Lengyel-magyar kapcsolatok és inka kincsek egy helyen: látogatás Nedec várában

A lengyelországi Zakopánéba már másodjára tértünk vissza, így hosszas tervezés előzte meg az utat, hogy minden napra izgalmas program kerülhessen. Egyik napra Nedec várának meglátogatását tűztem ki célul. A név ismerősen csengett, ám a várról kevés ismerettel rendelkeztem. Utólag mondhatom, nagyon kellemes élmény volt. Több várat, kastélyt látogattam már utazásaim során, Nedec vára mindenképpen az elsők között szerepel.

A kirándulást megelőző este igen sok hó esett, így aggódtam is lejutunk-e a hegyről. Nos, a lengyelek nagyon gyakorlottak hókotrásban, még az alsóbbrendű utak is teljesen tiszták voltak, így havas tájkon haladva, napsütéses időben érkeztünk meg Nedec várához.

Nedec (Niedzica) kis falu a lengyel-szlovák határ közelében, a Dunajec mentén. Nevezetessége maga a hegytetőn álló vár. Itt érdemes megemlíteni, hogy a Dunajec a Visztula mellékfolyója, neve Kisdunát jelent. A folyó a Magyar Királyság határfolyója volt, a Visztulába ömlik. A különleges látványhoz a hegytetőt körülvevő Csorsztin-tó (Jezioro Czorsztyńskie) is hozzájárul. A hatalmas mesterséges tó egy gátépítés eredménye. A gátat 1995-ben fejezték be, célja a Dunajec szabályozása, árvizek megakadályozása volt. A terület 1918-ig Magyarországhoz tartozott.

Mint minden várhoz, ehhez is fűződik egy legenda. Nedec várával szemben, a túlparton magasodik Csorsztin vára (Czorsztyn). A legenda szerint a két vár, két egymással rivalizáló testvér tulajdonában állt. 

Ha utóbbi legenda számba is megy, azt mindenképpen tudjuk, hogy az uradalom eredetileg a Berzevyczyek tulajdonában ált, 1326-ban lett Drugeth Vilmos tulajdona, aki az első jelentősebb építkezéseket végezte. A 15-16. században Szapolyai birtok lett, majd a Laszky (Laski) család után Pálóczy-Horváth család vette birtokba és építette ujjá a 16-17. században. Kis időre a Joanelli család birtokába került, majd a 18. századtól ismét a Horváthok tulajdona. Utoljára a Salamon család birtokolta, akik 1943-ig itt is laktak. Salamon grófnő ekkor menekült el innen gyerekeivel, pont a Vörös Hadsereg érkezése előtt. A várat 1945-ben államosították, ma múzeumként működik.

Az épület tükrözi különböző lakói, különböző korszakait. Felépítését tekintve  megszokott: a belső udvart körbeveszik a lakrészek, illetve erődített falak és tornyok.

A várba belépve vártörténeti kiállítás fogadja a látogatót. Szabadon barangolhatunk a kis folyosókon, szép kilátás nyílik a víztározóra. Lemehetünk a pincébe vagy inkább tömlöcbe, ahol korabeli kínzóeszközök is vannak. Némelyik helyiség szépen berendezett a különböző lakók korszakát felelevenítve, így láthatjuk milyen kellemes körülmények között élhetett a vár utolsó lakója, Salamon grófnő is.

A várhoz tartozó legendák itt nem érnek véget. Egy nem olyan régen felkapott történet szerint Sebastián Berzeviczy a várat birtokló Horváth család rokona a 18. században indult Peruba, ahol feleségül vett egy inka hercegnőt. Lányuk Umina az inka királyság egyik utolsó leszármazottjához ment feleségül. A spanyol-perui háború során a 18. század végén a családnak menekülnie kellett az országból. Mivel trónörökös volt közöttük a spanyolok a nyomukban voltak. Előbb Velencébe menekültek, majd néhány év bújkálás után Nedec várában találtak menedékre. Tisztázatlan még hogyan, de Umina őrizte az inka kincsek helyét mutató térképet. Az üldözők végül nyomukra akadtak és Uminát a nedeci vár közelében gyilkolták meg, mivel nem fedte fel a kincses térkép helyét. A történet szerint Umina szelleme azóta is kísérti azokat, akik a kincsét akarják. 

A fenti szövevényes történetről magam is több változatot találtam, némely pontban akár igaz is lehet. Akár igaz, akár nem, a vár hírét mindenképpen viszi és a látogatók egy része a sejtelmes inka kincsekről szóló legenda miatt érkezik.

Elhisszük vagy nem, Nedec vára, mint a lengyel-magyar kapcsolatok és történelmi események fontos helyszíne, kellemes kikapcsolódást jelent az érdeklődőknek.

Szöveg és fényképek: Horváth Zsuzsa