2015. február 4.

2014



2010-ben alapított, az építészet, különösen annak 19. és 20. századi fénykora kedvelőit és kutatóit tömörítő klubunk életében természetesen izgatottan várt év volt a 2014-es esztendő. A budapesti Operaház tervezője születésének kétszázadik és az Iparművészeti Múzeum alkotója halálának századik évfordulója sokakat ösztönzött a megemlékezések különféle válfajaira, így konferenciák, kiállítások, városi séták, kirándulások és különböző médiaesemények hívták fel a figyelmet a dualizmus korának két legnagyobb magyar építészére. Klubos keretek között mi is kivettük részünket a megemlékezésekből, mindenekelőtt saját rendezvénysorozatunkkal, az április 12 és június 29. között megvalósított Ybl és Lechner nyomában című építészettörténeti sétasorozattal. Klubtagjaink konferencia előadásaikkal tisztelegtek a két nagy tervezőművész és koruk építészete előtt, így részt vettünk az Ybl tiszteletére szervezett Életmódja: építész című, és a nagy századfordulós mester emlékére rendezett Lechner konferencián. Szívünkhöz talán mégis a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténet Tanszéke által megvalósított Művészet Ybl és Lechner korában című konferencia állt, és ezen vettünk részt legnagyobb számban mind előadóként, mind hallgatóként.

Körünk évét azért nem kizárólag a fenti eseménysorozat határozta meg, számos egyéb, de természetesen az építészettel kapcsolatos tevékenységünkről tudunk beszámolni. Mindenekelőtt a havi rendszerességgel megtartott klubestek adtak lehetőséget az architektúra kérdéseit boncolgatni – baráti légkörben. Januárban Töreky Flóra Brno építészetének legendás története című előadásával a műemlékekben gazdag morva fővárosba kalauzolt minket. Februárban Baldavári Eszter és Andrássy Dorottya Was ist Jugendstil? című előadásukban számoltak be németországi tanulmányútjukról. Márciusban Bakó Bálint Vilnius, Riga és Tallin városaiban szerzett élményeit osztotta meg velünk. Áprilisban az Életmódja: Építész című konferencia eredményeit méltattuk beszélgetés keretében. Májusban Horváth Zsuzsa az évek óta nagy sikernek örvendő rendezvényről tartott előadást Budapest100 a kulisszák mögül – a kezdetektől a megvalósulásig címen. Tavaszi Ybl és Lechner nyomában című sétasorozatunk eseményeit júniusi klubestünkön – a Baldavárium hangulatos légkörében – a programok szervezésében elévülhetetlen érdemeket szerző Mácsay Krisztina foglalta össze. Júliusban a századfordulós zsinagógaépítészet kutatója, Oszkó Ágnes osztotta meg úti élményeit Felvidéki zsinagóga-túra címen. Augusztusban a Műszaki Egyetem doktorandusza, Jász Borbála tartott gondolatébresztő előadást Le Corbusier és a Bécsi Kör építészetéről. Szeptemberben Szentiváni János fotóművész volt vendégünk, Építészeti fotográfusok címen osztotta meg gondolatait a klubest résztvevőivel. Októberben Fullér Andrea egyiptológus előadásának témája A kaposvári Szivárvány Kultúrpalota egyiptizáló enteriőrje volt. Novemberi klubestünkön Baldavári Eszter és Szabó Orsolya legújabb, belgiumi és finnországi építészeti felfedezőútjukról számoltak be L'Art Nouveau, c'est quoi? Mikä on kansallisromantikka? Avagy Brüsszel és Helsinki szecessziós építészete című előadásukban. A december esti összejövetelen a visszapillantó tükörbe nézve emlegettük fel az év velünk kapcsolatos eseményeit, jelen sorok fogalmazójának képes beszámolója mentén haladva. Az év ezen utolsó közös estjét vidám játékkal zártuk, Kelecsényi Kristóf építészettörténész kvízmesternek köszönhetően.

Az év során a Szépművészeti Múzeum három nagyszabású kiállítását – Caravaggiótól Canalettóig, Toulouse-Lautrec világa, valamint Rembrandt, és a holland arany évszázad festészete – is lehetősége volt klubtagjainknak megtekinteni Mácsay Krisztina avatott tolmácsolásában.

Ha az előttünk álló év is az elmúlt esztendőhöz hasonlóan gazdag termést hoz programokban és szakmai-baráti beszélgetésekben, akkor semmi okunk se lehet az aggodalomra.



Rozsnyai József


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése