2012. december 12.

Kibontakozó faszádizmus


Az utóbbi időkben szomorú eseményeknek lehetnek tanúi a Budapest építészetét szerető városlakók és a távoli országokból fővárosunkba látogató turisták. Egyre gyakrabban szembesülünk lyukas homlokzatokkal, majd pedig mögéjük került, a homlokzat stílusától erősen elütő új belső terekkel, esetleg a régi homlokzat fölé tornyosuló, a homlokzat stílusával szintén nem harmonizáló kortárs megoldásokkal. A jelen cikkben röviden bemutatandó építészeti jelenség nevének több írásmódja ismeretes, a leggyakrabban előforduló két változat a faszádizmus és a fászádizmus. A név az angol illetve a francia nyelvterületen használt kifejezéshez hasonlít, nyilván onnan vettük át magyarosított formában. A német nyelvterületen Entkernung-nak nevezik, amit fordíthatunk kimagozásnak vagy találóbban kibelezésnek. Ez utóbbi kifejezés véleményem szerint jobban kifejezi a mögötte rejlő tartalmat, mert a beruházó a legtöbb esetben nem önszántából és a homlokzat iránti tiszteletből tartja meg a faszádot, hanem a műemléki hatóság vagy az önkormányzat előírása szerint. A jelenség nem csupán az épület szerkezeti egységének megbontása miatt problematikus, hanem azért is, mert a homlokzatok mögött nem csak szerkezetek (főfalak, válaszfalak, födémek, boltozatok, esetleg ezeken nem is értéktelen díszítések), hanem a város múltja, története, kultúrája, hétköznapjai és ünnepnapjai, egykori családi otthonai, nagy múltú cégek irodái, műhelyei kaptak helyet.
Ha igazságosak akarunk lenni, akkor el kell ismernünk a faszádizmust művelő építők abbéli szándékának értékét, hogy ha a belsőt ki is bontják, legalább a homlokzatot igényesen helyreállítják (legalábbis egyes esetekben). Az értékes belső terek kibontása azonban túl magas ár a felújított homlokzatokért.
Az utóbbi években egyre jelentősebb historizáló és szecessziós épületek belsejének kibontására kaptak engedélyt az építtetők, amely belső terek ha nem is a legkiválóbb enteriőrök a dualizmuskori főváros építészetében, viszont jellemző és nem egy esetben jelentős példái a kor architektúrájának, és szervesen összefüggnek a homlokzattal. A főkapuból nyíló, építészeti tagozatokkal, így főleg pilaszterekkel és párkánnyal, valamint stukkódíszekkel ellátott kapualj, a kovácsoltvas korlátos fő- és melléklépcsőházak, az igényes műkő vagy terrazzo padlóburkolatos előterek, folyosók, a parkettás, stukkódíszes mennyezetű, mesterien kivitelezett és szépen alakított ajtókkal és ablakokkal kialakított nagy- és kispolgári lakások valamint az egyes esetekben még az utóbbi időkben is eredeti berendezéseket tartalmazó irodai vagy üzemi helyiségek nem értéktelen és ezért bontandó tartozékai a homlokzatnak, hanem az épületnek nem ritkán még a homlokzatnál is értékesebb alkotóelemei.
A faszádizmus az 1990-es évek óta terjedő megoldás (azelőtt még a homlokzatot se tartották meg, ha bontani volt lehetőség). A faszádizmus korai példája a pesti belvárosi Vasudvar neoreneszánsz homlokzatos, eredetileg 19. századi vasszerkezetes tetővel rendelkező épület. Egyetemista koromban, az 1990-es évek második felében, a régi-új piarista épületben működő ELTE lépcsőházi ablakából figyelhettük, hogyan bontják ki a szűk kis utca túloldalán álló épületnek nemcsak teljes belsejét, hanem a homlokzat egy részét is, hogy a teherautók be tudjanak hajtani. A faszádizmusnak vannak rokon jelenségei, így az annál is radikálisabb, csak a kapuzatot megtartó beavatkozás, amit talán nevezhetünk portálizmusnak. Ennek korai példája a XIII. kerületi Cézár Ház.
Más, az előbbinél lényegesen pozitívabb megoldás a nem csak a homlokzatot, hanem legalább a homlokzati épületszárnyat vagy egy traktust megtartó eljárás, ami azonban szintén nem tekinthető ideális megoldásnak. E beavatkozás példája az Erzsébet körúti Royal Nagyszálló épülete.
A 2000-es évektől, de különösen az utóbbi években harapódzott el a faszádizmus módszere, és egyre jelentősebb épületeken. Az utóbbi idők két legfájdalmasabb beavatkozása a Bajcsy-Zsilinszky út 78. számú egykori Légrády-ház és a Szabadság tér 10. és 11. számú házak belsejének teljes kibontása. A Légrády-ház a budapesti historizmus egyik legjelentősebb alkotása, Korb Flóris és Giergl Kálmán kibontakozó építészi tevékenységének első jelentős eredménye. Sajnos már a második világháborúban jelentősen megsérült az épület, és azt jelentősen redukált formában állították helyre, díszeitől nagyrészt megfosztva. Most a homlokzatokat eredeti formájában állítják helyre, ami nagyon dicséretes, de mögé és fölé egy kortárs üvegépületet emelnek, talán a berlini Reichstag, egyébként nagyszerű példáján felbuzdulva, de amíg ott alkalmazkodik a kupola formája az épület részformáihoz, arányaihoz, addig a mi budapesti épületünk nagyszabású íves sarokmegoldása fölé, az egykori monumentális kupolakompozíció helyére – véleményem szerint – kisszerű szögletes sipkát emelnének. Ahogy a hölgyek estélyi ruhájához se illik a baseball-sapka (bármilyen praktikus viselet is az utóbbi), úgy itt sem szabadna nevetségessé tenni az elegáns reneszánszos-barokkos homlokzati architektúrát a tervezett – véleményem szerint – meglehetősen provinciális saroktető megoldással. Ha ki is bontották az épület belsejét, ha nem is elégszik meg a befektető az eredeti épület magasságával, és ha a fölé üvegtetőt is emel, akkor legalább a sutára sikeredett sarokmegoldástól kíméljen meg bennünket.
Korunk legfájdalmasabb, a faszádizmus körébe sorolható megoldása viszont mégsem a fent említett beavatkozás, hanem Budapest egyik legszebb, legreprezentatívabb terén, a Szabadság téren a 10. és 11. számú házak belsejének kibontása. A két értékes szecessziós épületet, ahogy harmadik társukat, a 12. számú házat is Kármán Aladár és Ullmann Gyula, a magyar századforduló egyik legtehetségesebb építészpárosa tervezte. Nagy kár a két kiváló épületért, a bontás rossz példát mutat a budapesti beruházók és építészek számára.
A már megvalósult vagy jelenleg zajló, csak a homlokzatot meghagyó bontások még szórványosnak tekinthetők, de félő, hogy precedenst teremtenek, és mintái lehetnek további hasonló vagy még több érték elpusztításával járó beavatkozásoknak. A műemléki hatóságnak, az önkormányzatoknak, de talán elsősorban a civileknek mindent meg kell tenniük a folyamat visszaszorítása érdekében.
Az alábbi fényképeken a faszádizmus legkirívóbb példái láthatók.

XIII. kerület, Hegedűs Gyula utca, Cézár ház - portálizmus?


V. kerület, Pesti Barnabás utca, Vasudvar - egy korai példa
VII. kerület, Erzsébet körút, Royal Nagyszálló - egy jobb példa





V. kerület, Dorottya utca, Wurm-ház - Pollack Mihály jeles műve 2007-re ilyen sorsa jutott


VI. kerület, Eötvös utca 12. Évek óta áll az építkezés
VI. kerület, Izabella utca 62-64. Kilóg a lóláb




















VIII. kerület, József körút 7. Szomorú bokréta



VIII. kerület, József körút 7. No comment

















V. kerület, Október 6. utca 26. Kívül-belül



V. kerület, Október 6. utca 26. Csak kívül
















VII. kerület, Rózsák tere, Haggenmacher Sörgyár - az egyik legfrissebb kibontás


V. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 78. Igen értékes épület volt.
V. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 78. Nagy kár érte












                                                                            


V. kerület, Szabadság tér 11. A legnagyobb veszteség
V. kerület, Szabadság tér 10. Fájdalmas látvány
 





További olvasnivaló:

Román András: Vigyázat, fászádizmus. Budapest, 2004/1.
Buza Péter: Európába tart a Szabad Nép. Budapest, 2006/1. http://www.budapestfolyoirat.hu/archivum/2006/1/130-europaba-tart-a-szabad-nep
Fejérdy Tamás: Faszádizmus és városidentitás, Budapest, 2008/5.
Zsuppán András: Mi van a csillogó kulisszák mögött? Fászádizmus a Belvárosban. Heti Válasz XII. évf. 49. szám, 2012. december 6., 26-29.

 Szöveg és képek: Rozsnyai József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése