Dálnoki-Kováts villa látogatása – 2012. március 23.

A hazai Bauhaus főműve, amely egyúttal az európai modern építészet egyik remeke is, nem könnyen látogatható. Nekünk is csak másodszori nekifutásra sikerült bejutnunk, akkor viszont közel két órát töltöttünk az épületben és annak kertjében. Ragyogó, tavaszi péntek délután volt, a helyszínen várt bennünket Varga Gábor, aki lehetővé tette a látogatást – ezt ezúton is köszönjük neki. A Lejtő utcai épület gyönyörű, rendkívül letisztult tömegét, szinte anyagtalan és neutrális hatású fehér felületét archív fotókról már ismertük, ezért kíváncsian vártuk, hogy az utóbbi években végrehajtott felújítás milyen eredményt hozott. Miután kiosztottuk az előzetesen megvásárolt orvosi lábzsákokat – hogy óvjuk a lakás padlózatát – beléphettünk a házba.

Az épületről Rozsnyai József beszélt röviden. A Lejtő utcai villa 1933-ban Milánóban a Triennálén családi ház kategóriában első díjat nyert. Az építtető Dálnoki-Kováts Jenő, az Országos Ipartestület igazgatója volt. A tervező Molnár Farkas, a statikus Pécsi Eszter (Fischer József felesége, ebben a szakmában az első nő!), a kivitelező Apor József.

A második világháborúban bombatalálat érte a villát, az államosítás után pedig több családot költöztettek be, és az épületet a felismerhetetlenségig átalakították. A házat az 1980-as években vásárolta meg Trombitás Tamás festőművész, aki az eredeti tervek és fényképek alapján a műemléki helyreállítás egy részét elvégezte. A befejezés az új tulajdonosokra várt és mi meggyőződhettünk arról, hogy a munkálatok során igyekeztek nagyon körültekintően eljárni.

A lejtős telken szabadon álló villa alagsori szintjén egykor kazánház, tüzelőtároló és gondnoki lakás helyezkedett el. A valódi bejárat a ház kerti szintjéről nyílik, itt dolgozó-nappali, étkező, konyha, garderobe és fürdőszoba található. A helyiségek funkcionális elválását átadóablakos konyhaszekrény és tolóajtó tette egykor lehetővé, ezek ma már nincsenek meg.

A nappali szoba leghangsúlyosabb részlete a télikert ívelt, kettős üvegpalástja, amely a források szerint 80 cm mély, de a helyszínen lévők közül néhányan kételkedtek ebben. Sajnos nem volt nálunk megfelelő eszköz, ezért nem tudtuk ellenőrizni a méretet… A télikertben ma sápadt növények kornyadoznak, de valaha bizonyára igen látványos lehetett a zöldellő pozsgásokkal, kaktuszokkal teleültetett üvegfélkör, amelyet telente belülről a padlóban kialakított fűtőberendezésből áramló meleg levegő választott el a kinti hidegtől, nyaranta pedig kívülről fémrudakra feszített vászonrolók árnyékoltak. A télkert melletti, teraszra nyíló, hajtogatható paravánajtó megnyitotta a kert felé a fényben úszó helyiséget, még inkább elárasztva azt világossággal.

A tömör tölgyfalapokból álló lépcsőfokokon puhán, csendesen lehet feljutni az emeletre, ahol hálószobák, fürdő és egy nagy terasz található, amelyre árnyékot vet egy vaslépcső. Ezen a legfelső szinten kialakított napozóteraszt közelíthetjük meg. A lépcső formájával és világoskék színével azt az óceánjáró hajó világot idézi meg, amely a korszak több épületére is jellemző.

A ház alaprajza négy négyzetes mezőből áll, homlokzatai is négyzetbe foglalhatók, mégsem szokásos kockaházzal van dolgunk. A horizontális és az íves elemek váltakoznak, nagyszerű ritmust és kiegyensúlyozottságot adva az épületnek. A télikertre rímel a lépcsőház hengerpalástja, ez a tömeg azonban csupán egy karcsú oszlopon nyugszik – akár beszélő építészetet is emlegethetünk, mivel a forma elárulja a funkciót; egyúttal a kor újszerű komponálására is példa, hiszen a súlyos felső résznek elég ez a kevés alátámasztás.

Bugár-Mészáros Károly, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatójaként valaha azt tervezte, hogy ebben a villában kap helyet a magyarországi Bauhaus eszmeiségét és tárgyi emlékeit bemutató kiállítás. Ennek az álomnak a megvalósulására még várnunk kell; addig be kell érnünk az erről a különlegesen harmonikus épületről készítetett fotóinkkal, illetve az együtt töltött, kellemes, napsütéses délutánnak az emlékével.

Mácsay Krisztina

2011

Legutóbbi blogbejegyzésünk óta – horreur – egy teljes év telt el. Most azonban annál nagyobb lendülettel igyekszünk pótolni beszámolóinkat programjainkról. A 2011-es év igen gazdag terméséből mindenekelőtt a klubesteken elhangzott előadásokról emlékezzünk meg!

Januárban Telek Ágnes lisszaboni úti élményeiről számolt be, majd Baldavári Eszter szakdolgozatának főszereplőjéről, Kőrössy Albert építészről tartott előadást. Februárban Gulyás Nóra Hofhauser Antalról beszélt, márciusban Pálinkás Szilvia Kármán és Ullmann építészekről szóló szakdolgozati előadását hallgathattuk meg, Lachegyi Máté pedig Dubai építészetéről tartott érdekfeszítő bemutatót. Áprilisi esténk a 100 éves házak tematika körül forgott, májusban pedig Bodó Péter Sándy Gyula életművét ismertette. Júniusi és júliusi klubestünkön Angyal Tibor négy 19. századi budapesti híd történetéről tartott előadást. Augusztusban Szekeres Ágnes dániai, szeptemberben Mácsay Krisztina párizsi élményeit osztotta meg velünk, hangsúlyozva elsősorban útjuk építészettörténeti vonatkozásait. Októberben Kozák Zsuzsanna Makovecz Imréről, korunk legismertebb magyar építészéről emlékezett meg. Decemberben egy beszélgetős esttel zártuk az évet.

A klubetsteken kívül más események is összehozták klubtagjaikat, legalábbis virtuálisan. Így történet ez – és történik azóta is – a 2011. januárjában útjára indított játékban is, ami e-mailben feladott képi feladványok megfejtésére ad alkalmat a játékoskedvű klubtagság számára.

Kirándulások és séták tették teljessé az év programsorozatát, februárban Gulyás Nóra és Torma Ágnes szervezésében a turai kastélyt tekintettük meg, júniusban modern sétán vehettünk részt Nagy Zoltán vezetésével, szintén júniusban a nagyszerű Megyeri hidat járhattuk be Eser Attila híd mérnök segítségével. Júliusban Dragon Zoltán vezetett minket a Markó Károly kiállításon, augusztusban pedig Szögi Sándor kalauzolt minket a Nyugati pályaudvar épületében. Szeptemberben a Vörösmarty tér sarkán álló egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár Alpár Ignác tervezte székházát tekinthettük meg Ligeti Anna segítségével.

Ezúton is köszönjük a szervezőknek a fenti nagyszerű programokat!

Mindenki Nyugatija egy kicsit más szemmel...

Bizony a jó öreg Nyugati pályaudvar volt legutóbbi sétánk célpontja. Az a Nyugati, ami valljuk be mindnyájunkhoz kötődik legalább egy kicsikét. Itt szálltunk fel az első Pázmány felé robogó Siemens vonatunkra, talán remegő szívvel, és várakozással teljesen. Vagy lehetséges, hogy vannak köztünk olyanok, akik itt bosszankodtak a sosem-működő automaták miatt. Az is lehet, hogy itt hullajtottunk bőséges (krokodil) könnyeket estéli búcsúzásainkkor, és itt fújtuk tele mentolszagú papírzsebkendőinket is. Itt futottunk álmos fejjel az épp kigördülő vonat után, és itt döntöttünk úgy egy fél órányi várakozás után, hogy "most már nem érdemes kimenni". Az is meglehet, hogy sokat álldogáltunk "az óra alatt" valakire várakozva, sőt előfordulhat, hogy itt adtuk első alamizsnánkat az automatánál kéregető bácsinak.

Hát újra itt voltunk. Mindenki Nyugatija most egy kicsit másként jelent meg előttünk. Túravezetőnk Szögi Sanyi bá' anekdotáival és visszaemlékezéseivel visszarepített bennünket az 1877-es évbe (ugyanis ekkorra készült el a Pályaudvar). Nosztalgiázásunk kiterjedt a tér későbbi rendezésére, és a gőzmozdonyok romantikus világára is, sőt azokra az időkre is, amikor vezetőnk állomásfőnök volt itt.

Szóltunk pár szót az épület tervezőiről, az EIffel irodáról és megtudhattuk, hogy a korabeli vasutaknál (hasonlóan a mai repterekhez) volt indulási és érkezési oldal is, így először a korábbi indulási oldalt vizsgáltuk meg. Tudomásunkra jutott, hogy a mai "Meki" hajdanán rangos és szép étterem volt, kitalálhattuk, hogy miről nevezték el a Ceglédi várót, távolról láthattuk a régi postaalagutat, és csodálkozva jöttünk rá, hogy egy emléktábla is meghúzódik az épület jobb oldalán. Hallhattunk az 1993-as Sátorszínházról, mely itt kapott helyet amíg a Vígszínházat felújították (és amelynek létrejöttét Sanyi bácsi is elősegítette).

Az érkezési oldalon nem időztünk olyan hosszasan, beszélgettünk arról, hogy a szeretteiket várók ún. peronjegyet válthattak fillérekért, és akkor még jobb volt a közbiztonság is. Ejtettünk pár szót a Westend Házról (ami nem azonos a plázával), és amit sajnos már lebontottak a tér rendezésekor. Vezetőnk elmesélte azt is, hogy egy korábbi felújításkor látta, hogy a vasszerkezet egyes részei a munkások kezében elporladt (annyira kikezdték a gőzmozdonyokból származó vegyi anyagok). És ejtettünk pár szót az 1962. október 4-én tolatás közben/után a Nagykörútra kilátogató vonatszerelvényről is. Azt is megtudtuk, hogy az ún. hidegvágányok (mai 1-6 vágányok) régen a hajléktalanok lakhelyéül szolgáltak.

Sok vasúttörténeti érdekességről is értesültünk, például korabeli csomagfeladásról, arról hogy régebben 1. 2. és 3. osztályon utaztak a különféle utasok, és külön várótermük volt. Megtudtuk, hogy a Nyugati korábban komoly nemzetközi forgalmat is bonyolított. Sanyi bácsi elmondta azt is, hogy a vasút, különösen a Nyugati igazi romantikus találkozási hely volt.

Ez után következett a látogatás (egyik) csúcspontja. Sanyi bácsinak köszönhetően bemehettünk a nyilvánosság előtt általában zárt Királyi váróba. Miután felismertük, hogy a helyszín ismerős jó pár klipről és filmből, Sanyi bácsi mesélt arról, hogy kikkel találkozott itt (Margit királynő, Tito stb.). A várót Ferencz Józsefnek és Sissinek építtették, ennek megfelelően van férfi és női várakozó szoba is a teremegyüttesben. (Kiderült az is, hogy az uralkodó nem szerette a Keleti pályaudvart, ezért innen indult útjaira Gödöllőre, és külön számára kialakították az ún. királyi vágányt.) Miután kigyönyörködtük magunkat, és még egy darabig beszélgettünk, elkészítettük a (Gulyás Nóri barátném szavaival élve egyre puccosabb) csoportképünket.

A váró után Sanyi bá' volt olyan kedves és meggyőzött minket arról, hogy a Nyugati jobb oldali tornyában valóban laknak, így felmehettünk az egyik toronyba, megnézhettük a padlásteret és egy pár percet elidőztünk az erkélyen is. Élményekkel telve hagytuk el a helyszínt. Köszönjük Szögi Sanyi bácsi kedvességét ez úton is! Ezek után mindnyájan akik ott voltunk tényleg egy kicsit más szemmel tekintünk erre az épületre.

Megyeri híd

Pászmák és Pázmány - foglalhatnánk össze röviden június 28-i kirándulásunk lényegét. Nekünk, 35 emeletet megjárt hídlátogatóknak, akik már szinte fél szakszavakból is megértjük egymást, talán nem is kell ennél több, de a nyájas olvasó kedvéért megtesszük, hogy túránk történetét, és a fenti, talán kissé homályos címet kibontjuk, hogy ne mondjuk, kicsomagoljuk.

14.15 Újpest Városkapu, gyülekeznek a kirándulók, kis csoportjaik egymástól a lehető legnagyobb távolságokban helyezkednek el, kis bizonytalanság az arcokon. Ilyenkor érti meg a modern világgal szemben kissé távolságtartó bölcsész a mobiltelefon jelentőségét. Megtaláljuk egymást.
14.30 Minden jó, ha a vége - mármint az eleje - jó, elérjük a 104-es buszt, és már úton is vagyunk. Az út rövid, megérkezünk.
15.00 Rövid bemutatkozás után indul a kaland Eser Attila híd mérnök vezetésével. A hídtúrán egyszerre legfeljebb tíz látogató vehet részt, mi kilencen vagyunk.
Később. Megérkezünk a keleti hídpilon északi oldalának bejáratához, szembesülünk a lépcsővel (vagyis nem a lifttel), húsz emeletet lépkedünk, kimelegszünk, bár nincs meleg.
Majd. Viszonylag tágas pilonközi üvegházban találjuk magunkat, a kilátás pazar, az arcokon megdicsőült mosoly és elégedettség. De tovább, tovább... Ezúttal lifttel a 32. emeletre. Innen szűkül a tér, körülöttünk tömör beton, meredekek a létrák, fokozódik az izgalom.
Végül. Az egyik létra fölötti nyíláson át az égboltozat tárul elénk. Felértünk a 35. emeleten lévő kilátóhoz, melyet magas betonmellvéd övez, középen vasrúd, minilétrával. Kapkodjuk a tekintetünket, aktívan fotózunk. Vezetőnk ekkor mesélni kezd, a híd építésének történetét vázolja, számadatok hangzanak el, és számunkra is érthető magyarázatot kapunk a kábelek mibenlétéről. A műanyag csőben acélsodronyok - pászmák - helyezkednek el, ezek tartják a hidat, ezek alkotják a híd lényegét, innen kapta nevét a hídtípus: ferdekábeles híd.
A legfelül után a legalul következik, a hídpálya alá kerülünk, megismerkedünk a radartükörrel és a toronydaruk felállítására alkalmas szerelvényekkel. Evezősök suhannak el csendben a híd alatt.
Tanulmányutunk végén köszönetet mondunk kalauzunknak az igazán tartalmas és tanulságos épületbemutatásért.
17 óra előtt valamivel. Hazaindulunk a 104-es busszal.
Fontos megemlítenünk, hogy kinek lehetünk hálásak mindezért a kiválóan sok szép élményért: Kerekes Gitkának, akinek sok hasonló ötletet kívánunk a jövőre, és akinek nagyon köszönjük a szervezést!

Rozsnyai József

Modern séta, június 4.

Már nagyon régen vártam, hogy klubunk tagjai újabb városi sétán vehessenek részt. Többen is azon gondolkoztunk, hogy milyen útvonalat kellene kialakítani ahhoz, hogy eddig nem, vagy csak kevéssé ismert épületeket fedezzünk föl. És erre jött egy önként vállalkozó, aki felajánlotta, hogy megismertet minket Hofstätter Béla és Domány László építészetével.

A Blaha Lujza téren összegyűlt csoportunk első állomása a Víg utcában található bérházhoz vezetett, ahol fény derült a benzinkút kétes létezésére és a GARAGE mibenlétére is. A Dob utcai épület érintése után villamosra ültünk, és nagy szurkoltunk Áginak, hogy Bertájával ő is időben odaérjen a Lloyd mozihoz. Az építészeink által megálmodott belső tér kialakítása, a világítás megoldása még a mai napig kellemes és izgalmas atmoszférát kölcsönöz a mozinak.

Ahogyan azt már korábban sejtettük is, a Dunapark Kávéház épületét tekinthettük pesti sétánk csúcspontjának. Bár sokan láthatták már a bérház lépcsőházát korábbi séta alkalmával, számomra viszont ez még új élmény volt. A márványborítás csillogása, a lépcső vonalvezetése (amit a kék linóleumborítás sem tud teljesen megzavarni) és a gyorsabb-lassabb lift felfedezése felpezsdítette a melegben kissé kitikkadt társaságot.

A budai oldalon folytattuk barangolásunkat, ahol a Bem utcában álló bérház után a Margit krt. 15. alatti luxusbérházat szálltuk meg. Kilőttük magunkat az űrkapszulaszerű liftekkel és meg sem álltunk Budapest főispánjának lakásáig. Az ablakok kinyitásával voltak kisebb-nagyobb problémák, de az egyetemi előadásokon hallott instrukciók és némi kézzelfoghatóbb segítség után beszabadítottuk az esőillatot a lépcsőházba.

A séta útvonalába tervezett épületek látványa is nagy élményt nyújtott, de a modern építészet kérdéseiről és lehetséges válaszairól hallott gondolatok egy eddig számomra kissé távoli terültre is bevezettek.

Köszönöm Nagy Zoltánnak a sétavezetést!

Remélem a következő sétára már nem kell ilyen sokat várni…

Gulyás Nóri

Turai kirándulás

Idei első kirándulásunk célpontja a turai Schossberger-kastély volt. 2011. február 26-án napsütéses késő-téli időben tárult szemünk elé az 1883-tól Bukovics Gyula műépítész tervei szerint emelt főúri lak, amely számos festői tornyával és látványos melegházával kellemes benyomást tett ránk. Az épület - melynek történetével a szervező Torma Ágnes és Gulyás Nóra ismertetett meg bennünket - nem kevés eredeti részlettel rendelkezik még, és csak remélni tudjuk, hogy a reménybeli műemléki helyreállítás alkalmával e részleteket, beleértve a tető szép palafedését megőrzik és nagy igényességgel restaurálják.

2010

Közeledvén december utolsó napja, összegezhetjük az év eseményeit és eredményeit. Március 26-án megalapítottuk klubunkat, melynek célja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 19 és 20. századi építészeti témakörökkel foglalkozó művészettörténet szakos hallgatóinak és diplomásainak egy baráti-szakmai társaságba tömörítése. Klubestjeinken szakdolgozati és más építészeti témájú előadásokat, valamint kirándulási beszámolókat hallgathattunk meg. Nagy Dorottyának köszönhetően létrejött blogunk, de facebook-os csoportként is megjelentünk a világhálón Barna Andrea segítségével. Budán Hutvágner Zsófia szervezésében hegyvidéki sétán vehettünk részt, Pesten Gulyás Nóra vezetésével neogótikus templomokat és szecessziós lakóházakat tekinthettünk meg. Torma Ágnes szervezésében a CentrArt egyesülettel közösen vettünk részt műemlékes kiránduláson. Bor Ferenc művészettörténész, műemlékes szakember a Hungária fürdő frissen felújított épületegyüttesét mutatta be nekünk. Csáki Tamás művészettörténész az általa rendezett Lajta Béla kiállításon kalauzolt végig bennünket. Elsőévesként tehát szép eredményeket könyvelhetünk el, tartalmas élményekkel gazdagodtunk 2010-ben. Ezúttal is köszönjük a szervezők munkáját!

Minden kedves Klubtagunknak boldog új évet kívánok!

Rozsnyai József

Ilyenek voltunk... Fóton

Fotó: Szerdahelyi Márk

AZ ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNÉSZEK KLUBJÁNAK ELSŐ, FÓTI KIRÁNDULÁSA

Az Építészettörténészek Klubjának első kirándulásán a CentrArt Egyesülettel közösen Fót nevezetességeinek megtekintését tűztük ki november első szombatjára. Elsőként a klasszicista Károlyi-kastélyba látogattunk el, ahol Károlyi László és felesége, Erzsébet asszony vendégszeretetét élvezhettük. A '90-es évek közepétől Magyarországra visszatérő, egykori kastélyuk egy részét bérlő Károlyi házaspár az általuk létrehozott Károlyi Alapítvány céljaként nevezte meg ősük, Károlyi István művészetpártoló tevékenységének felelevenítését a jótékonysági és más tevékenységek mellett. A Károlyi házaspár reményét fejezte ki, hogy a klasszicista kastélyt múltjához méltó módon, korszerűen megújítva egy olyan galériát tervezhetnek és nyithatnak meg a látogatók számára, melyben képet alkothatunk egy 19. századi magyar reformkori arisztokrata család életéről.

Megköszönve a grófi család szívélyes fogadtatását, a Károlyi István építette római katolikus templomban folytattuk utunkat. Ybl e korai (1845-55) művében a romantikus stílus Friedrich Wilhelm von Gärtner és Karl Friedrich Schinkel müncheni és berlini közel egykorú templomaival rokon vonásokat fedezhettünk fel. Ugyancsak a romantikus stílus hazánkban ritkaságnak számító arabos formakincsével találkozhattunk a templom belső terében, a Magyarországon csaknem egyedülálló sztalaktitboltozatos Szent Lucentius-kápolna és a falakat borító dús ornamentális festése láttán.

Szomorúan állapítottuk meg, hogy ha a templom ereklyéjének foglalatát és padjait faragó egykori fóti szobrászművész szakértelméhez fogható restaurátorok végeznék is napjainkban a templom hosszan elhúzódó restaurálását, anyagi támogatás hiányában ugyancsak szünetelnének a restaurálási munkák (jelenleg, 2010-ben 10 éve húzódik a szentély seccoinak helyreállítása).

A Németh Kálmán (1903-79) alkotásaiból sugárzó szilárd meggyőződés és vallásos hit azonban reménnyel töltött el bennünket napunk végső állomásán, a szobrászművész fóti emlékházában.

A Lőcsei Pál és Veit Stoss örökségében többek között a nyírbátori Krucsay-oltárt és a garamszentbenedeki úrkoporsót restauráló 1979-ben bekövetkező haláláig Fóton élő szobrászművész fába vésett, saját házában ma is olvasható gondolatai Németh Kálmán szavaival élve bennünk is „új gyökeret vertek”.

A II. világháborúban és a kommunista hatalom által próbára tett, de meg nem alkuvó művész erős hite és hazaszeretete ma is sugárzik a Vörösmarty patriótizmusának (Németh Kálmán alkotásain Vörösmarty idézetekre lelhetünk) és az Eucharisztiában való hit szellemiségében a szobrász által egységesen berendezett (és utólag rekonstruált), könyvtárat is magába foglaló otthonában.

Fóti kaland

November 6-a jeles nap volt a klubunk életében. Ekkor ejtettük meg első közös nagy "vidéki" sétánkat. Fóton jártunk, méghozzá elég impozáns létszámmal. Torma Ági szervezésének köszönhetően három nagyon fontos helyszínen jártunk, személyesen találkozhattunk például a tündéri, közvetlen, aranyos, szeretetre- és tiszteletreméltó gróf Károlyi házaspárral: László úrral és feleségével, Erzsébet asszonnyal. Felejthetetlen élmény volt. Ezután következett a templom, amit a ragyogó időnek köszönhetően nagyon jól lehetett fotózni :) Arról, hogy mennyire gyönyörű és egyedülálló épület, úgy gondolom, itt nem kell írnom. Látni kell.


Továbbá jártunk még Németh Kálmán faszobrász emlékházában, ahol nemcsak egy ember, hanem egy sors, egy kor képével is meg lehet ismerkedni, ha a látogatónak van elég ideje.

Köszönet a kirándulásért a szervezőnek, Áginak! Nagyon kellemes nap volt!