsós Ágnest, aki az Orco csoport megbízottjaként vezette, felügyelte a munkák menetét.

Gyors bemutatkozás után egy-két szót ejtünk az épület történetéről – Alpár Ignác tervei alapján 1911-1915 között épült a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület megbízásából. A harmadik székhelyüknek biztosított otthont. Azóta számos funkciót betöltő épület legutoljára a budapesti tőzsdének biztosított helyet, mielőtt az Orco csoport megvásárolta az ingatlant és felkérte az átalakítások megtervezésére Christian Biecher francia építészt – aki a forma- és színvilágért illetve a díszítésért volt felelős – és a Kőnig és Wagner magyar építész irodát.

Megnyugvással tekintettünk a térre néző főhomlokzatra - a sarkon a hengeres, lapos tetős bástyaszerű elem áll. A monumentális három emeletmagasságig felfutó oszloprend is a helyén van. Ugyanakkor kíváncsian várjuk, vajon milyen szerepet tölt be a tetőterasz fölé kihajló fémrács.

Utunkat a Türr István utcából nyíló oldalbejáraton kezdjük, a hátsó lépcsőn gyalogolunk felfelé. Itt tanúi lehetünk egy remek építészeti megoldásnak. Végre egy épület, ahol megőrizték az eredeti ablakokat! A kecses, vékony ablakkereteket és pálcatagokat ma már nem gyártják le, mert a hőszigetelési szempontoknak megfelelő ablaküveg nehezebb, nem bírná el a vékony fakeretet. De itt a Váci1-ben nem ez történt! Alpár Ignác szellemi örökségét tiszteletben tartva, megtartották a külső ablakokat és felújítva eredeti formájukban, léptéküket megőrizve tündökölnek ma is. A hőszigetelést a belső ablak biztosítja. Példaértékű megoldás!

Tovább lépkedve a lépcsőfokokon szaftos sztorikat hallunk az egykori építőmesterek, kőművesek a szebbik nemet ábrázoló beszédes falskicceiről.

A második emeletre érve, körfolyosóról az épület szívében nyíló hatalmas átrium tárul elénk. Körbetekintve minden nézetben megbújik valami meglepetés, lassan adagolva a kortárs építészet szokatlan, merész elemeit. A hátsó homlokzaton homogén színek – tört fehér plafon, az oszlopokat borító kávébarna gres-lapok és fekete színű borítás dominálnak. Az üzlethelyiségek még félkész állapotban. Az üzletfeliratokat egységbe rendező fekete sáv hangsúlyos kontúrja eleganciát sugall, nem engedi, hogy a csilli-villi, feltűnést keltő, tekintetet vonzó feliratok okán a luxus helyett a giccs és olcsóság érzetét keltse bennünk. Jó pont!

A fő homlokzat irányába az átrium térben 6 milliméter vastag eloxált alumínium arany csipke lemez csüng a födémről. Ági elárulja nekünk, hogy ez az elem Christian Biecher egyik jellegzetes motívuma, amit feltétlen bele akart illeszteni az épület díszítésébe, továbbá ez az elem a tetőterasz felett kihajló fémlemezen is meg fog jelenni, amint az látható már a Váci utcában nyitott új főbejárat felett is.

A csipke alatt egy kisebb várszerű építmény ugrik ki az átrium térbe. Akik ismerik az épületet, már tudják, hogy ez az üveglapokkal beborított elem az egykori levéltár díszes lépcsőház. De nem szólnak, had maradjon meglepetés nekünk.

A szemközti oldalon megtekintjük a gépházat, szellőző berendezést. Itt legyalogolunk a földszintre, ahol az eredeti részleteiben pompázó termekbe érünk. Modern környezetből visszacsöppenünk a Monarchia korabeli állapotba, Róth Miksa, Maróti Gáza és a neves díszműlakatos Jungfer Gyula keze-munkái közé. Elsőként a Vörösmarty téri bejárat mögötti előcsarnokba, ahol a helyreállított márványtábla állít emléket az Első Hazai Pesti Takarékpénztárnak. A teremben mind a nyolc gazdagon díszített, vörösmárvány oszlop eredeti burkolatában díszeleg, a karzaton márvány puttók fogadnak minket. Tovább menet az üvegpáramennyezettel fedett pénztárcsarnokba érünk és a hozzákapcsolódó váróterembe. Ági elárulja, hogy az íves üvegfödém felett új tömör födém emeltetett ezért mesterséges fényforrással oldották meg a megvilágítást. A váróteremben ma a Szamos cukrászda újonnan nyíló kézműves üzlete nyitja meg kapuit.

 

Az előcsarnokból nyílik a régi levéltári szárny díszes lépcsője – az egyetlen, ami megmaradt.

Innen a trezortermekbe érünk. Még látni az egykori kincstár vaskapuját és a faragott faburkolatot a falakon. Itt voltak egykoron az ország legnagyobb és legszebb szellőző rendszerrel ellátott értékmegőrzői. Ágitól megtudjuk, hogy itt nyílik az első Hard Rock Café Magyarországon.

 

A trezor termeket elhagyva felgyalogolunk a díszes márvány lépcsőn. Az első emeleten Róth Miksa üvegablakait látjuk. Igen bizarr hatást kelt, amint – most már, mind tudjuk - a lépcsőházat beborító rács árnyékot vet az ablaküvegre. A lépcsőházból kiérve a halványkék rács által betakart “torzó” oldalában kiérünk az átrium pepita sarkába, ahonnan az emeleteket összekötő mozgólépcső indul. Innen jól látni az épület belső terét uraló színek által határolt tereket, amint a földszintet uraló hideg színek egyre melegebb árnyalatúvá válnak. Első ránézésre megdöbbentőnek tűnik, hiszen a halványkék szín oly idegen a lépcsőházat borító márványtáblák meleg színeitől, Róth Miksa üvegablakairól nem is beszélve. De a távolból tekintve, az apró rácsos elemek összemosódnak és csak sejtetik a szemlélővel, hogy az építész rejteget valamit. 

A körfolyosót bevilágító plafon pirosra festett sávban fut körbe és vezeti a szemet a piros udvar felé, ahol a nagyméretű látványelemként álló lifttel feljuthatunk a negyedik emeleten űrként tátongó hatalmas térbe és a tetőteraszra. Erre vesszük az irány és a szó szoros értelmében, elérjük túránk „csúcspontját”. Alkonyatban érünk ki a tetőteraszra. A kilátás pazar, még hallani a Vörösmarty tér bebetonozott szakszofonos-hegedűs duó játékát. Kattannak a fényképezőgépek. A terasz még üres, csak a hajópadló és a fejünk felé emelkedő fémrács készült el. Nemsokára étterem, kávézó nyílik itt. Ági azonban megnyugtat minket, hogy a terasz később is mindenki előtt nyitva áll. Lefelé várt még minket egy meglepetés. A liftből, ami egészen a földszintre vitt, egy hatalmas színes üvegtáblára látni, amin stilizált matyó hímzés látható. Ha ezt nem mondta volna Ági, azt hiszem egyikünk se találta volna ki, színvilágában mindenesetre passzol a modern enteriőrbe.

Végül mindannyian megnyugvással állapítottuk meg, hogy ez az épület valóban szerencsés kézbe került. Igaz, hogy szorongatta még a szívünket egy két terem elbontása, a főlépcsőház kibontása. Ellenben abban egyetértettünk, hogy amit meghagytak, azt gyönyörűen, a kor szelleméhez méltóan restaurálták, újították fel

Szöveg: Ligeti Anna

Képek: Rozsnyai József