Egy speciális kollégium életre keltése – egy csipetnyi szórakozással. Élménybeszámoló a 2015. szeptember 27-30. közötti londoni utazásunkról

    Mielőtt megosztanám élményeimet – élményeinket – kedves Olvasóinkkal, szeretnék néhány szóban magyarázattal szolgálni a különös címválasztás miatt. Amikor 2012-ben megkezdtem tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténet MA szakán, évfolyamtársaimmal lehetőségünk volt egy olyan tantárgy felvételére, amelyet Speciális kollégiumnak neveztek. Minden félévben választhattunk, hogy a tantervben szereplő kötelezően elvégzendő órák mellett milyen különleges, oktatóink által összeállított speciális előadáson, vagy gyakorlaton szeretnénk részt venni. 2012 szeptemberében az egyik ilyen kollégium az angol viktoriánus kori építészet történetének megismerésére adott lehetőséget, Rozsnyai József előadásait hallgathattuk ebben a témakörben.
A félév végén elhatároztam, hogy ha egyszer elutazom Angliába, az órákon megismert izgalmas épületeket – vagy legalább egy részüket – szeretném élőben is megcsodálni. Jegyzeteimet gondosan megőriztem az íróasztalom fiókjában, hogy a megfelelő pillanatban használni tudjam őket.

Itt térünk vissza 2015-be, amikor egy, a páromnak szánt ajándék kapcsán négy napra Londonba utaztunk, így számomra is elérkezett a várva várt pillanat: füzetem alapján összeállíthattam azoknak a korábban tanult épületeknek a gazdag listáját, amelyek London belvárosában találhatóak. E sorok keretei sajnos nem teszik lehetővé, hogy minden élményt és minden látott épületet bemutassak, ezért a következőkben szeretném kiemelni a számomra – számunkra – legmeghatározóbbakat.

Utazásunk kezdete szeptember 27., vasárnap volt, a hajnali repülőutat követően vonattal érkeztünk Londonba, és máris egy izgalmas viktoriánus épület belső terében találtuk magunkat: a St. Pancras Nemzetközi Állomáson (Euston Road). A vasút katedrálisaként emlegetett pályaudvar 1863-65-ben épült, a tervezők William Henry Barlow és Rowland Ordish voltak. Az alapvetően neogótikus épület – amelynek anyaga tégla, kovácsoltvas, üveg – a maga idejében a világ legnagyobb fesztávolságú pályaudvarának számított: körülbelül 210 m hosszú, 73 m széles és 30 m magas. 1873-ra az épület elé egy szálloda is elkészült: George Gilbert Scott építész tervei alapján, amely stílusában jól illeszkedett a már felépült pályaudvarhoz. 2001-2007-ben történt nagy felújításának köszönhetően a St. Pancras szerencsére megőrizhette eredeti karakterét, és ma az egyik legfontosabb elővárosi és nemzetközi közlekedés csomópontját képezi.

Első napunk a pihenésről, a megismerésről és a felfedezésről szólt, régen látott ismerősökkel, „kötelező” attrakciókkal és látnivalókkal (például a Madame Tussauds, National Gallery, British Museum), illetve kiváló angol sörökkel fűszerezve.

A második napon, a Temze partján sétálva döbbentem rá arra, hogy a városkép jelentős változáson ment keresztül az utóbbi években – utoljára 5 éve jártam Londonban. Rengeteg új felhőkarcoló tűnt fel a belváros sűrűjében, jelentősen formálva az összképet. Közöttük több kvalitásos épületet is felfedezhetünk, azonban akadnak olyanok, amelyek kissé nehezen integrálódnak környezetükbe.

A hétfő estét South Kensingtonban töltöttük. Albertopolisz – a kulturális városnegyed, amely Albert herceg részben megvalósult ötletén alapult – elegáns épületébe tartottunk, amelyet Viktória királynő építtetett férje emlékére 1871-ben. A Royal Albert Hall (Imperial College Road) tervezője Captain Francis Fawke volt. Az impozáns épület, amelynek akusztikáját csak többszöri átépítés javította, elliptikus alaprajzú, a patkó alakú nézőteret több szintnyi széksor veszi körül – sorrendben a félemeleti kör és páholyok sora, az első és második emeleti páholyok, a hétsoros karzat, és az állóhelyeket biztosító galéria, amelyek elliptikusan ölelik körbe a színpadot. Mintája Párizsban látható, a Téli Cirkusz, franciául Cirque d’Hiver, amely Ignaz Hittorf tervezésében valósult meg 1852-ben. A különleges ajándék – utazásunk alapja – két egymást követő estén itt teljesedett ki a kiváló énekes, Steven Wilson koncertjeivel. A Hall szabályai szerint ráadásként a korábban megvásárolt karzati jegyünket hétfőn és kedden is első emeleti páholyjegyekre cserélték, mivel az előadás előtt 30 perccel a fent ülők térítésmentesen foglalhatnak helyet a lentebb szabadon maradt sorokban. 

A hétfő este élményeivel feltöltődve, másnap, kedden délelőtt látogattunk el a Houses of Parliamentbe (Westminster). A neogótikus épületet két nagyszerű építész tervezte, Augustus Pugin és Charles Barry. Az épület elődje sajnálatos módon 1834-ben leégett, ekkor hangzott el Charles Barry kijelentése: „What a chance for an architect!” (ford. „Milyen nagyszerű lehetőség ez egy építész számára.”). Pugin már az 1835-ben leadott pályatervek elkészítésében is segítette Barryt, majd az együttműködés az épület homlokzatának és a belső terek díszítésének kialakításánál folytatódott. 

A Tudor kori gótika remekművének alaprajzát Barry, homlokzatát Pugin kivitelezte: „Tudor details on a classic body” (ford. „Tudor kori részletek klasszikus – historizáló – vázon”). A House of Lords – Lordok háza – 1847-ben, a House of Commons – Képviselőház – 1852-ben, a híres óratorony, a Big Ben 1850-ben készült el. Az épületben sajnos szigorúan tilos a fényképezés, így saját felvételt csak az Előcsarnokban, illetve a St. Stephen’s Hallban készíthettünk. A házat – hasonlóan a mi Parlamentünkhöz – csak tárlatvezetéssel lehet látogatni, választhatunk az audio guide és a személyes tárlatvezetés között, mi a készülék mellett döntöttünk.

Városi sétánk következő állomása a Westminster Cathedral (42. Francis Street) volt. A templomot John Francis Bentley tervezte, 1895-1903 között épült fel, London legjelentősebb katolikus temploma. Különlegessége külső kialakításában és a belső terek anyaghasználatában rejlik. Az italobizantin – a velencei középkori építészet, bizánci hatás – homlokzat anyaga tégla, vörös alapon fehér sávozással, egyetlen torony csatlakozik hozzá. A bélletes kapun belépve körülbelül 140 féle márványt csodálhatunk meg: közöttük a zöld színű ír connemarai, illetve a vörös corki márványt. A mozaikkal díszített kápolnák szintén a bizánci hatásról tanúskodnak. A templom érdekessége, hogy a mai napig befejezetlenül áll London szívében: karzata felett sötét, díszítetlen téglafelületeket látunk, amely éles ellentétben áll a földszint gazdagságával. Az épület kissé komor, azonban összességében lenyűgöző.

Kedd este másodszor is South Kensington felé vettük az irányt, a cél ismét a Royal Albert Hall volt. A Hyde parkon át érkezve megtekintettük a George Gilbert Scott által tervezett Albert Emlékművet, amely 1863-1872 között épült, neogótikus stílusú vasszerkezetes építmény. Kőből készült párja Manchesterben található, Thomas Worthington tervezte.

A keddi koncert a hétfői előadást minden tekintetben felülmúlta. A kiváló akusztika, a csodálatos este, a meghívott meglepetésvendégek londoni utazásunk legfelejthetetlenebb élményét nyújtották. Ninet Tayeb és Steven Wilson csodaszép duettje – ezen az estén Ninet szólódala – olyan érzelmeket szabadított fel, amely egyszerre töltött el bennünket bánattal, örömmel és emlékekkel, katarktikus egységbe kovácsolva azt. Az alábbi linken a dal hivatalos verziója hallgatható és tekinthető meg, szeretettel ajánlom minden kedves Olvasó figyelmébe: 

Szerdán, londoni kinntartózkodásunk utolsó napján, első állomásunk a George Edmund Street által tervezett St. James the Less Curch volt (1859, Moreton Street).

Az épületegység homlokzatának anyaga tégla, amelyen vörös alapon fekete minták láthatóak, bejáratának árkádsora rusztikus. A belső terekben is a vörös és fekete színek kaptak hangsúlyt, összességében komor, ám izgalmas épületet láthatunk. 

Innen a Pall Mall felé vettük az irányt, ahol a gótikus stílustól kis időre elbúcsúzva Charles Barry historizáló klubépületét tekinthettük meg. A Reform Club (1837-1841, 104 Pall Mall) egyike, a Pall Mallon található korabeli pártok klubépületeinek, a homlokzat itáliai reneszánsz, a Palazzo Farnese hatása. A liberalizmust képviselő párt klubja nevét arról a híres törvényről kapta, amely a fejlődő iparvárosok számára is választójogot biztosított (Great Reform Act, 1832), és amelynek elérése a párt érdeme volt.

Következő célunk az All Saints Margaret Street megtalálása volt (7 Margaret Street). A templomot és a hozzátartozó épületeket William Butterfield tervezte, 1850-1859 között épült fel. Az utca, amelyben megtalálható, igen szűk, ezért az épület teljes egységében nehezen fényképezhető. A templom újszerűsége a szerkezetében alkalmazott polikrómiában rejlik, ameddig Pugin festéssel érte el a terek gazdag színvilágát, Butterfield a különböző alkalmazott anyagokat használta erre a célra.

A külső homlokzat anyaga tégla, vörös alapon fekete sávozással. A belső terekben megfigyelhető a márvány, a gránit, a fa, a fém és a színes mázas terrakotta alkalmazása, amely lélegzetelállító összhatást eredményez. A gazdagságot fokozza a templomban látható 

keresztelőkút és szószék is.

Egyik utolsó helyszínünk a Covent Garden (Covent Garden) volt, a Royal Opera épületét és a piacteret tekintettük meg. Utunkat a George Edmund Street által tervezett Royal Courts of Justice felé vettük (Law Courts, Strand). Az 1874-1882 között épült neogótikus stílusú épület monokróm, rusztikus, nem figyelhető meg rajta az az építészeti finomság és gazdagság, amely az építész templomait jellemzi (például a korábban bemutatott St. James the Less Church). Megépülése előtt, 1867-ben tervpályázatot írtak ki, amelyen George Gilbert Scott, Edward Barry és William Burges is részt vett. A megépült törvényszék tömegalakítása révén ma egyértelműen uralja az utcaképet.

A Tower előtt fogyasztottuk el ebédünket, majd innen tértünk vissza utunk első viktoriánus épületéhez: a St. Pancras állomáshoz, ahonnan a reptérre utaztunk tovább. Szerdán éjfélkor érkeztünk haza Budapestre. Nagyon gyorsan telt el ez a négy nap, rengeteg új élménnyel, illetve tudással gazdagodtunk utunk során. Betekintést nyertünk a viktoriánus kor építészetébe, illetve a nagyvárosi élet mindennapjaiba. Anglia csodálatos építészeti anyaggal rendelkezik, mindenképpen szeretnénk még visszatérni, hogy folytathassuk a felfedezését, az épületek megismerését, akár több angol városban is.

Amennyiben tervezik, hogy ellátogatnak ide, szívből ajánlom a fenti épületek felkeresését, szerencsére a városközpontban, könnyen megközelíthető helyeken állnak. Érdemes szállást foglalni a Fox & Goose Hotelben, továbbá igazán megéri betérni a Tate Gallery mögött található kis kávézóba, a Regency Caféba is.

Szöveg és képek: Juhász Gabriella