Fellner Sándor 1857. január 22-én
született. Tanulmányait Pesten, a belvárosi Főreáliskolában kezdte, melynek
elvégzése után a Műegyetemen tanult. Egyelőre nincsenek arra vonatkozó
információink, hogy hány félévet töltött itt. 1873. november elején arról
számolt be a sajtó, hogy két másik művésztársával együtt Fellnernek, mint
építészetre készülő ifjúnak adományozta a király a bécsi Képzőművészeti
Akadémia 420 forint javadalommal járó ösztöndíját. 1873-1876 között a bécsi
Képzőművészeti Akadémián Theophil Hansen tanítványa volt. 1876-1879 között
Párizsban dolgozott az Operaház híres építésze, Charles Garnier mellett. Zichy
Mihály tanítványaként festészetet is tanult, néhány képét a párizsi Salonban
állították ki. 1879 elején Budapesten telepedett le. Főműve, a
Pénzügyminisztérium átadásának évében, 1905-ben magyar nemességet kapott,
Toronyi előnévvel. Első felesége Goldstein Ida, 1895. március 4-én született
gyermekük Kálmán. Az építész második felesége
özv. budai Goldberger Imréné, született Haas Zsófia volt.
Az építész pályája első szakaszát,
vagyis az 1880-as évtizedet a neoreneszánsz stílus határozta meg. Ennek szép
nyitánya és megalapozása, hogy Pulszky Károllyal 1881-ben publikálta az
esztergomi Bakócz-kápolna minden bizonnyal általa készített felmérési rajzait
az Archeológiai Értesítőben. Első ismert olasz neoreneszánsz szellemben
tervezett munkája a mezőtúri kaszinó és
bazárépület terve (1881). Az 1880-as években népszerű német reneszánsz stílusban
rajzolta Bulyovszky Lilla színésznő Andrássy úti villáját (124. szám,
1884-1885). Díszes törzsű pilaszterei és szép zárterkélye révén figyelemreméltó
olasz neoreneszánsz munkája Sternthal Adolf József nádor téri bérháza (12.
szám, 1887).
Az 1887-1908 közötti időszakból
ismertek középkorias formavilágú alkotásai, melyek közül kiemelkedik főműve, a
Szentháromság téri egykori pénzügyminisztériumi épület, amely Lukács László
miniszter megbízásából valósult meg 1901-1904 között. Jellegzetes, a bécsi
Maria am Gestade templom toronysisakjára emlékeztető tornyai Budapest második
világháborús ostromában erősen megsérültek, a háború után pedig sajnos nem
helyreállításuk, hanem bontásuk mellett döntöttek, és alakították ki Rados Jenő
tervei szerint a ma is látható, az eredetihez képest jóval kevésbé karakteres
főhomlokzatot.
Az építész egyéb neogótikus munkái
közül talán a legismertebb az újlaki zsinagóga (1887-1888), kevésbé ismert a
Teréz körútról nyíló Szobi utcai kőburkolatos homlokzatú lakóház (3. szám,
1895), valamint a felsősegesdi Széchényi-kastély (1901), amely a
Pénzügyminisztérium épületének egyik legközelebbi stílusbeli rokona. Hasonló
gótizáló formavilág jellemzi a salgótarjáni úti zsidó temetőben 1907-ben készült
Fellner-síremléket is, ahol az építész első felesége, Goldstein Ida nyugszik.
Fellner Sándor középkori
építészeti formák iránti érdeklődése nem kizárólag a gótika felé volt nyitott,
hanem ha a funkció azt kívánta a románkori és bizánci építészet
részletképzésében is otthonosan mozgott. Zömök formavilág és festői
tömegalakítás jellemzi a diósjenői Sváb-kastélyt (a 20. század első évtizede),
bizáncias stíluselemek láthatók a budapesti Veres Pálné utcai Tökölyanum
(17-19. szám, 1907-1908) homlokzatán.
Az 1890-1910 közötti két évtizedben
fordult érdeklődése a neobarokk irányába, és tervezett jó néhány ilyen stílusú
épületet, majd – úgy tűnik 1906-1910 között – szecessziós elemek is megjelentek
homlokzatain és belső tereiben. Első ismert neobarokk munkája saját lipótvárosi
bérháza (Kálmán utca 17, 1890), majd ezt követte Palik Ucsevni Arthúr
bérpalotája (Papnövelde utca 10, 1894/1895), melyek a bécsies neobarokkal
állnak rokonságban. 1900 tájától azonban párizsias barokkizálás és
századfordulós formák tűnnek fel két szép pesti belvárosi lakóépületen: Gerbeaud
Emil bérházán (Duna utca 1, 1900 körül) és a vagyontalan állami tisztviselők
özvegyei és árvái segélyezésére szánt alap bérházán (Március 15. tér 8, 1909
körül). Különösen az utóbbin láthatók az art nouveau-val rokonítható
díszítőelemek, ahogy Lukács László és felesége Benczúr utcai palotáján is (21.
szám, 1906).
Fellner Sándor tervezői
tevékenységének utolsó szakasza az 1910-es évekre esik, amikor az ő munkáira is
az évtizedre igen jellemző két stílusvilág nyomja rá bélyegét: a neocopf és a
neoklasszicizmus. A klasszicizáló késő barokk stílusformáit felelevenítő,
neocopfnak nevezhető stílusirány igen gazdagon és látványosan mutatkozik meg Gross
Zsigmondné belvárosi Sütő utcai bérpalotáján (2. szám, 1910-1913), az egykori
Ritz Szálló (később Duna palota) épületén (1910-1913), valamint a Vörösmarty
téri Gerbeaud-házon (1910 körül). Az építész pályájának méltó záróakkordja,
megkoronázása pedig az Igazságügyi Minisztérium Markó utcai neoklasszicista épülete
(ma Legfelsőbb Bíróság és Legfőbb Ügyészség, 1913-1918).
Az életműben fontos helyet kaptak
az ipari létesítmények is, köztük a 2000 körül lebontott Váci úti
Rico kötszergyár épülete (1900), illetve a lágymányosi dohánygyár (1912 körül).
Az építész több általa tervezett
épület homlokzatára vésette fel nevét és az építés évét, így például a Szobi
utcai házra, a Tökölyanumra és a Lukács-palotára, de a Pénzügyminisztérium épületének szerencsésen
fennmaradt előcsarnokában látható feliratos táblán is olvasható neve.
Egy forrás szerint Fellner Sándor 1944. novemberében
a budapesti gettóban halt meg.
Az utókor felelőssége, hogy a
méltatlanul kevéssé ismert nagyszerű építész életművét megbecsülje, alkotásait
műemlékileg védje, tervezői munkásságát tudományos igénnyel feltárja.
Szöveg és színes fényképek: Rozsnyai József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése