A szocreáltól Makoveczig - építészettörténeti kirándulás 2012. május 5.

Néhány hónapja történt, hogy felhőtlen hangulatban, hasonló égbolt alatt elfoglaltuk helyünket a Boci buszán, és irány: Dél. Alig merültünk el beszélgetéseinkben, a hatalmas jármű már a százhalombattai körforgalmakban keresi a helyes utat első úticélunk, a prosperáló iparváros kortárs centruma felé. Itt is elsősorban a két templomhoz igyekszünk, melyeket korunk két nagy magyar építésze, Makovecz Imre és Finta József tervezett. Az organikus építész templomának tervrajzai nagyjából egy időben készültek egyetemünk központi épületével, így nem meglepő a közeli rokonság. A magyar szálloda- és banképítészet jeles képviselője által megálmodott református templom centrális alaprajzi megoldása a protestáns egyházi építészet hagyományának folytatója. Bár kirándulásunkon a 20. század második felének magyar architektúrája fontos példáinak megtekintését tűztük ki célul, nem tudtuk megállni, hogy kis kitérőt tegyünk a Tőry Emil tervezte századfordulós templom irányába. Százhalombattán ebben a meglepően jól karbantartott városban Németh Nóra mesterképzéses hallgató vezetett bennünket, neki köszönhetjük az itteni szervezést, hogy bejuthattunk a fenti épületekbe.

Következő állomásunk egészen más világ, a Rákosi-kor mintavárosa, Dunaújváros, az egykori Sztálinváros. Gigantikus iparerőd, a Vasmű szocreál főbejárata fogad bennünket, a klasszicizáló, egyiptizáló oszlopok mögött a helyi Parthenon-fríz munkások és parasztok idealizált világát tárja elénk. Mivel be nem mehettünk, a városközpont felé fordulunk, nem keveset sétálunk a nyárias napsütésben. A Vasműt a városközponttal összekötő egyenes főútról a Görbe utcára kanyarodunk, ahol az ’50-es évek nyeregtetős lakóházai között árkádos, sgarffitós társasházhoz érünk. Nagy Annamária, mesterképzéses hallgató beszél az épületről, de az egész városban is ő kalauzol bennünket. Majd sorban következnek a központ nagy középületei, itt több modern, kevesebb klasszicizálás, ott határozott archaizálás. Majd kis kitérővel hirtelen meglepetés, kinyílik előttünk a tér az Alföld felé, a város magas löszfaláról letekintünk a Dunára és azon túlra, vagyis inkább innenre. Csodálatos brujánzó táj fölött sétálunk a kortárs szobrászat érdekes alkotásai között. Majd vissza a városba, kimerülten, napszúrtan az egykori pártházhoz, majd a mozihoz érünk. Kellemes környezet a filmszínház környezete, érdemes itt leülni enni, inni valamit, így teszünk. Dunaújvárosban még egy úticélunk van hátra, a Nagy Tamás tervezte ’90-es évekbeli evangéliukus templom, amely – talán nyugodtan mondhatom – mindannyiunkat lenyűgözött. A harmonikus alkotás élvezetét segítette, hogy élő zenét hallhattunk a koncertteremként is működő épületben.

 

 Utunk harmadik nagy fejezetcíme Paks, itt az organikus építészt egyik főműve, a Makovecz Imre tervezte Szentlélek templom. Az építészettörténeti kirándulás igazi betetőzését adta a méltóságteljes, egyszerre ősi és új, élő és művi, magyar és egyetemes egyházi épület, amely szoborként magasodik a városi tájban.

Építőművészeti kalandozásunkon jelen voltak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet szakos hallgatói, kolozsvári művészettörténészek és hallgatók, a CentrArt egyesület néhány tagja és persze klubunk is képviseltette magát. Ezúton is köszönjük a szervezőknek munkájukat!

Rozsnyai József