2010. szeptember 30.

Tiltakozó demonstráción jártunk


A Váralja Szövetség egy kulturális kezdeményezés, amit gimnazisták hoztak létre 2007-ben. Legújabb megmozdulásukat ma - szeptember 30-án - tartották az V. kerületi Bécsi utcai bontások ellen. Klubunk képviseletében Telek Ágnessel mi is jelen voltunk a kb. száz főre rúgó kis tömegben. Amennyiben elindulnának a bontások, a szervezet élőlánccal tiltakozna. Igazi sikert akkor tudna elérni a tiltakozó kezdeményezés, ha több civil szervezet is összefogna, és több közéleti személyiség is csatlakozna, ahogyan az Andrássy úti egykori MÁV nyugdíjintézeti bérház (később Balett Intézet) esetében is történt. Reméljük mindkét esetben sikerül jobb belátásra bírni a bontást kilátásba helyező beruházókat!

Lajta Béla kiállítás meghívó

2010. szeptember 29.

Csütörtökön tüntetés a Bécsi utcáért!!

Sziasztok!

Aki még nem tudja (fészbúkon már toborozzák az embereket):

"A Váralja Szövetség figyelmeztető demonstrációt tart 2010. szeptember 30-án, csütörtökön 17 órai kezdettel az V. kerületi Polgármesteri Hivatal épülete előtt (Erzsébet tér 4.). Mint ismeretes, egy befektető a belvárosi Bécsi utca történelmi épületeit elbontaná, s a helyszínen a Zeppelin névre hallgató 16 szintes üveghotel épülne fel. Az utolsó lehetőség, hogy megakadályozzuk a műemléki épületek lebontását - jöjjön el Ön is!"
Mint látjátok 17:00-kor van a gyülekező, aki tud jöjjön el és szóljon minél több ismerősnek!
Közös ügyünk!

Ágnes

2010. szeptember 28.

Zebrák kontra verdák

A hangzatos cím egy, az építész-blogok körében igen népszerű témát takargat. Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy budapesti körútjainkon több helyütt építenek zebrás átjárókat az aluljárós megoldás helyett. A változás oka a villamosmegállók akadálymentesítési programja, sokakban (leginkább az autósokban) heves ellenérzéseket vált ki. Véleményük szerint ez a megoldás a dugók kialakulásának melegágya, és mint olyan zavarja és lassítja a közlekedést.

Szubjektív véleményem szerint a zebrák szép, új világa a gyalogos-igények megtestesülése, régi álmaiknak beteljesülése. Egy dolog, hogy az ember természeténél fogva szeret a napfényben, és nem pedig a dohos aluljáróban sétálni. Ám a másik dolog az, hogy a felszíni átjárók segítséget nyújtanak a fogyatékkal élők, és az időskorúak mindennapjaiban. Azt, hogy ezek a zebrák szükségesek, és valódi emberi igény hívta életre őket, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Kálvin térnél máris tömegek használják őket az alámerülés helyett. (A lassan elkészülő, ám biztató változásokon keresztülment Kálvin tér témája talán még a jövőben elő fog kerülni...) A Ferenc körúti csomópontnál eltűntek az úttesten átrohanó gyalogosok, és a villamosból kiszállva, felszabadultan várják a lámpák "zöldülését"...

Sajnos az ilyen csomópontok valódi zölddé válására még sokat kell majd várni. A verda-pártiaknak igazuk van abban, hogy két különböző típusú közlekedés keresztezése a forgalom lassulásához vezet. Ám kérdem én, ha igaz is, amit állítanak, probléma ez? Probléma lenne, ha az autósok rájönnének, hogy van más lehetőség is eljutni A-ből B-be, mással mint kocsival?

Nyáron Graz-ban jártam. Meglepetten tapasztaltam, hogy a városközpontban lépésben járnak a villamosok, sőt a gyalogosok és a kerékpárosok egyenrangú felei az autókkal közlekedőknek. Öltönyös-és kiskosztümös hölgyek is bringára ülnek, és vígan tekerik. Ha a közlekedés lelassul Budapest belvárosában is, akkor talán rájövünk majd, hogy van más alternatíva is…no, nem az, hogy verda helyett zebrára üljünk…

Nádasdy-kastély, Nádasdladány

Hétvégén befejeződött a nádasdladányi Nádasdy-kastély homlokzatfelújítása. Ebben a megszépült állapotban érdemes vetni rá egy pillantást, legalább virtuálisan.

A kastély építési munkái 1873-ban kezdődtek, tervezője Linzbauer István volt. Az építkezés során felhasználták a falu korábbi tulajdonosainak, a Schmidegg-családnak egyemeletes, szerény barokk kúriáját, ebből lett a kastély északi szárnya, ahol a vendégszobák kaptak helyet. Az épület 1876-ra lényegében elkészült, a reprezentatív belső terek (faburkolatos könyvtár, kápolna, nyitott fedélszékes ősgaléria) azonban csak az 1880-as évek végére készültek el, ekkor Linzbauer halála miatt már Hauszmann Alajos vezette a munkákat.



A stílusválasztás az Erzsébet-kori Anglia, a Tudor-kor stílusára esett, ebben része lehetett a Nádasdyak angol eredetét valló családi legendának is. Az építettető, Nádasdy Ferenc könyvtárában ott volt Joseph Nash: The mansions of England in the olden times című munkája, így valószínű, hogy ő szabta meg az új birtokközpont stílusát.

A belső terek kialakítását a kor legjelentősebb mesterei végezték. A könyvár és az Ősök Csarnoka faburkolatait Thék Endre készítette, a kovácsolt vas csillárok és korlátok Jungfer Gyula munkái.
A család
és a vendégek kényelmét gáz-, majd villanyvilágítás, légfűtés és a telefon egyfajta elődje, a beszélőcső-hálózat szolgálta.
A parkban istállók, pálmaház és fácánkeltető is helyet kapot
t, ezek ma már nem állnak, ahogyan az épület hátsó homlokzatához csatlakozó télikert sem.



A századforduló táján élénk társasági élet folyt a kastélyban, azonban a harmincas évekre a család annyira elszegényedett, hogy már csak néhány szobát tudtak fenntartani az épületben, így érte őket a háború. A családfő, Nádasdy Ferenc
elesett, a család elmenekült. Az épületet a háború után államosították, működött benne községi óvoda, rendőrség, TSZ-iroda, vegyesbolt is, több szolgálati lakással.
1982-től a 1994-ig üresen állt, ez az időszak ártott legtöbbet az állapotá
nak. 1994-től a Műemlélek Nemzeti Gondnokságának kezelésében van.




A tetőfelújítás, valamint a faburkolatos termek gombátlanítása már korábban megtörtént. A jelenlegi felújítás a Norvég Civil Alap támogatásával valósult meg, és az utolsó "pillanatban " történt, mivel jelentős felületeken már teljesen hiányzott a vakolat, erősen vizesedett a pince, az ablakok hiányoztak, vagy hibásak voltak, a fagy évről évre jelentős károkat okozott a csőrendszerben. Természetesen helyükre kerültek a hiányzó, vagy sérült díszítőelemek is.




2010. szeptember 15.

Örökség hétvége - MOST! (szept. 18-19.)

Gondolom, ezt nem kell ragozni :)
Senkiről nem tételezem fel, hogy elfelejti, de sajnos velem majdnem megtörtént, ezért rakom ki ide, hátha valaki hálás lesz érte :)
http://www.oroksegnapok.hu/index.php?oldal=felhivas#

Zeneakadémia

Meghívó:

A kiürített Zeneakadémia szeptember 20-án d.e. 10-kor bejárható. Az épületet a
felújítás építész tervezői - Magyari Éva, Pazár Béla, Potzner Ferenc - és a
műípari részletek restaurálását-megújítását koncipiáló Dávid Ferenc mutatja
be. Találkozó az épület Liszt Ferenc téri kapujánál.

2010. július 30.

Néhány kép a Szabadkán lebontandó épületekről

Az előző hozzászólás kiegészítéseként,gondoltam hasznos ha feltöltök néhány képet azon utcákról, házakról,melyek a tervek szerint hamarosan lebontásra kerülnek,hogy egy új városrész épülhessen fel Szabadkán.

Ahogy erről már korábban is szó esett,nem elsősorban a szecessziós emlékek,hanem Szabadka mezővárosi jellege sérülne a bontások által. Bár szecessziós emlék már lett bontás áldozata - gondolok itt az egyik már lebontott Raichle palotára -a pusztítás korántsem akkora,mint arról a média beszámolt.



Szomorú azonban,hogy a tervek szerint lebontásra kerülne az utolsó képen látható Fekete Fürdő épülete is, mely láthatóan igen rossz állapotban van. A fürdő egy bérház udvarán keresztül,magas növényzeten átgázolva közelíthető meg,ám megéri. Egykori víztartályai, vízvezetékei is megtekinthetők.



2010. július 27.

Beszámoló a Szecessziós kalandozások a történelmi Magyarországon című kirándulásról


Július 9-17 között egy spec. koll. keretében, a PPKE 41 hallgatójával, egy külsős hallgatóval, Székely Miklós tanár úrral és Boci-sofőrrel felfedezőúton vettünk részt, melynek célja a századfordulós magyar építészet vidéki alkotásainak megismerése volt. A következő útvonalon haladtunk: Budapest, Kecskemét, Szeged, Szabadka, Újvidék, Bácskeresztúr, Zombor, Palics, Magyarkanizsa, Zenta, Nagykikinda, Arad, Temesvár, Vajdahunyad, Vízakna, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Budapest. A kirándulás résztvevői közül rajtam kívül tízen klubunk tagjai, így közvetlenül érint bennünket az ügy. A rekkenő hőség által akadályoztatott kirándulás jó hangulatban telt, úgy gondolom, rengeteg - nem csak műemléki - élménnyel tértünk haza.
A számos nagyobb-kisebb igényességgel helyreállított vagy helyreállításra váró délvidéki és erdélyi épület megtekintésén túl a Délvidék legjelentősebb századfordulós városában, Szabadkán szembesültünk a botrányos hírű bontási terv valóságával. Mindenekelőtt Székely Miklós fáradozásainak köszönhetően reálisabb képet kaptunk a valóban bontani tervezett városrészekről. Megnyugtató, hogy a szűk belvárost alig érinti a terv, valódi műemléki érték itt nem pusztul el. Sajnálatos azonban, hogy a belváros külső részén a régi épületek közül elsősorban földszintes, ha kimagasló műemléki értéket nem is képviselő, de a város történetének szerves részét képező házakat terveznek lebontani, köztük egy fürdőépületet. Az utóbbi időkben épült nagy társasházak - amilyeneket feltételezhetően a lebontandók helyére terveznek - igénytelen tucattermékek az esetek többségében, így nagy a valószínűsége annak, hogy a régi hangulatos utcaképek helyét ormótlan, jellegtelen elemekből összeálló városképek veszik majd át. Aki teheti, a közeljövőben látogasson el Szabadkára, hogy átélje még a régi város hangulatát!