Dürer nyulától a Mercedesig - kirándulás Dél-Németországban

       Szeptember elején volt még néhány szabad napom az egyetemi tanév kezdetéig, amikor Németországban élő rokonunk, István révén hirtelen jött lehetőséghez jutottam. Néhány óra múlva Pesten potyautasként beszálltam a Mercedesbe: irány Stuttgart! Szeltük a kilométereket a Dunántúlon és Ausztrián át, majd Németország területére érve István jelezte, hogy Nürnberg felé szokott utazni. Ez kellett csak nekem, régi vágyam, hogy újra lássam a várost, ahol gyermekkoromban kétszer is jártam, de csak halvány emlékeim vannak tekintélyes ódon épületeiről. Nemsokára már a parkolóhelyet kerestük Dürer városának belterülete határán, és a pályaudvar közelében hamar találtunk is. Innen a Königstrassén sétáltunk a centrum felé. Mindössze két óránk volt a városnézésre, így a leglényegesebbeket céloztuk meg: a Lorenzkirche, a Heilig-Geist-Spital, a Frauenkirche és a Sebalduskirche lenyűgöző gótikus épületeit, valamit a Dürer-házat és a várat.

 

A gyors, de annál tartalmasabb műemléki városnézés élményeivel eltelve indultunk tovább Bajorországból Baden-Württemberg felé a száguldó és zsúfolt, helyenként mégis lelassuló dél-német autópályákon.

Késő este értünk Stuttgartba, ahol István felesége, Olga fogadott bennünket finom vacsorával. Másnap reggel pedig megismerhettem aranyos kislányukat, Marie-Angelinát. Együtt szálltunk be az autóba reggel, hogy aztán ki az óvodába, ki dolgozni, ki pedig városnéző körútra induljon a Weissenhofsiedlungba. Az 1920-as évek legjelesebb tervezői, köztük Le Corbusier, Walter Gropius és Ludwig Mies van der Rohe alkotta ezt az elegáns lakónegyedet, amely mintája lehetett sok egyéb hasonló háztelepnek. Sajnos a II. világháború nagy pusztítást okozott a városban, így a Weissenhofsiedlung 33 háza közül is tíz romossá vált, és lebontották, de ez utóbbiak közül kilencet újjáépítettek, és csak egy helyén áll új épület. A telep nagyobb része azonban eredeti formájában látható, sőt egy két házból álló Le Corbusier tervezte egység múzeumként látogatható.

A családdal elfogyasztott ebéd után a Belvárossal ismerkedtem. Megtekintettem a nagytemplomot, vagyis a Stiftskirchét, amely a háború szörnyű pusztításai utáni többszöri átépítés jellegzetes példája. Lefényképeztem az Altes és a Neues Schlosst, a Prinzenbaut, a Kunstmuseumot (Kubus) és a Paul Bonatz tervezte nevezetes főpályaudvart, amely mögött a vasúthálózat nagyszabású átépítése éppen folyamatban volt látogatásomkor. Stuttgarti kirándulásom fő attrakciója e nap végén következett: a klasszicista Régi Állami Galériához hozzáépített Neue Staatsgalerie. Az 1977-ben lezajlott nemzetközi pályázat nyomán James Stirling készíthette el az új épület végleges terveit. A posztmodern építészet e kiváló térélményeket nyújtó, nagyszerű  anyagokból komponált főműve a mai nap is lélegzetelállítóan kreatív, most is nagyon friss hatású, számomra rendkívül szimpatikus alkotás. A két galériaépületben felhalmozott műtárgyállomány pedig az egyik legértékesebb Európában.

 

Másnap nagy túrára (Grand Tour) indultam a nagyjából két kilométer hosszúságú Schlossgartenben. Az igényesen gondozott parkban megtekintettem a reneszánsz Neues Lusthaus szép maradványait. E nap fő szenzációja, a kastélykert végénél a Wilhelma nevű állat- és növénykert volt. Itt egy dúsan virágzó mesebeli oázist csodálhat meg a látogató, ahol az egzotikus növények és állatok között keleti tájakat és régi időket idéző pavilonok, épületek állnak. A móros romantikus épületegyüttes Ludwig von Zanth, majd Wilhelm Bäumer tervei szerint a 19. század középső évtizedeiben valósult meg.

A következő nap délelőttjén István javaslatára két közeli településre kirándultunk. Korábban nem ismertem ezeket a városokat, amelyek számos meglepetéssel szolgáltak. A Stuttgarttól nem nagy távolságra fekvő Plochingen magjában a kis gótikus templom és néhány igen mutatós Westwerk-ház közelében a fő látnivaló a Hundertwasser tervezte tornyos lakóház, melynek udvarába is sikerült bejutnunk.

 

A következő állomásunk a Stuttgarttal szomszédos Esslingen volt, ahol egy igen gazdag és eredeti állapotában fennmaradt műemléki épületegyüttest tekinthettünk meg. Sétánkat a várral kezdtük, ahonnan jól átlátható a belváros, a német Westwerk építészet egyik fő tárháza. A régi lakóházakon kívül három jelentős templomépület határozza meg a városképet, a St. Dionys plébániatemplom, a Frauenkirche és az egykori domonkosrendi templom. A városban székel az egyik leghíresebb német pezsgőgyár, a Kessler is, amelynek központi épülete egy hatalmas faszerkezetes épületben, az egykori Speyrer Zenthofban található.

 

Az utolsó stuttgarti nap estéjén sorra került a város fő jelképe, a Mercedes nemrég felépült kortárs épületegyüttesének megtekintése is. A kivilágított épületek látványa méltó záróakkordja volt németországi utazásomnak. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani vendéglátóimnak a sok szép élményért!

Szöveg és fényképek: Rozsnyai József