Egy szelet Bécs
Avagy aligtudományos kirándulás és gasztrotúr
A szervező, Mácsay
Kriszta ötletéből fakadóan nagy örömmel indultunk hatan, azaz névsorban:
Andrási Erika, Bodó Péter, Jász Borbála, Ligeti Anna, Mácsay Krisztina,
Rozsnyai József (Tanár úr), hogy látogatást tegyünk az egykori császárvárosban.
Hosszas „kinekmikoralkalmas”-szervezés után az indulás sem ment olyan
gördülékenyen, hisz hiába a szuperszónikus 160-nal suhanó railjet, ha a BKV
elügyetlenkedi a vonat elérését. Mindenkit megnyugtatok, Kelenföldön teljessé
vált a létszám, így teljes örömmel haladtunk a cél felé. Münchenig robogó
vonatunkról a bécsi West Bahnhofon szálltunk le. Tanár úr itt szólt nekünk az
előző épületről, amelyet 1858-ben Moritz Löhr tervei szerint építettek, és a
II. világháború áldozata lett. Ahova tehát megérkeztünk az, ahogy stílusából is
kiderül, modern épület, 1952-ben adták át. Óriási tömegével, majdnem egész
homlokzatot kitöltő üvegfal felületével, a belső üzletportáljainak íves
kiképzésével hozza kora formavilágát. Azonban 2008-ban két szuper-nagy plázaként
működő tömbbel bővítették az állomást, amelyek nem közrefogják azt, hanem
szinte szorítják a múlt hajdani nagyságát saját képzelt hatalmasságukkal. Tanár
úr így folytatta, ahogy elindultunk: „és most végigsétálunk a műemlékekben
ugyan szegény, de szépen kivilágított Mariahilfer Strasse-n.” A csarnokból
kilépve arcunkba csapott a „kellemes” téli eső, ami annyit tesz, hogy az ernyő
alól kell majd kukucskálnunk egész úton. Meglátogattuk a West Bahnhoffal
szemben álló, elhagyatott udvarban méltatlan körülmények között árválkodó Lazarista-templomot,
mely a nagy építész Friedrich von Schmidt nevéhez fűződik. Itt párhuzamokat
kerestünk a Schmidt tanítvány, Steindl Imre Rózsák terei Szent Erzsébet templom
belső kialakításával. A neogótikus építészet mestereire emlékeztünk. Célunk a
Bori által propagált Wien
Museum Werkbundsiedlung 1932 Wien kiállítása
volt. A Mariahilfer templom előtti mini adventi-vásárban a vándorok finom
falatokkal gyűjtöttek erőt az útra. Tanár úr például bécsi szívószálméretű
kolbászspecialitást kóstolt, Peti a sápadt-virsli mellett döntött, ezalatt én a
szörnyen dekorált, reklámtól csordultig ömlengő kirakatoktól borzongtam. Tehát
a Mariahilfer Strasse barokk és klasszicista
templomai után a Museumsquartier elé
értünk. Itt Bori mesélt az egykori lóistállóról és a későbbi beépítésekről. A
Mária Terézia téren sétálva (azaz tolongva a puncsozó magyar turisták
tömegében) feltűnt Gottfried Semper és Karl von Hausenauer 1866-ban elnyert
pályázata alapján 1891-re elkészült épületegyüttes a park két oldalán a Naturhistorisches és Kunsthistorisches múzeum. A teret egy „Jánusz-arcú”
kapu (a tér felől római- a vár felé görög kapuépítményt mutat) köti össze a
„burggal”. A bécsi Hősök terén megnéztük a „Magyarer” névvel illetett, mi
(h)ősünket. Majd a burgban, amiben ma az Osztrák Nemzeti Könyvtár épülete
működik, egy kis melegedéssel egybekötött márványelemzésbe kezdtünk. Persze az
előcsarnoknál tovább nem állt módunkban feltérképezni az épületet, így
továbbindultunk az áztató esőben. Teophil Hansen tervei szerint épült bécsi
Képzőművészeti Akadémia -Akademie der bildenden Künste-, melynek belső kifestése Anselm Feuerbach nevéhez köthető. Az
itáliai reneszánsz homlokzaton olyan híres antik szobrok másolatai tűnnek fel,
melyeken az akadémista szobrásztanítványok utánozva tanulták meg a követendő
arányokat. Az előcsarnok dór oszloplábazatain a „gyártó” olasz cégneve is
olvasható. Az épület magját egy oszlopokkal övezett csarnok adja, melyet körben
udvar határol, hogy a környező épületszárnyak ne árnyékolják be azt. A terem
igyekszik minden részletében antikizálni, pl.: a párkányzat elemeként a Parthenon
fríz fut körbe. A terem kiválóan funkcionált, mivel így az akadémisták
természetes megvilágítású teremben tudták megmintázni az antikvitás nagy
műveinek hasonmásait. Utunk következő állomása az 1897-ben Joseph Maria Olbrich
tervei szerint épült Secession -kiállító csarnok volt. Vártam ezt a pillanatot,
a Jugendstil ugyanis nagy kedvencem. Alaposan szemügyrevettem hát a legapróbb
részleteket is legyen az homlokzati plasztika, a lépcsőfokokat középen, szinte
szőnyegszerűen márvány intarziával kiemelt burkolata vagy az ajtólapok tábláinak kiosztása. Nem időzhettünk sokáig itt
sem, az idő futásával igyekeztünk tovább a következő állomásra. Itt Bori örült
a Universitätsbibliothek der Technischen Universität-nek. Bruno Weber transzformálódó bagolyról híres épületét 1987-ben
adták át. Nekünk is ismerős lehet, mivel Hutvágner Zsófi, a tervezett hetedik utazó javasolta
jutalmazásra.
Hansen
másik szintén tégla homlokzatos épülete előtt szemlélődtünk, amikor egy szép
régi villamos haladt el az orrunk előtt. Tibor villamosok vannak Bécsben is!
Majd a nekem oly kedves Karlskirche-be szerettünk volna múzeumi jegy nélkül
bekukkantani, de ott nem jártunk sikerrel. Így maradt a kívülről való csodálás
így is páratlan öröme. A közeli Karlsplatz-hoz,
avagy a bécsi metró első állomásépületéhez sétáltunk. A felhők még mindig nem kegyelmeztek.
Gondoltam megnézhetnénk belülről is mit őriz magából a 114 éves pavilonpár. A
nyugati pavilon a Wien Múzeum tulajdonában áll, de szombaton délután 3 körül
zárva volt. Ejnye-bejnye a bécsi műemlékvédőknek, hol vannak akkor, amikor a
Karlsplatz másik épületében kocsma üzemel, zabrabőr lóg a falon és vágni lehet
a füstöt odabent. A fogadótérben még megvannak az eredeti falburkolatok, az
óra, a jegypénztár minden szerkezete. Csalódottan álltunk, Wagner-mester prédán
hagyott műemlékében.
Igyekezve szedtük
lépteink, hiszen már csak egy óránk maradt a kiállításra. A már említett
Werkbund-kiállítás igazán látogatóbarátnak bizonyult. Befogadható mennyiség,
színvonalas szövegekkel, a legértékesebb darabok felvonultatásával.
Tervrajzokon, maketteken mutatták be a 30-as évek „lakó-telep”ötleteit,
berendezéseit, enteriőrök fotóit. Hajlított vonalú bútorokat, textil-és
kárpitmintákat, használati eszközöket láthattunk, mely szerintem jól
kapcsolódott a budapesti Iparművészeti Múzeum Art deco és modernizmus című kiállításához. Kellemes volt Adolf
Loos nappalijába belépni, melynek alacsony belmagassága inkább barátságot
sugárzott mintsem nyomott térhatást. A Wien Museum igazán pozitív élménnyel
szolgált, kellemes Bécshez kötődő kiállításaival igazán jó program lehet. Illetve
a Klimt-barátok kedvéért meg kell emlékeznem arról, hogy az állandó kiállításán
van három magával ragadó Klimt-festmény: A csók, Pallas Athéné, Emilie Floge portréja. Ezután következett a rohanás az
idővel, és küzdelem az elemekkel, ugyanis közben besötétedett, a turistákat a
köztérre csalta a karácsonyi fényparádé, és továbbra is esett. A férfiak
nehezen viselték, az éhséget, így egy pizzát kóstoltak, majd igazi vendégként
nem hagyhatták ki a vásári forralt bort sem. Itt utalnék tehát az első
mondatban jelzett gasztrotúr kifejezéshez. Ezután könnyed jogginggal
következett a bevitt anyagok elégetése, melyben már mi is részt vettünk. Itt is
szokás a vonatot a vágány elejéről indítani, ahogy a piliscsabai
szerelvényeknél már volt alkalmunk találkozni ilyen megoldással. Elértük!
Hazafelé barokk puttók fizimiskájához hasonlatos kipirosodott arccal, kellemes bágyadtságban
meséltük régi új- vonatos sztorijainkat. Eme kis bécsi szelettel, azaz egy
szeletnyi Béccsel kívánok, és kívánunk Békés, boldog Karácsonyi ünnepeket, és
utazásban, műemlékekben gazdag új esztendőt!
Andrási Erika
2012. december 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése