Hosszas tervezés után májusban érkeztem Zürichbe, elsősorban munkaügyben. A városnézés 4 napos ott-tartózkodásom utolsó napjára maradt. Mégsem távoztam hiányérzettel, az előre tervezés és jó időbeosztás most is meghozta gyümölcsét.
Nem először jártam Svájcban, ám korábbi látogatásom alkalmával Zürich pont kimaradt, itt volt hát az alkalom a pótlásra.
Zürich Svájc legnagyobb városa, lakosainak zöme német ajkú. A város a Zürichi-tó partján fekszik, a tóból kilépő Limmat folyó szeli ketté. A víz meghatározza a város összképét. Svájc legjelentősebb pénzügyi központjának számít, így egy meglehetősen drága és szemmel láthatóan gazdag városról beszélünk.
Mire jutott idő 4 nap alatt?
A csütörtöki és pénteki hajtás után szombaton egy futóversenyen vettem részt. A SOLA egyik indulójaként a 14 fős céges csapat tagja voltam. Mivel az össztáv 115 km, kivonatoztam váltópontomra, ahol kis ízelítőt kaptam a "vidékből" is. A városból kimozdulva a mindenki számára ismerős svájci sztereotípiák létezéséről győződhettem meg: zöld dombok tehenekkel (kolomppal a nyakukban!), távolban száguldó piros vonat, fehér hegycsúcsok, szépen karbantartott, virágos erkélyes házak. A napot a verseny és annak előkészületei el is vitték.
Vasárnap kerülhetett sor a klasszikus városnézésre. Egyik kollégámtól kaptam a tippet miszerint minden vasárnap délelőtt ingyenes városnézések indulnak, érdemes a csoportokhoz csatlakozni. A séta 11-kor indult, úgy döntöttem előtte sétálgatok egy keveset.
Szinte bármilyen formában érkezik az ember Zürichbe a Hauptbahnhof épülete az egyik első, amit megismer és a továbbiakban is fontos kiindulópontja lesz.
Maga az épület, pláne a budapestiekkel összehasonlítva, nem nyújt kiemelkedő élményt. Svájc legnagyobb pályaudvaraként belföldi és külföldi járatokat is fogad. Már 1847-ben is állt itt egy állomás, a ma is álló épületet 1871-ben adták át Jakob Friedrich Wanner tervei szerint. A neoreneszánsz stílusú épület kívülről és belülről is monumentális, még mai mértékkel is nagyon tágas, ami egy pályaudvar esetében nagy előny. A pályaudvar főhomlokzata előtt áll Alfred Escher (1819-1882) szobra, aki politikusként jelentős szerepet játszott Svájc felvirágoztatásában. A szobor elhelyezése nem véletlen, Escher nagy támogatója volt a vasútvonalak építésének. Érdemeihez tartozik továbbá, hogy egyik alapítója volt a ma Credit Suisse-ként ismert bankhálózatnak.
A szobortól indulva a Bahnhofstrassen haladtam tovább. A Bahnhofstrasse Zürich legdrágább utcájaként van nyilvántartva, egymást érik a luxusmárkák üzletei. Haladós tempóban igyekeztem a Zürichsee felé.
Ezt követően inkább csak bóklásztam, mivel tudtam, hogy a jellemző helyszínek nagy részét idegenvezetővel is bejárhatom, arra mentem amerre érdekeset reméltem látni. Hosszabb időt töltöttem a Lindehof-on, ahol nagyon szép panoráma várja a látogatót.
A séta a Paradenplatz-ról indult. Szokás szerint elsőként érkeztem, ám perceken belül már szállingóztak a turisták, illetve az idegenvezetők is. Nagyon felkészültek: egyenesen négy idegenvezető érkezett. Egyikük lazább belvárosi túrát, másikuk spanyol nyelvű túrát, harmadikuk svájci német nyelvű túrát ígért. A negyedik és legtapasztaltabbnak tűnő idegenvezetőhöz csatlakoztam, aki a legtöbb történelmi ténnyel gazdagított vezetést ígérte.
Minden szempontból jellegzetes zürichi épülettel indult a séta: a UBS székház elől indulva egyből a Credit Suisse székház aulájába tértünk be egy kis bevezető erejéig. Az impozáns neoreneszánsz épület felülvilágítós belső aulája felvonultatta a bankokra olyan jellemző értékes anyagokat: márvány oszlopok pihentek márvány padlón. Vasárnap igen kihalt volt, magam inkább azon csodálkoztam, hogy ilyen nyitott és szabadon átjárható a belső tér. Hamarosan kiderült, hogy a székházat jelentős felújítása után 2002-ben adták át. A munkálatok után az épület ismét 1876-os eredeti állapotában ragyoghatott, megfelelően reprezentálva a tulajdonos bankot. A belső aulát is ekkor nyitották meg a nyilvánosság számára. Az átjárható tér korábban a bank belső fogadótere volt, most részben nyitott, részben zárt üzlethelyiségekkel rendelkezik. A 2002-es felújítással az eredeti Adolf Brunner által tervezett állapotokat állították vissza. Az épület első megnyitásakor is átjárható passzázsa volt az épületnek, 1900-as átépítésekor zárták ezt le, és tették belső banki térré. A nagy nyilvánosságot kapott felújítás után viszont az eredeti állapot visszaállhatott.
Sétánkat a Bahnhofstrassen folytattuk, majd az Augustinerkirche-t vettük célba. A szerény kis templom Zürich öt óvárosi templomának egyike. A templom legrégebbi formáját 1270-re datálják, ekkor a kolostor részeként épült. A reformációt követően funkciója jóformán megszűnt, a város tulajdonába került. A 19. század közepén a zürichi római katolikus közösség a templom újjáépítését tervezi. A munkálatok meg is kezdődnek, neogótikus stílusban Ferdinand Stadler építi ujjá. Újabb változásokat hozott az 1958-59-es év, mikor restaurálták, a neogótikus elemek egy részét eltávolították, hogy ismét középkorias jellege kerüljön előtérbe.
Következő jelentősebb helyszínünk a Lindenhof volt, Zürich óvárosának jelentősebb pontja, az egykori római kori palota helyszíne. A 18. század közepén előkerült sírkő adta a legpontosabb irányt Zürich római előzményeire. Innen tudjuk, hogy római neve Turicum volt és adószedő helyszínként is nyilvántartották. Egyik római emlék napjainkban is megfigyelhető, a Lindehofhoz vezető kis utca oldalában egy kisfiú sírja látható, alapos megfigyelő itt is kiolvashatja Turicum nevét.
Római emlékekből pedig van még. A keskeny Thermengasse-n keresztül haladva római kori therma maradványai felett haladhatunk. A rácsos járófelület alatt látszanak az egykori fürdő nyomai, a falakon olvashatunk a történelmi háttérről. A két fürdőház maradványaira az 1980-as években bukkantak. A falfestések maradványai igényes kivitelről, a korom és mész pedig gyakori használatról árulkodnak.
A Lindehof közelében található a Szent Péter templom. Egyike Zürich négy legjelentősebb templomának. Az egykori római palota területén, Jupiter templomának helyén áll. Az első formája 1000 körül készülhetett, 1230-ban részben átépítették, ennek részei napjainkra is fennmaradtak. 1460-ban újjáépítették a főhajót, már gótikus stílusban. A reformáció előtt e templom volt az egyetlen plébániatemploma Zürichnek, az összes többi kolostortemplom volt. A jelenlegi templomot 1706-ban szentelték fel. A templom különlegessége, hogy órájának átmérője 8,7 méter, így Európa legnagyobb toronyórája. Állítólag azért készült ekkorára, hogy Zürich minden pontjáról látható legyen. További érdekesség, hogy a torony - mely őrtoronyként is szolgált korábban - a város tulajdona, a templomhajó a plébánia tulajdona.
Kis pihenőt tartottunk a Weinplatz-on, majd az egykori városháza mellett elhaladva a Limatt másik oldalán folytattuk a városnézést. A városháza valamint annak hídja szintén fontos pontok Zürichben. A Rathausbrückét gyakran emlegették zöldséges hídnak is, mivel itt sokáig tartottak piacokat, a híd igen széles, így erre alkalmas is. A híd a 19. századig az első és egyetlen hídja volt Zürichnek, első - fából készült - változata már 1375-ben is állt. Ehhez a korai változathoz még egy malom is kapcsolódott. Első nagyobb átépítés a 17. században történt, majd a 19. század végén a fennmaradt faszerkezetet is eltávolították, a híd öntöttvas szerkezetet kapott. A híd mai formáját Manuel Pauli építésznek köszönhetjük, aki 1972-73-ban építette át a hidat, ekkor több helyen beton megerősítést kapott.
Kis pihenőt tartottunk a Weinplatz-on, majd az egykori városháza mellett elhaladva a Limatt másik oldalán folytattuk a városnézést. A városháza valamint annak hídja szintén fontos pontok Zürichben. A Rathausbrückét gyakran emlegették zöldséges hídnak is, mivel itt sokáig tartottak piacokat, a híd igen széles, így erre alkalmas is. A híd a 19. századig az első és egyetlen hídja volt Zürichnek, első - fából készült - változata már 1375-ben is állt. Ehhez a korai változathoz még egy malom is kapcsolódott. Első nagyobb átépítés a 17. században történt, majd a 19. század végén a fennmaradt faszerkezetet is eltávolították, a híd öntöttvas szerkezetet kapott. A híd mai formáját Manuel Pauli építésznek köszönhetjük, aki 1972-73-ban építette át a hidat, ekkor több helyen beton megerősítést kapott.
Az egykori zürichi városháza (Zürcher Rathaus) a város emblematikus épülete, a Limmatra épült 1694-98-ban barokk stílusban. A jelenleg is álló épület már a harmadik e helyen, 1798-ig Zürich Köztársaság székhelye volt. A mai reprezentatív épület gondolata az 1648-as Vesztfáliai békét követően fogalmazódik meg: elismerik Zürich Német-Római császárságtól való függetlenségét, így önálló városállam lett. Nagyobb szükség lett egyrészt a reprezentációra, másrészt az önálló képviseletre. A építkezések hamarosan el is kezdődtek, az építőmester Hans Heinrich Holzhalb, anyagi források szűkében viszonylag egyszerű, háromemeletes, téglalap alaprajzú épületet terveztek. A főbb díszítőelemek inkább a belsőben, illetve a főbejárat környékén koncentrálódnak. A főbejárat különösen látványos: a fekete márvány portálén arany oroszlánok ágaskodnak: Zürich címerét tartját, egyik kezében kard, másikéban pálmaág látható. A földszinti ablakok feletti mellszobrok a görög, római és a svájci történelem jelentős alakjait jelenítik meg, nevüket latin felirat mutatja. A homokkővel burkolt épület a barokk visszafogottabb változatát képviseli, szimmetrikus, kiegyensúlyozott épület, az évszázadok során Zürich jelképévévé vált, funkciója lényegében változatlan Zürich Kanton székhelye. Itt érdemes megemlíteni, hogy Zürich kék-fehér címere a 14. század végéről datálódik. A kék-fehér mezőt két oroszlán tartja. Az oroszlán így Zürich egyik jelképe, Zürich zászlaja szintén kék-fehér.
Sétánkat Zürich egyik legnagyobb templomával a Grossmünsterrel zártuk.
A román illetve gótikus stílusjegyeket mutató protestáns templom Zürich négy legjelentősebb templomának egyike. A templom eredetileg egy monostor része volt. A legenda szerint maga Nagy Károly alapította, akinek lova térdre ereszkedett a templom helyszínén, hagyományosan Felix és Regula (Zürich patrónusainak) sírja felett. A legenda pontos körülményeit már nem tudjuk meg, egy biztos: ásatások találtak római kori sírokat a helyszínen. A templom tornyai bárhonnan láthatók és Zürich jelképének számítanak. Az építkezések 1100-ig nyúlnak vissza, az 1220 körüli felszentelést követően folyamatosan épült, bővült. A két tornyot a 15. század végén emelték, ekkor még fából, 1763-ban teljesen le is égtek. Ezt követően épült a mai, neogótikus torony, mely a 18. század végén készült el. A templom üvegablakai már egészen újak 1932-ben készültek és Augusto Giacometti kezét dicsérik. A templomtorony látogatható, a lépcsőket megmászva elénk tárul Zürich teljes látképe.
Sétánknak itt vége, lassan nekem is készülni kellett az indulásra. Egy következő látogatás alkalmával már célzottan folytatom a városnézést.
Képek és szöveg: Kapitány-Horváth Zsuzsa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése