„A pénzügyminiszterium helyiségei eddig többféle ócska, a XVII. és XVIII.
századból fönmaradt épületben voltak szétszórva s nemcsak dísztelenek és
egészségtelenek, hanem czéljukra alkalmatlanok is voltak.” Írta a Vasárnapi
Ujság szerzője az 1905-ben átadott új pénzügyminisztériumi épület helyén állt
épületekről. A fenti sajtóorgánum cikke a frissen elkészült épületről így szól:
„Az architektura részletei s a
díszítmények nagyon gondosan vannak kidolgozva.” A műemlékvédelem
Magyarországon című 1983-as kötet homlokegyenest másképp látta az akkor már
értékesnek tartott lebontott házak helyén közel nyolcvan éve felépült új palotát,
illetve így szól annak háború utáni átalakításáról: „A Szentháromság téren az ízléstelen, századvégi volt
pénzügyminisztérium Rados Jenő tervei szerint tetszetős új köntöst kapott.”
Ma felmerült a századforduló korabeli épület rekonstruálásának gondolata. Hol
van tehát az igazság: mi volt ócska, mi volt gondos, mi volt ízléstelen, mi
volt talán mégis jó?
Jelen
terjedelem nem teszi lehetővé, hogy az építés történetét, pláne előtörténetét
részletesen tárgyaljuk, de a fent említett „ócska”
épületek, amelyek a mai épület helyén álltak, ma minden bizonnyal egytől-egyig
műemléki védettséget élveznének és egy-egy válaszfal elbontása is csak nagy
viták árán merülhetne fel. E házak közül a legismertebb, melybe 1867-ben
költözött a Pénzügyminisztérium, a Szentháromság térre néző 1747-ben épült
Jezsuita Akadémia épülete volt, amelyet a klasszicizáló késő barokk kiváló
mestere, Franz Anton Hillebrandt tervei szerint alakítottak át a
Helytartótanács számára 1786-tól. Értékes épület volt, kár érte.
Lukács
László pénzügyminiszter 1899 nyarán kereste meg Fellner Sándor építészt, hogy
kezdjen el foglalkozni egy új palota „beosztásával,
elhelyezésével és az ezzel összefüggő kérdésekkel”. Hamarosan
megkezdődhetett a tervezés. A miniszter a 19. század utolsó napján, 1900.
december 31-én hagyta jóvá a terveket, az első kapavágásra pedig 1901. október
10-én, az alapkőletételre pedig 1902. április 15-én került sor. Az alapárok
ásása kapcsán nagy mennyiségű régészeti lelet került elő: „A talaj valóságos bányája volt az archeológiai leleteknek.” – írja
az építész. A számos akadályozó tényező ellenére gyorsan folyó munka
következtében 1903 őszén az egész épületet birtokba vehették a hivatalok, már
csak a Szentháromság tér felőli épületrészen folytatódott a munka. Ez év végén
helyezte el a miniszter a befejezésre vonatkozó okmányokat az egyik torony
csúcsán álló rézvitézbe.
Az alaprajzi
beosztásnál a „czellarendszert” választották,
„amely a kitűzött czélnak teljesen
megfelel”. Az épület reprezentatív terei a Szentháromság tér felőli
épületrész földszintjét, első és második emeletét foglalták el, melyek nagy
része a háború utáni átépítésnek esett áldozatul, és amelyek közül a földszinti
csarnokot és a lépcsőházat tartották meg legeredetibb formájában. Az épület
legreprezentatívabb belső tere a térre néző nagy fogadóterem volt, amely nem
maradt fenn eredeti formájában, már csak azért se, mert az 1945 utáni bontással
a főhomlokzati középrizalitba nyúló része is elveszett. A középrizalit
enteriőrjeinek eredeti kiképzéséről az építész tájékoztat: „Sárga márványból és majolizált zöldesszürke talapzatból emelkedik ki a
középső nagy fogadóterem és loggia falainak könnyű ívezete. Bordái a mennyezet
boltozatáig emelkednek, amelyet gazdagon tagozott hálóval vonnak be. A bordák
keresztezését mennyezetlámpák kapocsszerűen övezik át. A bordák egy részét
hordó baldachinokból pedig bronzból és üvegből művésziesen kombinált világító
füzérek lógnak alá.” A nagyterem enteriőrje, ahogy az épület homlokzatai se
a neogótika szokványosabb formáit választották, számtalan speciális megoldás
alakította az épület összképét kívül-belül. Ennek egyik legfőbb alkotóeleme a
színes mázas kerámia volt, amely ma elsősorban az előcsarnokban látható, de
eredetileg a tetőn is megjelent – reflektálva a szomszédos templom
tetőhéjazatára.
Ami
a választott stílust illeti, Fellner Sándor építész így ír: „Azzal, hogy a pénzügyminisztérium palotája
oly közeli szomszédságba került a koronázó főtemplommal, eldőlt a palota
építészeti stílusának kérdése is.” Azzal együtt, hogy a palotát
funkciójának megfelelően monumentálisan kellett kiképeznie igyekezett
alázatosan viszonyulni a tekintélyes, de homlokzatát tekintve szinte kortárs
szomszédhoz, a budavári Nagyboldogasszony templomhoz, vagyis a Mátyás
templomhoz. A gótikán belül is annak késői változata mellett döntött az
építész. „A homlokzat díszét a középső
kiszökellésen fejtettem ki, nehogy a templom hatását nyugtalan tömegek zavarják.
Kerülnöm kellett minden olyan formát, amely egyházi építkezésre emlékeztetne.”
Ezt az állítást megkérdőjelezi az a tény, hogy a tervezéskor rendelkezésre állt
egy néhány évvel korábban készült középrizalitos terv ifj. Bobula János
építésztől, és úgy tűnik e terv képezte alapját a megvalósult homlokzat
struktúrájának. Ezt a barokkos tervet, amelyet Bobula minden bizonnyal a monte-carloi
Színház és Casino hatására tervezett, gótizálta át Fellner, amelyen a
legmarkánsabb elemek, a tornyok a fent mondottakkal ellentétben egy templom, a
bécsi Maria am Gestade templom tornyának formáiból inspirálódhattak.
Az
építész a történeti stílust alapul véve magyar jelleget kívánt adni épületének.
„Magyar érzést akartam kifejezni a
bordák, ivezetek, mérőművek vonalvezetésében, az ornamentikában, a növény- és
vonaldísz formálásánál.” A szándék Lechner Ödön elképzelésével rokon, de a
végeredmény nagymértékben különbözik a Postatakarékpénztár mesterének magyar
formanyelvétől.
A
Pénzügyminisztérium palotája Fellner Sándor építész életművében a Markó utcai
Igazságügyi minisztérium épületével a fő
helyet foglalja el. A Szentháromság téri neogótikus épület stílusvilágát
tekintve viszonylag magányosan áll az oeuvre-ben, hiszen Fellner számára a gótika nem volt elsődleges a
stílusválasztásban. Az építész hasonló stílusban tervezte a segesdi kastélyt és
a terézvárosi Szobi utca 3. számú lakóházat (1895). Fellner egyéb alkotásainak
zöme egy sajátos századfordulós neobarokk, illetve klasszicizáló stílusban
született, melyek közül emlékezetes az e cikkben elemzett palotát építtető
pénzügyminiszter, Lukács László palotája (Benczúr utca 21), valamint a szintén
a Pénzügyminisztérium megbízásából tervezett Eskü téri (ma Március 15. tér 8.)
bérház. Gerbeaud Emil megbízásából tervezte a Duna utca 1. számú lakóházat és a
Vörösmarty téri Gerbeaud-ház átalakítását. A funkciónak megfelelően neobizánci
stílusban valósult meg tervei szerint a Veres Pálné utcai Tököliánum épülete.
Fellner Sándor művei nem tartoznak a kor legismertebb és legelismertebb munkái
közé, de éppen a Pénzügyminisztérium épülete egy kiválóan átgondolt
tömegalakítású, szép részletképzésű épület, a magyarországi neogótika egyik
legfigyelemreméltóbb alkotása.
A
Budapest ostromában erősen megsérült épület nyugati tornya rézvitézével együtt teljes
magasságban állva maradt, a keleti toronynak pedig a sisakja pusztult el. A
középrizalit legnagyobb mértékben – mérműveinek nagy többségével együtt –
átvészelte a pusztító háborút, helyreállítható lett volna, ahogy a pesti Vigadó
és sok erősen sérült épület is. Mégis a rizalit lebontása mellett döntöttek,
lefejezték az épületet, a homlokzat oldalszakaszait – vállait – pedig
összenövesztették, finoman kiemelve a középső három tengelyt, így valósult meg
Rados Jenő építész-építészettörténész tervezésében a jelenlegi főhomlokzat,
melyet nemrég igényesen restauráltak. Nem állíthatjuk, hogy az épület Rados-féle
homlokzata igénytelen volna, de alig van köze eredeti stílusához, éppen azt
vették el belőle, ami a századfordulós késői historizmus karakterét leginkább
meghatározza, barokkos tömegalakítását, függőleges hangsúlyait, gazdag gótizáló
díszítését.
Az 1945 és
1989 közötti időben, miután minisztériumi funkcióját megszüntették, több
intézmény működött az épületben. 1950-1954 között a Tanfolyamellátó Nemzeti
Vállalat, 1954-től a Budapesti Műszaki Egyetem Diákotthona, majd 1962-től
Kollégiuma működött itt, amelynek az egyik épületszárnyból 1976-ban a Hilton Szálló
megnyitása miatt kellett távoznia, majd 1981-ben végleg átköltözött az ekkor
elkészült Schönherz Kollégiumba. 1968-1981 között az épület adott otthont a
Várklubnak, nevezetes koncertek helyszínének. 1981-től több intézmény osztozott
az épületen, így az Új Magyar Központi Levéltár, a Művelődési Minisztérium
Vezetőképző és Továbbképző Intézete (MMVTI), illetve ennek jogutódja a Kulturális Innovációs és Továbbképző
Vállalat (KULTURINNOV), valamint bérlőként többek között a Kulturális
Örökségvédelmi Hivatal egy része is helyet kapott az épületben. Az 1992-ben
alapított Magyar Kultúra Alapítványnak 2011-i megszüntetéséig a palotában volt
a székhelye, 2011-óta az épület Magyarság Háza néven ismert.
A
Pénzügyminisztérium háború utáni átalakításához 1945-ben Kotsis Iván is
készített tervet, amely ha le is egyszerűsítette volna – megtartotta volna a
rizalitot, de a tornyokat nem. Egy hasonló esetről, a pesti Egyetem téri
tudományegyetemi főépület (ma ELTE Jogi kar) kupolájának bontásával
kapcsolatban írja Kotsis: „Nagy hiba,
hogy a központi egyetem teljes leégett kupoláját 1948 táján visszaépítették.
[…] A Közmunkák Tanácsa, amelynek akkor tagja voltam, a helyreállítási engedély
megadásánál javaslatomra kikötötte a kupola visszaállításának tilalmát, de úgy
látszik nem volt ereje végrehajtani határozatát. A véletlen úgy hozta magával,
hogy másfél évtizeddel később én magam hajthattam végre ezt a műtétet.” Időnként
valóban felmerülhet a műtét szüksége, időnként – komoly statikai, műszaki
problémák esetén – egy ház manduláját, vakbélnyúlványát, vagy súlyosabb esetben
daganatát kell eltávolítani. A műtétek lehetségességének is van azonban egy
határa: a fejet nem érdemes eltávolítani, az végzetes, azzal nemcsak a stílus
vész el.
A
Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervezte épületének stílusképlete pedig igen
izgalmas, nem sablonos, hanem különleges, ha nem is volt minden részletében a
kor építőművészetének legmagasabb szintjén kifinomult. Sok minden elmondható a
Szentháromság téri épületről, de az hogy „abszolút
harmadosztályú épület” lett volna, az biztos nem. Homlokzatai mögött ott
rejlett a dualizmus korának világa, ahogy a Hauszmann-által kiépített királyi
palota falai mögött is, és ahogy ez utóbbi épület semmiképpen nem nevezhető „jelentés nélküli kulisszának”, úgy a
Pénzügyminisztérium épülete is a századforduló korának értékes alkotása volt
eredeti alakjában.
Irodalom:
Fellner Sándor: A magyar királyi Pénzügyminisztérium palotája.
Budapest, Magyar királyi Állami Nyomda, 1908.
Dr. Koncz Gábor: Épület
és funkció. A Magyar Kultúra Alapítványról,
a szinergizmus értelmezésével. http://epa.oszk.hu/01300/01306/00011/szin6-5sz16.html
Rozsnyai József: A
magyarországi historizmus építészeti alkotásainak előképeiről, különös tekintettel
neobarokk építészetünk stíluskapcsolataira. In: Kő kövön. Dávid Ferenc 73.
születésnapjára. II., 305-306.
Kotsis Iván:
Életrajzom. Szerk.: Prakfalvi Endre. Hap-Könyvek 5., HAP Tervezőiraoda Kft. és
Magyar Építészeti Múzeum, évszám nélkül, 244, 275.
Restaurátori jelentés,
2013: https://issuu.com/aqua-palace/docs/fellner_pe__nzu__gyminiszte__rium
Szöveg és a mai állapotot (2016 és 2017) ábrázoló fényképek: Rozsnyai József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése