2016. március 29.

Az azulejo bűvöletében: színes csempék Andalúziából

Spanyol, portugál vagy akár arab nyelvterületen járva a nyitott szemű érdeklődő többször is találkozhat a házak, templomok, középületek falát díszítő azulejo-val: a színes, mázas bel- vagy kültéri csempékkel.
Jelen bejegyzésben elsősorban spanyol, andalúz példákat hozok, a teljesség igénye nélkül, saját tapasztalatokra alapozva.
Sevilla, Azulejo az Ibéro-Amerikai kiállítási pavilon lépcsőházában (1914, Anibal Gonzalez)
Maga az azulejo szó eredetét két módon is származtatják. Eredhet egyrészt az arab az-zulayj szóból, amivel a római-bizánci mozaikokat jelölték, de utal a spanyol kék szóra is (azul), ami a csempék eredetileg kék-fehér színére mutat.
Mint oly sok mindent, ennek gyártását is Kínában fejlesztették ki, majd az arabokhoz kerülve a 13. század végétől Európában is elterjedt. Spanyol és portugál nyelvterületen a hosszas arab hódoltság idején gyökerezett meg.
Sevilla, Alcazar, azulejo-val borított ülőalkalmatosságok
A fentiekből rögtön kirajzolódik, hogy elterjedését tekintve elsősorban a Mediterráneumban honosodott meg. Utóbbi nem véletlen: a csempék nem csak dekorációs céllal kerültek a falakra, jó hőszigetelő képességüknek köszönhetően enyhítik a nyári hőséget, így nem csak házak falán, de belső udvarokban is megjelenik.


Sevilla, Azulejoval borított felületek az Alcazar-ban
A lapok alapja az anyag, amit mázzal vontak be majd kiégették, így biztosítva a tartósságot.  Európai elterjedésének korai időszakában, a 13. században csupán egyszínű csempéket gyártottak, ezeket kisebb darabokra vágták és így alakították ki a geometrikus formákat.  A geometrikus alakzatok használata mélyebben gyökerezik az arab művészetben.  Az iszlám ugyanis tiltja az ember- vagy állatábrázolást. Spanyol illetve portugál területen figurális ábrázolásokkal is találkozunk, utóbbi a reconquista (az Ibériai-félsziget 15. század végi felszabadulása a 8. század óta tartó muszlim megszállás alól) után terjedt el, miután a mór megkötések már nem korlátozták ilyen formán a csempék díszítését. Andalúziában vagy portugál nyelvterületen barangolva így akár életképeket is látunk egy-egy épület falán mind azulejo-ból kirakva.


Ronda (Spanyolország), Plaza de Toros, bikaviadal aréna, lelátó lépcsőjét díszítő azulejo
Andalúziában Sevilla vált az azulejo gyártás központjává, itt fejlesztették ki a legnagyobb újításokat majd innen került át portugál területekre is. Így a 13. századi korai időszakot követően, a 15. századra kifejlesztik a cuerda seca technikát, ami lehetővé teszi egy csempén belül több színes mező használatát. Mindezeket I. Manuel király (1469-1521) honosította meg Portugáliában, egy sikeres Sevilla-i 1503-as látogatása után. Az azulejo technika egyik jellegzetes vonása a horror vacui, az üres felületektől való „félelem” alkalmazásának elve. Így a csempék gyakran nem csak elvétve, díszítőelemként, hanem egy teljes felületet beborítva jelennek meg.
A figurális ábrázolások tökéletesítése a 16. században történik Itáliából érkező mesterek hatására és a majolika technika elterjedésének köszönhetően. A reneszánsz az azulejora is kihatással van, a csempéken allegorikus, mitológiai alakok jelennek meg, de van példa biblikus ábrázolásokra is. A 17. századra már egészen nagy kiterjedésű, polikróm, szőnyegszerű felületeket alakítanak ki, virágmintákkal kiegészítve az azulejo-felületet díszes szegéllyel zárják le. Portugáliában elterjedt jellegzetesség, hogy az antependiumot (oltár előlapját) is azulejoval burkolták, helyenként oltárterítőt imitálva. A kidolgozott figurális ábrázolásokra szép példa a portugáliai Mealhada-ban található Buçaco Palota (épült 1628-tól) belső tereit díszítő azulejok.


Mealhada (Portugália), Buçaco Palota, figurális azulejo (forrás: Travel in Portugal.com)
A 17. és 18. századot tartjuk az azulejo fénykorának. Az ekkoriban népszerű barokk stílus jelentkezik a csempék motívumain is. Az azulejo terjed a portugál gyarmatokon, így Brazília Portugáliához tartozó részein is. A megnövekedett igények miatt gyakran alkalmaznak hasonló, repetitív motívumokat.
A 19. században kisebb stagnálás figyelhető meg, ez elsősorban a történelmi eseményeknek tudható be. A század második felétől a fejlődés folytatódik, a 20. században a csempék díszítése az ekkor terjedő művészeti irányzatokat tükrözi: az azulejok art nouveau jellegzetességeket mutatnak.
Jelen bejegyzéshez az ihletet az Andalúziában és Madeirán látott azulejok adták.
Andalúzia városait járva gyakran találkozunk ezzel a látványos díszítőelemmel. Nem csak jelentősebb épületeken, de lakóházak kapualjában, belső udvarában, parkok padjainak burkolataként is megfigyelhető. Igen jelentős lelőhelye az azulejonak Sevillaban a Maria Lujza park, ahol a parkban sétálva folyton ebbe botlik a látogató. 

Sevilla, Maria Lujza park, Mudejar Pavilon (Anibal Gonzalez, 1914-1929)
A Maria Lujza Park (Parque de María Luisa) Sevilla egyik legnagyobb parkjaként a város elsődleges zöld területe. A park kialakítását Jean-Claude Nicolas Forestier (1861 - 1930) építésznek köszönhetjük, aki 1911-ben látott neki az alapos tervezésnek. A legjelentősebb épület a parkban az Ibéro-Amerikai kiállítási pavilon hatalmas épülete. Az épületet 1914-ben kezdték építeni Anibal Gonzalez (1875 -1929) tervei szerint az 1929-es kiállításra készülve. Az épületben bóklászva lépten nyomon találkozunk az azulejo különböző válfajaival. Az nagy teret körülölelő belső ívben kis falfülkékben a spanyol történelem különböző fontosabb eseményeit látjuk a legfontosabb városok, gyarmatok köré csoportosítva. Utóbbiak a figurális ábrázolásokra adnak szép példát. 




A lépcsőházban barangolva dekoratív, virágmintás azulejora látunk példát.



A Maria Lujza parkban sorakozó azulejok nem merülnek ki ennyiben, több helyen a padok, ülőalkalmatosságok is színes csempével vannak díszítve.
Fontos még megmelíteni, hogy a parkban számos emlékmű, szökőkút kapott helyet. Mindezek mellett pedig itt található Sevilla művészetét és hagyományait bemutató múzeum is, a Mudejar Pavilon (Anibal Gonzalez, 1914-1929).
A fentiekben még szó sem esett az alcázarokról, mint valóságos aranybányákról, ha már azulejokról beszélünk. Az alcázar, mint olyan tulajdonképpen a helytartó palotáját jelölő kifejezés, mely Spanyolország, ill. Portugália több nagyvárosában is megtalálható (Malaga, Sevilla, Toledo, Jerez de la Frontera etc.). Az alcázar-ok az arab megszállás alatt épültek a 8. és 15. század között, később mór stílusban épült palotákat is alcázarként emlegettek. A belső terekben, a falakon, belső udvarokon így gyakran látjuk az azulejo szép példáit, gyakran sajnos már nem eredetiben.


Sevilla, Alcázar
A végére jöjjön a lényeg. Az arab hagyományokat követő azulejok legszebb példája a granadai Alhambrában található. Az Alhambra nem csupán egy palota, város a városban kertekkel, kisebb nagyobb palotákkal. A mór megszállás alatt kezdett épülni 1223-ban majd az 1492-es reconquista után a Katolikus Királyok székhelyévé vált, majd V. Károly német-római császár alakította kedvére beköltözése után. Sajnos a történelem viharai és főleg az 1812-es francia megszállás sokat alakított és inkább pusztított az épületek küllemén, mégis találunk példát igényes csempedíszítésre, javarészt restaurált formában.



Granada, Alhambra

A sort folytatni lehetne, hisz rengeteg szép példát találunk még a csempék felhasználására, nem csak spanyol de portugál nyelvterületen is, sőt továbbmenve a gyarmatokon is. Jelen bejegyzésben csupán néhány példát ragadtam ki, saját benyomások alapján egy utazás tapasztalatira hagyatkozva.

Szöveg és fényképek: Horváth Zsuzsa

2 megjegyzés:

  1. Szuper írás, köszönjük, valóban gyönyörű dolgokat lehet ezekkel a csempékkel alkotni. Szecesszióban valószínűleg a Casa Vicens az egyik jellemzőbb ezen a téren
    http://a395.idata.over-blog.com/5/01/73/55/Architecture/Gaudi/Casa-Vicens2.png

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Imre! Köszönjük az érdekes adalékot!

      Törlés