Látogatás Andersen és Thorvaldsen szülőföldjén (1. rész)

A dán építészet kora-újkori fejlődésének legjellegzetesebb és legfeltűnőbb sajátossága az egyes építészeti stílusok megkésett átvétele. A reneszánsz építészet jelentkezése az 1540-es években tapasztalható, míg a barokk 1660 után kezd gyökeret ereszteni. A mintaadó szerepet a németalföldi építészet szolgáltatta, így kevésbé tűnik meglepőnek, hogy a dániai barokk építészet egyszerű vakolt vagy téglaburkolatú homlokzatrendszereket produkált, viszonylag kevés homlokzattagoló elemmel. A 18. században erőteljes változások veszik kezdetüket, és a több irányból érkező irányzatok némileg egyedi karaktert biztosítanak a dániai késő-barokk és rokokó építészetének. E rövid beszámoló példáit tekintve fontos az a történelmi körülmény, hogy az újkori Dánia a mainál lényegesen jelentősebb területi kiterjedéssel rendelkezett. A dán korona országaihoz tartoztak az észak-német hercegségek (Schleswig, Holstein, Stormarn és Dithmarschen), perszonálunió állt fenn Norvégiával, így Izland, Grönland, valamint a Norvég-tenger szigetei ugyancsak a dán uralkodók birtokainak számítottak. A tengerentúli kereskedelembe bekapcsolódva a 17. század második felében Dánia belépett gyarmattartó hatalmak sorába és az Antillákon, az afrikai Arany-parton, illetve Indiában hozott létre hídfőállásokat és szervezett kisebb gyarmatokat – így ezek a tengerentúli területek ugyancsak a dán uralkodócsalád birtokait képezték.    

Az első jelentősebb változás csak a 18. század elején jelentkezett. IV. Frigyes (1699-1730) utazásai során felkereste Itáliát, és mély benyomást gyakorolt rá a római barokk palota- és villaépítészet (Villa Borghese, Palazzo Quirinale, Palazzo Barberini, Villa Sacchetti al Pignetto). Hazatérését követően megbízást adott Ernst Brandenburger (?-1713) építőmesternek egy nyári palota megépítésére. Munkakapcsolatuk eredménye a Frederiksberg-palota (1699-1704), melynek homlokzata egyértelműen az itáliai barokk palotaépítészet néhány elemét idézi (övpárkány, szemöldökpárkányok és ablakkeretezések használata, balusztrád a középrizaliton). Viszont a hasonlóságok mellett ugyanennyire fontosak a különbségek. A Frederiksberg-palota esetében hiányzik a kolosszális oszloprend, a hangsúlyos főpárkány, a szobordíszítés, az armírozás, illetve az oszlopos-íves szerkezetek használata. A korábban németalföldi befolyás alatt álló dán építészet ezen épület esetében még megtartotta a homokkődíszítés, a vakolt falfelület és a réztető használatát. A tervező szerepe itt csupán annyit jelentett, hogy az itáliai barokk építészet hatását hozzáigazította a dán előzményekhez.

Frederiksberg-palota (Kép forrása: Wikipedia)

A későbbi években Johan Conrad Ernst (1666-1750), majd Laurids de Thurah (1706-1759) udvari építészek vezetése alatt oldalszárnyakkal bővítették ki a palotát, bár ez stílusbeli változást nem hozott magával, és igyekeztek igazodni a főszárny homlokzati megoldásaihoz. Ennél jelentősebb a palota körüli kertek és díszpark kialakítása (1690-1711), melyek együttes területe meghaladta a 65 hektárt. Az eredeti barokk kert francia mintakövetése egyértelmű, mivel a palota és a díszkert főtengelyét egy díszmedencével zárták le. Ugyanakkor sajátos jegyet mutat a palota és a kert kapcsolata, hiszen a palota egy természetes dombra épült. A kettő közötti szintbeli különbséget egy teraszos kert oldotta fel, melyet lépcsőzetesen kialakított vízeséssel tettek még hangsúlyosabbá. A megoldás újszerűsége a pár évtizeddel később megvalósult potsdami Sanssouci és Kamp-Lintfort teraszos kertjeihez mérhető.

A Frederiksberg-palota kertje, helyszínrajz. (Kép forrása: Wikipedia)

 

IV. Frigyes másik palotája, Fredensborg (1720-1753) bizonyos szempontból egyenes folytatása az előzőnek. A stílus ugyanúgy a németalföldi és itáliai barokk hatások ötvöződését mutatja. A palota és kert tervezője Johan Cornelius Krieger (1683-1755), aki szerencsésen használta fel a természeti adottságokat a tervezés során. Legfontosabb feladata a palota és a közelben fekvő Esrum-tó kapcsolatának megteremtése volt. A francia kertekre jellemző koncepciót felhasználva a főtengelyből induló sugárirányú sétányok átszelik a parkot. A hét sétányból négy a tóparton ér végett, így ezek a sétányok biztosítják a fentebb említett kapcsolatot. Az épület különlegességét annak alaprajzi és tömegformálási megoldása jelenti (pavilonos elrendezés, nyolcszögletű főudvar), melynek domináns eleme a főépületet díszítő négyzet alapú, 27 méter magas kupola. A későbbi építészek (Laurids de Thurah, Nicolai Eigtved) felerősítették az épületcsoport pavilonos elrendezését és további mellékszárnyakat csatoltak a főépülethez. Ezeket a mellékszárnyakat a kínai sátortetőkhöz hasonló fedélszékkel látták el, a központi kupolához pedig minaretszerű kéményeket kapcsoltak.  

Fredensborg (Kép forrása: Wikipedia)

 

V. Frigyes uralkodása alatt megbízták a francia származású Nicolas-Henri Jardin építészt, hogy az aktuális francia irányzatnak megfelelően alakítsa át a kastélyparkot, aki némileg lazított park geometrikus szigorúságán, és természetes kilátót, sövénylabirintusokat és rododendron ligeteket telepített, végül a kerti homlokzat főtengelyét perspektivikusan megnyitotta egy széles, kettős hársfasorral szegélyezett sétánnyal. 

IV. Frigyes harmadik nagyobb szabású megbízása a Frederiksborg kastélyparkjának kialakítása (1720-as évek) volt, melyet a már említett J. C. Krieger építészre bízott, aki a dán barokk kerttervezés egyik legjelentősebb teljesítményét hozta itt létre. Az alapkoncepció a teraszos kert megoldásából indul ki, melyet a tervező lépcsőzetes vízesésekkel, virágágyásokkal, medencékkel és fasorokkal gazdagított.

Frederiksborg kastélyparkja, helyszínrajz. (Kép forrása: Wikipedia)

Frederiksborg barokk kertje. (Fotó: Németh Tamás)

A dán építészet következő nagy korszakát a késő-barokk és rokokó megjelenése és rendkívül gyors elterjedése jelzi (1730-1760), mely szerencsére termékeny építési tevékenységgel párosult. A korszak uralkodója VI. Keresztély (1730-1746), aki atyjához hasonló az építészet lelkes rajongója és az építkezés megszállottja volt.

A király elsőként a koppenhágai új királyi palotát (Christiansborg) terveztette meg Elias David Häusser (1687-1745) építésszel. A komplexum építése viszonylag kevés időt vett igénybe (1733-1745), a termek dekorálása azonban csak az 1780-as években fejeződött be. A királyi rezidencia építészeti jelentősége abban jelentkezik, hogy a dán építészetben először jelent meg az osztrák barokk és a francia rokokó, melyet az építésznek sikerült nehezen kettéválasztható egységgé formálnia. A szokatlanul nagyvonalú, mozgalmas, gazdagon díszített homlokzat kétségtelenül a reprezentatív hatás elérését szolgálta, és éles ellentétben áll a IV. Frigyes uralkodása alatt épült egyszerű palotahomlokzatokkal. Az egykori komplexum számadatai ugyancsak figyelmet érdemelnek, az épület gerincmagassága 36 méter, a reprezentatív funkciót szolgáló óratorony 84 méter magasságot ért el, és 348 terem volt a palotában. A komplexumhoz tartozott az udvari kápolna, királyi lovarda, színház, valamint az ezeket összekötő melléképületek.

 

Christiansborg. (Kép forrása: Wikipedia)

A Christiansborg lenyűgöző méretei ellenére nem bizonyult hosszú életűnek, ugyanis 1794 telén a teljes főépület tűzvész martalékává vált. A 19. század elején francia empire és klasszicista stílusban, szerényebb méretekkel újjáépítették, de 1884-ben ismét leégett. Jelenlegi megjelenését 1907-1928 között nyerte el, az eredeti állapotot alapul véve neobarokk stílusban kivitelezve.

A korszak legfontosabb építésze a már említett Laurids de Thurah (1706-1759), aki tanulmányait Németországban és Itáliában végezte és sikeresen közvetítette a késő-barokk nemzetközi irányzatait Dániában. Korai főművének számít az Eremitage vadászkastély (1734-1736), melynek gazdagon kezelt homlokzati részletképzésén az osztrák barokk építészet hatása érzékelhető. 

Eremitageslottet. (Kép forrása: Wikipedia)

Thurah legjelentősebb alkotása a már elpusztult Hirschholm (Hørsholm) kastély (1733-1744). A nyári palotaként használt épületet VI. Keresztély neje, Zsófia Magdolna királyné (Sophie Magdalena von Brandenburg-Kulmbach) rendelte meg az építésztől. „Észak Versailles-a”, ahogy a kortársak emlegették, némileg rendhagyó építészeti megoldást követett. A kastély egy mesterségesen kialakított tó közepén lévő szigeten emelkedett és a francia kert egy része ugyancsak egy ehhez hasonló szigeten terült el. Ez a megoldás a késő-középkori főúri dán várkastélyokat idézte, bár ez esetben nem a védelem eszközeként kell tekinteni a mesterséges tóra, vagy vizes árokra. Ez akkoriban az arisztokrácia elkülönülését jelképezte, és ha nem is volt túlságosan elterjedt, de találkozhatunk ezzel a megoldással a dán arisztokrata megrendelők között. Ugyanilyen szimbolikus jelentéssel bírt a kastély díszes kaputornya, amely a Christiansborg óratornyára utal vissza.

Hirschholm. (Kép forrása: Wikipedia)

Thurah figyelemreméltó kései alkotása a koppenhágai Megváltónk templomának (Vor Frelsers Kirke) csavart, lépcsős toronysisakja (1749-1752). A választott megoldás valószínűleg nem saját ötlete, hanem a Francesco Borromini által kivitelezett római Santa Ivo della Sapienza egyetemi templomának spirális kupolazárását ismétli meg.

Vor Frelsers Kirke, toronysisak. (Fotó: Németh Tamás)

Vor Frelsers Kirke, tervrajz. (Forrás: Wikipedia)

A cikk szerzője: Horváth Roland

Irodalom:

Rolf Toman – Birgit Beyer – Barbara Borngässer, szerk.: Barokk stílus. Építészet, Szobrászat, Festészet. Budapest: Vince Kiadó, 2004.

Nagy Elemér: Dánia építészete. Budapest: Corvina Kiadó, 1977.

Christian Norberg-Schulz: Architektur des Spätbarock und Rokoko. Weltgeschichte der Architektur. Stuttgart: Mailand – Electa, 1975.

George Plumptre: Fejedelmi kertek Európában. Pécs: Alexandra Kiadó, 2006.

Adrian von Buttlar: Az angolkert. A klasszicizmus és romantika kertművészete. Budapest: Balassi Kiadó, 1999.

Bent Rying: Denmark History. Copenhagen: Royal Danish Ministry of Foreign Affairs, 1981.