Látogatás Andersen és Thorvaldsen szülőföldjén (2. rész)

A dán rokokó építészet másik jelentős alkotója Thurah mellett, Nicolai Eigtved (1701-1754), aki a koppenhágai Frederiksstaden városrészt tervezte (1747-1754). Az előkelő lakónegyednek szánt alkotás várostervezési szempontból érdemel figyelmet. A városrész központja az Amalienborg palotatér, melynek helyét a városrész két fő tengelyének metszéspontja jelölte ki. A dátum megválasztása dinasztikus fontossággal bírt, mivel a dán királyi család (Oldenburg-ház) 1748-ban ünnepelte uralmának 300 éves fennállását. Ennek az évfordulónak kívántak emléket állítani a városrész megépítésével. A szobordíszes, nyolcszögletű rokokó palotatér alapötletét eredetileg Carl Marcus Tuscher (1705-1751) dolgozta ki, feltételezhetően a párizsi királyterek hatására (Place Royal, Place Dauphine, Place Louis le Grand, Place des Victoires).

A koppenhágai Frederiksstaden helyszínrajza (1757). (Kép forrása: Wikimedia Commons)

A tér kivitelezését és a paloták megtervezését már Eigtved végezte. Kisebb különbségektől eltekintve a palotatér négy épülete teljesen egyforma. Mindegyik épület négyszög alaprajzú, nyeregtetős, hangsúlyos középrizalitú, nagyoszloprendes alkotás, melyekhez mindkét oldalon alacsony oldalszárnyak csatlakoznak. Eredetileg négy arisztokrata család (Moltke grófok, Levetzau grófok, Brockdorff grófok, Schack grófok) rendelte el a paloták megépítését, és csak a század végén, a Christiansborg leégését követően vásárolta meg a királyi család és helyezték át ide a királyi udvart.

 

Amalienborg, Moltke-palota, 1757. (Kép forrása: Wikimedia Commons)

A tudatos várostervezés bizonyítéka, hogy a későbbi években külön rendeletekkel szabályozták a környező utcák és telkek beépítési feltételeit, többek között meghatározták a párkánymagasságot, a homlokzatkialakítást és a kertek helyét. Ennek következtében többnyire a vagyonos fővárosi polgárság és az arisztokrácia városi palotái épülhettek itt fel.

A dán rokokó építészet harmadik jeles alakja Johann Gottfried Rosenberg (1709-1776), akit elsősorban a palotatervezőként foglalkoztattak. Jelentősebb munkái Koppenhágában épültek fel, ilyen például az ünnepélyesen könnyed homlokzatú Berckentin-palota (1751-1755) – jelenleg Odd Fellow-palota.

Berckentin/Odd Fellow-palota (Fotó: Heb, Wikimedia Commons)

A rokokó építészet dániai példái között megkerülhetetlen és kivételes helyet foglal el Ledreborg együttese, a Holstein-Ledreborg grófok vidéki rezidenciája. E nagyszabású és választékosan megtervezett kastély és a hozzá tartozó kert tagadhatatlanul a legkiemelkedőbb helyet foglalja el a tárgyalt korszakon belül, melyet félreérhetetlenül a korábban bemutatott Hirschholm inspirált – az együttes tervezői között megtaláljuk J. C. Krieger és Laurids de Thurah építészeket. A kastély és völgyként hozzá tartozó kert elválaszthatatlan egységet alkot, köszönhetően az előnyös tervezésnek, mely az épületet és a tájjellegű francia kertet egyetlen nagy kompozícióként kezeli. A kert középpontja egy kereszt alakot formázó mesterséges tó, melyről tökéletes belátható az egész kert. Elsősorban itt is egy teraszosan kialakított díszkertről beszélhetünk, melyet kilátók, szökőkutak, virágágyások, sövények és obeliszkek tesznek ünnepélyesebbé. Ledreborg ugyanakkor párhuzamba állítható az angliai Studley Royal Water Garden költői kialakításával.

Ledreborg (Fotó: Polarlys, Wikimedia Commons)

Ledreborg, kastélypark. (Fotó: Ramloser, Wikimedia Commons)

A 18. század második felét a késő-barokk és a rokokó elemektől való meglehetősen gyors elfordulás jellemzi, és helyüket a klasszikusabb, letisztultabb formák iránti érdeklődés váltja fel. Az 1750-es évekre a dán építészet és maga az építészeti érzék már lépést tud tartani az európai tendenciák változásával. A korszak uralkodói V. Frigyes (1746-1766), VII. Keresztély (1766-1808), illetve a későbbi VI. Frigyes, aki 1786 után a porphyriában szenvedő és szellemileg labilis atyja mellett régens.

A korai klasszicizmusnak első alkotója a már említett Nicolas-Henri Jardin (1720-1799). Első dán terve, és egyben egyik legfigyelemreméltóbb elképzelése a koppenhágai Frederikskirken építkezéséhez köthető – a templom első terveit Eigtved készítette (1750-1754), majd halála után a Dániába érkező Jardin-t kérték fel a templom megtervezésére. Tervein (1756) egy centrális alaprajzú, súlyos tömegű, monumentális kupolával rendelkező templom rajzolódik ki, amely a késő-barokk és a klasszicizmus építészetének megoldásait egyszerre használja fel. Számomra meglepő módon a szakirodalom a tervek előképeként az Invalidusok templomát jelöli meg. A kettős héjú kupola valóban visszautal a párizsi templomra, de ennél szembetűnőbb a torinói Basilica de Superga és a Jardin tervei közötti hasonlóság.

Frederikskirke homlokzati terve (1756). (Kép forrása: Wikimedia Commons)

A költséges építkezést 1771-ben leállították, és végül többszöri újratervezés után a 19. század utolsó harmadában készült el a végleges templom.

Jardin megépült alkotásai közül kiemelkedő a Marienlyst kastély (1759-1763), amely szakít az előző korszak homlokzattagoló elemeivel és helyette a feltűnően mértéktartó, visszafogott korai klasszicizmust részesíti előnyben. Funkcióját tekintve az alkotás „maison de plaisance”, vagyis vidéki mulatókastély, melyet A. G. Moltke gróf (1710-1792), V. Frigyes egyik kegyence emeltetett a király számára. V. Frigyes halála után a kastély második feleségének, Julianna Mária királynénak (Juliane Marie von Braunschweig-Wolfenbüttel-Bevern) tulajdonába került.

Marienlyst. (Fotó: Clemensfranz, Wikimedia Commons

A dán klasszicizmus másik jelentős építészének számít Caspar Frederik Harsdorff (1735-1799), aki munkássága során fokozatosan távolodott a francia klasszicizmus mintáitól és saját formanyelvét a higgadtan mértéktartó, egyszerű antik görög architektúrában találta meg. Építőművészetének legjobb összegzését mutatja a koppenhágai Harsdorff-ház (1779-1780) aszimmetrikus homlokzatával és szokatlan térszervezésével.   

Koppenhága, Harsdorff-ház (Harrsdorfs Hus, Kongens Nytorv) (Kép: Orf3us, Wikimedia Commons)

A kertművészet fejlődését részben érintettük a királyi kertek kialakításánál, melyek mindegyike a francia kertek koncepcióját követte (főtengelyre felfűzött elrendezés, négyszögletes virágágyak, nyírott fák, sövények, szoborcsoportos medencék és csatornák), bár ezek nem nélkülözték a rokokó kertekre jellemző eldugott díszépítményeket és pavilonokat.

A tájépítészet megjelenése az 1770-es évek után figyelhető meg a dán uralom alatt álló észak-német hercegségekben, melyekre leginkább angol kertstílus és a német fejedelmek tájkertjei gyakorolták a legjelentősebb hatást. A térség legfoglalkoztatottabb tájkertésze ebben az időben Carl Gottlob Horn (1734-1807), aki számos figyelemreméltó együttest tervezett a nagybirtokos megrendelők használatára – Wandsbek kastélypark, Gut Emkendorf kastélypark, Gut Knoop kastélypark és Gut Falkenberg kastélypark.

Az itt fellelhető parkok közül egyedülálló kertprogramja miatt külön figyelmet érdemel Louisenlund parkja, melyet VII. Keresztély unokafivére és sógora, Hessen-Kasseli Károly herceg (1744-1836) alakítatott ki J. C. Bechstedt kertésszel 1770 után – a birtokot és rajta lévő parkot felesége, Lujza dán hercegnő után nevezte el. A herceg az észak-német szabadkőműves páholy nagymestereként a parkot a szabadkőműves kertprogramnak rendelte alá. Az egykori Szabadkőműves-tornyot (1778 körül) egyiptomi portállal építették meg, és az építményben alkimista laboratóriumot és páholyhelyiséget rendeztek be. A páholytevékenységet szolgálta egy mesterséges vízesés mögé rejtett barlang, valamint egy rusztikus remetelak. Az egyiptomi kultusz és misztikum iránti vonzalom kifejeződéseként a parkba rúna-kövek (hieroglifákkal hozták őket kapcsolatba) és Hermész Triszmegisztosz kőhalma (ókori szokás szerint tiszteletére köveket állítottak a látogatók) került. A park további látnivalói közé tartoztak a szabadtéri oltárok, obeliszkek és emlékoszlopok. Utóbbiak közül említésre méltó a Lujza-oszlop, valamint a Mária-liget – a ligetet és közepén elhelyezett obeliszket a herceg legidősebb leány tiszteletére állítatta, aki 1790-ben a dán trónörökös felesége lett.

A Møn szigeten lévő Liselund tájkert jellegzetes példája a főúri igények századvégi változásának – a parkosított kertet Antoine de Bosc de la Calmette hozatta létre neje számára az 1780-as és 1790-es évek során. A változatos terepadottságok erősen hozzájárultak a kialakított park sikeréhez, mely angol és francia mintákat követ, és a „jardin anglo-chinois” típus egyik érett darabjának tekinthető. A tájkert építményeit és magát a parkot Andreas Kirkerup (1749-1810) tervezte. Liselund alapjában véve egy természetutánzó kert, melyet szabálytalanul ültetett tölgyekkel, vadgesztenye- és diófákkal, fenyőfélékkel, fűz-, nyár- és eperfákkal tettek hangulatosan festőivé. Az elvadult természet hatását igyekeznek erősíteni a kerti tavak, vízesések és patakok. A természeti környezet kellékei a park különböző pontjain felállított építmények – a szalmafedeles kastély, a kínai teaház, valamint falusi idillt megidéző Norvég- és Svájci-ház.

Liselund, kerti ház. (Fotó: Buzer, Wikimedia Commons)

Liselund, kínai teaház. (Fotó: Ipigott, Wikipedia Commons)

Az egyre szaporodó tájkertek ösztönzésére Frigyes trónörökös (a későbbi VI. Frigyes) megbízta Peter Petersen udvari kertészt, hogy a Frederiksberg-palota barokk kertjeit és parkját tervezze át az angol tájkertek mintájára. Petersen tervei nyomán Nicolai Abilgaard és Andreas Kirkerup vezette a park és a kerti épületek kivitelezését (1795-1803). Az eredeti kert főtengelyét ugyan meghagyta Petersen terve, de csupán azért, hogy érvényesülhessen a látképelv és a természeti látvány követelménye. Stílusát tekintve az új park szintén „jardin anglo-chinois”, ami klasszikus és kínai staffázsok mellett svájci elemeket is felvonultatott. A park tartalmazza azokat az elemeket, amiket más tájkerteknél szintén alkalmaztak; a tavakat és természethű csatornákat kanyargós ösvényekkel kapcsolták össze, szabálytalan kertrészeket illesztettek egymás mellé, bokros ligeteket, természetes kilátókat és vízeséseket alakítottak ki. A parkban emelt látványosságok közül érdemes megemlíteni a kínai mulatópavilon és kínai híd együttesét, a római templomot mintázó Ápisz-szentélyt, és a királyi család magánhasználatára épült Svájci-házat.

Frederiksberg helyszínrajza (1795) (kép forrása: Wikimedia Commons)

A leírtakból képet alkothattunk a dán építészet 18. századi fejlődéséről. Láthattuk, hogy a század elején az ország barokk építészete erőteljesen a németalföldi minták hatása alatt, és csak meglehetősen lassan és bátortalanul fordult az itáliai barokk formanyelve felé. A század második negyede alatt jelentős lendületet vett a palotaépítészet, mely a reprezentációs igények kielégítése végett a francia és az osztrák építészet megoldásait követte. A század második felében a francia klasszicizmus elterjedése figyelhető meg, melynek hatására kialakul egy jellegzetesen puritán hangulatú építészeti irányzat.

A cikk szerzője: Horváth Roland

Irodalom:

Rolf Toman – Birgit Beyer – Barbara Borngässer, szerk.: Barokk stílus. Építészet, Szobrászat, Festészet. Budapest: Vince Kiadó, 2004

Nagy Elemér: Dánia építészete. Budapest: Corvina Kiadó, 1977.

Christian Norberg-Schulz: Architektur des Spätbarock und Rokoko. Weltgeschichte der Architektur. Stuttgart: Mailand – Electa, 1975.

George Plumptre: Fejedelmi kertek Európában. Pécs: Alexandra Kiadó, 2006.

Adrian von Buttlar: Az angolkert. A klasszicizmus és romantika kertművészete. Budapest: Balassi Kiadó, 1999.

Bent Rying: Denmark History. Copenhagen: Royal Danish Ministry of Foreign Affairs, 1981.