Személyes jelenlét: perspektíva rajzban, agyagban, emberben

Szubjektív beszámoló a Csomópontok című kiállításról

Tavaly Dévényi Sándor tárlata után többször is meglátogattam a Szent Gellért téren álló Forráskutat, elmélyülni az azt övező történetekben, és a kiállítás emlékében. Idén decembertől Makovecz Imre másik különleges karakterű tanítványa, Turi Attila Ybl-díjas építész mutatja be munkásságának elmúlt 33 évét.

Első mondataiban magát zord külsejű, kemény faragású emberként jellemzi, miközben a földszinti kiállítótér közepén álló asztalon fekvő személyes tárgyakat pásztázzuk. Valóban, sokszor nyers, velős mondanivalójára lehetetlen nem odafigyelni, mély orgánumával és szuggesztív megjelenésével pontosan tudjuk, hogy nem csak nekünk szólnak szavai, hanem annál távolabbra. 

Saját munkaasztalának installációján egészen intim tárgyakat pillanthatunk meg agyagmodelljeitől a tolltartójáig, bicskájától a legkedvesebb bögrééig, kedvenc könyveitől szivarjaiig. Nem arisztokratikus enteriőr ez: kopott használati tárgyak, amelyeken látszik, hogy mind jó szolgálatot tettek, s fontos pillanatok tanúi voltak.

Az ajtófélfán fotók, levelek sorakoznak, valamint néhány bensőséges szó Makovecztől Advent alkalmából. Mintha az építész születésnapján túl a Mester személyes üzenete tenné aktuálissá e tárlatot. 

A műterem mennyezetéről számtalan függőón lóg mozdulatlanul, amelyek Turi Attila gondolatvilágának fontos részét képezik: „A függőón lényege mindig az, hogy egy határozott pontba mutat, a zsinór másik végén pedig ott a kiindulási pont, ahonnan ered”- mondja az építész. Ezzel utalva azokra a példaképekre, akiktől a legfontosabb üzenetet magával vitte. Az asztal túl oldalán sorakoznak ezek az alkotók: Erik Asmussen, Sigurd Lewerentz, Kós Károly, Rudolf Steiner, Michel de Klerk, Lajta Béla és Frank Lloyd Wright. 

Aztán elkezd mesélni. A történetek soha nem úgy kezdődnek, hogyan készült egy-egy terv a műteremben, hanem hogy az építtető mit szeretett volna, és a táj, a falu sajátosságai, az ismeretség vagy a szolgálat hogyan váltak alapkövekké.

Az óbudai gázgyári lakótelepen már egész korán magába szívta a közösségben gondolkodást, amely pályáján is végig kíséri. Az első alkalommal 1981-ben megszervezett visegrádi tábor volt hallgatói éveinek meghatározó helyszíne, ahol a közösség(ben)építés készségét sajátította el. 

A fiatal építész első megbízását – a nagykállói óvoda tervezési feladatát - Makovecz Imrétől kapta 1987-ben. Ekkoriban vált a Makona tervező kisszövetkezet tagjává, majd három évvel később Csernyus Lőrinccel és Siklósi Józseffel megalakította a Triskell Kft. néven máig működő irodáját. Egy esztendővel később olyan nagyszabású feladatot kapott, mint a sevillai világkiállítás Makovecz-féle magyar pavilonjának engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítése. Természetesen a személyes jelenlét sem maradt el, a kivitelezés helyszíni szakmai felügyeletével is őt bízták meg. 

A pavilon hatása érződik egyetemünk campusának Stephaneumhoz csatlakozó Egyetemi Klub épületén is, amely 1995-ben épült Turi Attila tervei alapján. 

Ekkoriban készül el a Megyei-nívódíjas budakalászi Faluház is, amelynek építése közben az építész hátára vette a falut, hogy kövek után eredjen. Sokkal többet kapott: kövekbe zárt emberi sorsokat, így vált a faluház valóban a falu házává.

Munkásságának fontos csomópontját képezi az építészi szolgálat. 2001-ben a Felső-Tisza-vidéki árvíz idején a beregi térségben több, mint tízezer embert kellett kitelepíteni, 2010-ben pedig Felsőzsolcának közel 95%-a víz alá került. Minden alkalommal nemcsak segítette, hanem tevékenyen vett részt az újjáépítésben. Amikor a Devecser, Kolontár című tablóhoz érünk, akkor szembesülök azzal a mérhetetlen hivatástudattal, amely kellő akarattal párosulva mintegy 110 lakóházban (Turi Attila, Jánosi János, Zsigmond László) mutatkozik meg. A munka pszichológiai jelentősége, az ott lakók sorsa most elevenné válik: itt is jelen volt, és a családok életének részeként sokkal többet alkotott hajléknál: támaszt nyújtott. Amikor két tablóval ez előtt arról beszél, hogy tudja ám, hogy nem kell egy háznak támpillér, de láb az kell, ami a stabilitást adja, most értem meg igazán, hogy mire gondol.

Tovább haladva a kiállításban családi házainál a sztánai Varjúvár intimitása és a Fiatalok angol lakóházakból merített térszervezése – kell egy nagy közös tér, ahol együtt lehet a család -, valamint Frank Lloyd Wright természetből kinövő épületei juthatnak eszünkbe. Mindeközben az emberről soha nem feledkezik meg, célja – hitvallása szerint - mindig az, hogy „…példát mutasson egy közösségnek mind a házzal, mind a létesülés drámájával." És mint a jó drámaíró ahelyett, hogy elbeszélné a történetet, hőseit beszélteti.

Az alagsori kiállítótérben - melynek kurátora Dénes Eszter - közel hatvan alkotótársával közös munkái jelennek meg: településképi arculati kézikönyveket forgathat a látogató, az árvízkárosult települések újjáépítését, vagy éppen egy tájegység természeti sajátosságaihoz illeszkedő városokat, falvakat ismerhet meg.

Az alázatos építőművész életműve bontakozik ki e tárlaton, aki képes befogadni a világot, átlátni és keresztüllátni (a latin perspiciere szó jelentése, azaz perspektíva), az adományokat pedig inspirációként használni. Nagy szükség van ilyen függőónra, aki kiindulópontját nem feledve mutatja a helyes utat.

A Csomópontok – Turi Attila építész és alkotótársainak kiállítása 2020. február 2-ig látogatható 

a Vigadó kiállítótermeiben.

Szöveg és képek: Baldavári Eszter

Bécsi kirándulásunk

November utolsó napján klubunk néhány tagja útra kelt, hogy megtekintse a bécsi Albertinában a Dürer kiállítást, illetve az osztrák fővárosban építészettörténeti sétát tegyen.

Fél 11 körül érkeztünk meg a Hauptbahnhofra. Hideg idő fogadott minket, de gyalog indultunk el a Schwarzenbergplatz irányába, keresztül a Belvedere melletti palotanegyeden. Bécs IV. kerületének, Wiedennek ez a része a XIX. század második felének bécsi pénzarisztokráciája köreiben népszerű lakóhelynek bizonyult. Számos neoreneszánsz és neobarokk palotát emeltettek itt, melyek napjainkban nagykövetségi, illetve iroda- és társasházi funkciókat töltenek be.  Az Argentinierstraßén indultunk el, ahol elsőként megtekintettük az Árpád-házi Szent Erzsébet templom 1859 és 1868 között épült neobarokk épületét, Hermann von Bergmann munkáját. A vörös tégla homlokzatú templom Bécs kevéssé ismert látnivalói közé tartozik, azonban a középkori formák újragondolásának egyik igényes és szép példája. 

A Theresianumgasse irányába haladva elértük a főként színházépületeikről ismert Ferdinand Fellner és Hermann Helmer építészek neoreneszánsz stílusdominanciát mutató palotáját, ami Adolf von Schenk lovag, bankigazgató számára épült 1888 és 1890 között. Az impozáns, kőhomlokzatú palotában napjainkban a Spanyol Nagykövetség működik. A páros egyébként ezen a környéken több nagyszerű magán- és bérpalotát tervezett, melyek közül néhányat útba ejtettünk sétánk során. Különösen azért volt ez számunkra érdekes, mert közülünk ketten behatóbban is foglalkoznak az építészpáros munkásságával, illetve Rozsnyai tanár úr disszertációjában is foglalkozott a környéken álló épületekkel. 

Ebben a kerületben egykor a bankár Rothschildoknak két nagy kerti palotája is állt, melyek sajnos napjainkban már nem léteznek. A család kisebb volumenű, de építészetileg értékes épületei azonban még ma is hirdetik Nathaniel és Albert von Rothschild gazdagságát. Továbbhaladva, bekanyarodtunk a Plößlgasséra, ahol a 8. számú, kétszintes palotát Viktor Rumpelmayer tervezte Nathaniel von Rothschild számára. 

Szintén a család tulajdonában állt az 5. számú épület. Ezt az épületet Fellner és Helmer tervezte, s a Rothschild család istállója volt. Ma Billa működik benne, ahol a hideg időben kis csoportunk röviden megpihent és a szükséges étel, ital beszerzése mellett megtekintette az istállóbelsőből megmaradt lovas reliefet. 

Ha már idáig eljöttünk felkerestük a sarokhoz közel, a Prinz-Eugen-Straße 26. szám alatt álló Rothschild-palotát is, szintén Fellner és Helmertől. A pompás neobarokk épületet ma a Brazil Nagykövetség használja. 

A Plößlgassén tett kitérőnk után visszasétáltunk az Argentinierstraßéra, további 1880 és 1890 környékén épült neobarokk és neoreneszánsz paloták nyomában. Ezek közül megemlíteném Gustav Korompay Kranz-palotáját, Fellner és Helmer Wessely-palotáját, Heinrich Adam Wahliss-palotáját és Ludwig Richter Falkenstein-palotáját. 

A Schwindgasséig jutottunk, ahol Fellner és Helmer Springer-palotájába be is tudtunk menni. Megtekintettük a remek neobarokk lépcsőházat, J. M. Baierlein kovácsműhelyének díszes kovácsoltvas korlátjaival, s cipőinket megtisztíthattuk egy igazi, XIX. század végi sárfogó szerkezettel. 

A házból kilépve rövidke hóesés fogadott minket, ami azonban gyorsan abbamaradt. A Schwarzenbergplatzon villamosra szálltunk. A Volkstheater megállójánál leszállva, betértünk a színház szomszédságában található Café Raimundba, amit Ferdinand Raimundról, a XIX. század első évtizedeinek jelentős osztrák színművészéről és drámaírójáról neveztek el. Hamisítatlan bécsi kávéházi környezetben teát, kávét, illetve Sacher-tortát fogyasztottunk. Ezt követően Heinrich von Ferstel 1856 és 1879 között épült neogótikus remekművét, a Votivkirchét vettük célba, melyet kívülről és belülről is tanulmányozni tudtunk. Az impozáns épület hosszú ideje felújítás alatt áll, ami még a belső terekre nem terjedt ki. 

A templomlátogatás után villamosra szálltunk és elmentünk az Albertinába a Dürer kiállítást megtekinteni. Nagyon tartalmas és érdekes tárlat, jól átfogja a sokat dolgozó grafikus- és festőművész életművét. Csak a példák kedvéért, megcsodáltuk az önarcképeket, a városképeket, az Apokalipszis lovasát, illetve a Jézus a doktorok között és a Madonna írisszel című műveket. A legnépszerűbb mű, a Nyúl előtt is sorba álltunk. Jó lett volna még több időt rászánnunk. Mivel a vonatot el kellett még érnünk, több szép kép előtt csak röviden tudtunk időzni, melyek nyilván ennél jóval több figyelmet érdemeltek volna. 

A hideg idő ellenére utazásunk nagyon jól sikerült, mindenki szép élményekkel gazdagodva tért haza. 

Szöveg: Tóth Enikő 

Fényképek: Tóth Enikő, Juhász Gabriella, Rozsnyai József

Felvidéki tanszéki kirándulásunk

Néhány nappal Húsvét után, április 26-án egy húsz fős buszt megtöltve indultunk útra a Felvidék nyugati területeire, hogy megismerkedjünk a Csallóköz, Pozsony, Nyitra, Nagyszombat és környékük műemlékeivel, műalkotásaival. A hallgatókkal a tanári karból ezúttal Bencze Ágnes, Jernyei Kiss János, a kirándulás szervezője és vezetője, Szakács Béla Zsolt, valamint jelen sorok szerzője utazott együtt. Az időjárás ideális volt, mert szürke, esős időben lehet a legszebb fényképfelvételeket készíteni, de a gyakran előbújó Nap sugarai is hozzájárultak ezerszámra készülő fotóink sikeréhez.

Expedíciónk első napján a Csallóköz településeit látogattuk végig ebben a sorrendben: Lakszakállas, Dunaszerdahely, Egyházgelle, Csütörtök, Dunahidas, Pozsonypüspöki, Somorja és Gutor. Főként különleges értékű középkori templomokat tekintettünk meg, de sort kerítettünk Dunaszerdahelyen Makovecz és iskolájának karakteres munkáira, illetve az újonnan épült nagyszerű DAC stadionra is.

Este értünk Pozsonyba, ahol elfoglaltuk szállásunkat a várhegy oldalában lévő Art Hostel Taurus barátságos enteriőrjeiben. Másnap kiadós reggeli után északi irányba indultunk tovább, megtekintve Máriavölgy ősi zarándoktemplomát, Stomfa kastélyát, Malacka ferences kolostortemplomát és Sasvár nagyhírű pálos kegytemplomát. Majd keleti irányban átkelve a Kis-Kárpátokon Szomolány 20. századi várát, Dejte románkori templomát, Nagyszombat műemlékekben gazdag városát, egyetemünk névadójának városát, gidrafa neoreneszánsz kastélyát és Szentgyörgy gótikus templomát látogattuk meg.

A harmadik napon, vasárnap, Pozsony városával ismerkedtünk, ahol délelőtt a viszontagságos sorsú várat, majd a magyar királyi koronázó templomot, a Szent Márton Dómot, a ferences és a trinitárius templomot látogathatta meg társaságunk, majd pedig szabad program keretében róttuk a város utcáit. Késő délután egy neobarokk-szecessziós sétára is sor került, a Vigadótól az Árpád-házi Szent Erzsébet templomig.

Másnap reggel kelet felé vettük az irányt, útba ejtve Cseklész és Magyarbél barokk kastélyát, Pozsonyboldogfa és Vágkeresztúr középkori templomát, Galánta két kastélyát és Deáki különleges emeletes és értékes falfestményeket tartalmazó románkori templomát.

Szállásunk egy éjszakára Nyitrán volt, majd kirándulásunk utolsó napján délelőtt Nyitra műemlékvárosában sétáltunk, majd Zobordarázs és Gímeskosztolány középkori templomait tekintettük meg. Immár dél felé kanyarodva Érsekújvár városában néztünk körül, majd Ógyalla római katolikus templomát tekintettük meg, végül pedig Komáromban tettünk villámlátogatást, a bevehetetlen erőd Újvárának bejáratánál zárva tanulmányi utunkat.

Buszunk április 30-án, az esti órákban érkezett Budapestre, ahol a múlt évi erdélyi kirándulásunkkal vetekedő jelentőségű néhány szép és gazdag napra emlékezhettünk vissza. Nem lenne teljes az élménybeszámoló, ha nem emlékeznénk meg a kedves vendégszeretetről, ami utunk állomásain fogadott bennünket, köszönettel tartozunk vendéglátóinknak, helyi vezetőinknek a szívélyes fogadtatásért!

Szöveg és fényképek: Rozsnyai József

Nyári angliai körutazás a viktoriánus építészet bűvöletében

Az elmúlt nyáron a Victorian Society in America kéthetes angliai, építészettörténeti, nyári iskolájának hallgatója voltam. Az a rendkívüli megtiszteltetés ért, hogy az ösztöndíj pályázati anyagom alapján a szervezők úgy döntöttek, első ízben nekem ítélik oda a 2017-ben elhunyt neves brit építészettörténész Gavin Stamp emlékének szentelt ösztöndíjat. Összesen 3 hét és három nap időszakot töltöttem el Angliában. Néhány nappal a nyári iskola kezdete előtt érkeztem meg Londonba. Itt nagy városnéző sétákat tartottam. Életemben másodszor csodáltam meg a John Soane 18-19. századi építész által felhalmozott, nagyrészt épületszobrászati gyűjteményt rejtő múzeumot. Felkerestem az Institute of Chartered Accountants híres, neobarokk palotáját, melynek megtekintését már egy évvel korábban is terveztem, de idő hiányában csak most nyílt rá lehetőség. Felkerestem több, Londonban tipikus körteret, angolul circus-t is. Ezek inspirálhatták Petschacher Gusztáv építészünket, mikor megtervezte a budapesti Kodály köröndöt.

G. G. Scott: Albert Memorial, London

J. L. Pearson: 2 Temple Place, London

Ezután megkezdődött a nyári iskola bemutatkozásokkal és építészettörténeti előadások meghallgatásával valamint városnézéssel. 2018-ban, a korábbi évek nyári iskoláihoz képest a programban hangsúlyosabb szerepet kapott a viktoriánus időszak historizáló építészeti stílusai mellett az Arst and Crafts stílus. Ez megnyilvánult vidéki, arts and crafts kúriák meglátogatásában (például Standen, Red House, Kelmscott Manor, Rodmarton Manor, Wightwick Manor) és e stílust bemutató kiállítások megtekintésében is. E brit, a szecesszióhoz hasonló, de időben azt megelőző mozgalom gyönyörűséges épületeinek, tapétáinak, bútorainak gazdagsága elbűvölt valamennyiünket.

P. Webb: Standen

Két héten át reggeltől estig viktoriánus korabeli köz- és magánépületek, templomok meglátogatását jelentő városnéző sétákra, múzeumlátogatásokra (például Victoria and Albert Museum, Tate Britain, Whitworth Art Gallery) jártunk, illetve művészettörténeti előadásokat (például Pugin-ról, az Arts and Crafts-ról) hallgattunk. Oly fontos viktoriánus középületeket látogattunk meg kívül-belül, mint például a Parlament Pugin és Barry által tervezett neogót csodáját, vagy a St Pancras Pályaudvar és szálloda Scott tervezte szintén neogót együttesét, illetve a Külügyminisztérium szintén Scott tervezte, viharos építéstörténetű neoreneszánsz palotáját. Az Igazságügyi Palota neogót együttesének megtekintése is pompás élmény volt, valamint a St James the Less és az All Saints templomok szerkezeti polikrómiája is elvarázsolt bennünket.

C. R. Cockerell: Bank of England, Liverpool

E. W. Godwin: Guild Hall, Northampton

Az első, Londonban töltött szűk hét után hat napra északi irányban elhagytuk Londont. Meglátogattuk például Northampton és Rochdale neogót városházáit és Lichfield neogót stílusban restaurált katedrálisát. Felkerestük Cheadle-ben a Pugin tervezte St Giles templomot, amely az építész vigasza volt, ahol szemben sok más templomával költségek nem korlátozták az elgondolásai megvalósítását. Manchesterben megnéztük a John Rylands gótizáló könyvtárat, Liverpoolban a neogót és modern katedrálisokat, Oxfordban az egyetemi épületeket, múzeumokat. Nagy Britanniában hangsúlyosabb a neogótika szerepe a historizmus korabeli építészetben, mint más országokban.

B. Champneys: John Rylands Library, Manchester

C. R. Cockerell: Ashmolean Museum and Taylorian Institute, Oxford

Az egykor, Ashbee építész kapcsán Arts and Crafts telepként elhíresült Chipping Campdemben is jártunk. Sőt még a mozgalom atyjának, Morrisnak sírját is felkerestük Kelmscott Manor-ban. A Port Sunlight-ban lévő Lady Lever Art Gallery-ben Brocky Károly festette képekre lettem figyelmes.

Amerikai, holland és általam magyar hallgatókból álló csapatunkat kiváló építészettörténészek (számos esetben a viktoriánus korszak legnagyobb szakértői), valamint remek idegenvezetők kalauzolták végig Angliában. Fantasztikus osztálytársak és a 19. századi épületek nem egykönnyen átlátható kritikus tömege hagytak bennem felejthetetlen élményeket és elmélyült ismereteket. Mellékesen, nyári iskolás osztálytársaimat és tanáraimat egy-egy Budapest leporellóval ajándékoztam meg, és a Pilóta keksz is diadalt aratott körükben. A nyári iskola után néhány héttel pedig megtisztelő felkérést kaptam Amerikából, hogy publikáljak a Victorian Society alumni magazinjába.

Azonban a nyári iskola befejeztével még nem értek véget az élmények. Egy további hetet töltöttem még el Angliában. Egyedül ellátogattam a szintén jelentős viktoriánus építészeti értékeket rejtő Leeds-be (például Városháza, General Infirmrary, Mechanics’ Institute), Bradfordba (például Városháza, St George’s Hall, Tőzsde). Londonban is további napokat töltöttem el rengeteg viktoriánus épület meglátogatásával. Szemügyre vettem például az Anna királynő stílusú Bedford Park nevű városnegyedet, felkerestem Scott egyik legkiválóbb templomát, a St Giles, Cambervell-t.

C. Brodrick: Town Hall, Leeds

C. Brodrick: Corn Exchange, Leeds

Életem eddigi leghosszabb külföldi tartózkodása építészettörténészi szempontból rendkívül hasznosnak és emlékezetesnek bizonyult.

Szöveg és fotók: Jeney András