Százhetven éve született Ferdinand Fellner, a Fellner és Helmer iroda kiváló építésze. Ferdinand Fellner és Hermann Helmer 1873-ban kezdték meg a közös munkát, miután ifjabb Fellner 1871-ben átvette az építészirodát édesapjától, idősebb Ferdinand Fellnertől, halálát követően. Bár az évforduló hivatalosan április 19-én történt – hiszen Fellner 1847. április 19-én látta meg a napvilágot –, ezért kissé megkésve, ebből az alkalomból idézzük fel az építészpáros budapesti színházait. Az iroda 1873 és 1919 között közel ötven színházat tervezett Közép-Európában, elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchia területén. Budapesten, mindennapjaink során, munkába menet, vagy munkából jövet, egy városi séta keretében, vagy esti szórakozás helyszíneként mindannyian találkoztunk már épületeikkel. Vajon hány színházat tervezett az építészpáros Budapesten? Lássuk!
Népszínház
Az első színház „kakukktojás”, hiszen ezzel az épülettel ma már sajnos nem találkozhatunk. 1872-ben a Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat a fővárostól a Hermina téren kapott telket egy új színház felépítésére, a tervek elkészítésével a Fellner és Helmer irodát bízták meg. Források hiányában az építkezést azonban nem tudták elkezdeni. Ez a késés kedvezett 1873-ban a Sugárút Részvénytársaságnak, és a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, amely a Municipális Hitelintézettel megegyezve, átadta a területet az Operaház felépítésére, ezáltal számára gazdaságilag kedvezőbb ügyéhez. Érdekesség, hogy Fellner erre a zártkörű eseményre is meghívást kapott, és a megszabott határidőn belül benyújtotta tervanyagát a hat másik építész-jelölt mellett (Ybl Miklós, Steindl Imre, Szkalnitzky Antal, Linzbauer István és Ludwig von Bohnstedt). Mint tudjuk, az Operaház építésére Ybl Miklós nyerte el a megbízást. Ferdinand Fellner tervei sajnos ma még nem ismertek a kutatás számára, elsődleges forrásként a pályázathoz tartozó műleírása szolgál. Az időbeli egyezés, és a szöveges forrás alapján szoros stiláris kapcsolat is feltételezhető az ide készített terv és a Népszínház között. Utóbbi építéstörténete 1874-ben folytatódott. Mivel a színház nem készülhetett el a Hermina téren, a főváros egy kedvező telek átengedésével tette lehetővé megvalósulását. A telek az akkori Kerepesi út - Bodzafa utca - Sertéskereskedő utca találkozásánál volt. (A Kerepesi út 1906-től Rákóczi út, a Bodzafa utca 1889-től Rökk Szilárd utca, a Sertéskereskedő utca 1874-től Népszínház utca). Fellner eredeti tervein hosszúkás, szárnyakkal kiegészített épület állt volna, azonban a telek adottságai és a költségek ezt nem tették lehetővé, így épült fel a ma már csak archív felvételeken látható gyönyörű színház. A leírás szerint körülbelül 2000 fő befogadására képes, gazdagon díszített, elegáns, karakteres homlokzatú neoreneszánsz épület volt. Mivel a terület nyomvonalán az egykori Nemzeti Színház, a Rókus kórház és a Kerepesi temető állt, így gúnyos megjegyzések is szárnyra kaptak terület kapcsán: „Az élet olyan, mint a Kerepesi út: az eleje színház, a közepe kórház, a vége temető!” A megnyitóra 1875-ben került sor, a színház profilja szerint könnyedebb műfajok bemutatására szakosodott. 1908-tól a Népszínház vált az új Nemzeti Színházzá, amikor az ifj. Zitterbarth Mátyás által 1838-ban tervezett klasszicista épület – amit később Szkalnitzky Antal tervei szerint jelentős mértékben átalakítottak – lebontásra került. Sajnos a Népszínház is egy újabb városfejlesztési hullámnak esett áldozatul: 1963-ban, a metró építése következtében (állítólag) statikailag meggyengült a szerkezet, így a bontás elkerülhetetlenné vált.
 |
Klösz György felvétele a
Népszínházról, a fő- és oldalhomlokzatról
Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári
jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.103;
Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.105 |
Somossy Orfeum
 |
| A Somossy Orfeum főhomlokzata |
Vajon melyik mai színházunk működött egykor ezen a néven? Egy kis segítség: a Nagymező utcában, a 17. szám alatt található, ma főleg operettek és musicalek szerepelnek a repertoárján. Igen, a mai budapesti Operettszínház ez, amely különleges, egykor különálló telkekre épült fel. Somossy Károly 1890-ben, majd 1894-ben vásárolta fel a Nagymező és Mozsár utcai telkeket, majd ezt követően a bécsi Fellner és Helmer céget bízta meg egy korszerű színházépület megtervezésével. A speciális telek különleges tervezést igényelt. Hosszú bejáraton lehetett eljutni a sarkon kialakított nézőtérre, ám az előcsarnokban több kirakat és üzlet kapott helyet, továbbá az épület kávéházként és bérházként üzemelt. A színház előtere magába foglalja az alapvető közönségforgalmi területeket, félkör mentén, a két végen lehetett feljutni az emeletekre. A tulajdonos sajnos nem élvezhette sokáig munkája gyümölcsét, az orfeumot már 1899-ben eladta Albrecht Károlynak, aki 1902-ben adta tovább a jogokat. Az első világháborút követően, amikor a legtöbb mulatót színházzá alakítottak, az orfeum is hasonló átalakításon ment keresztül, Ben Blumenthal amerikai színházi vállalkozó révén. Külön érdekesség, hogy ő vásárolta meg a Vígszínházat is, amely szintén Fellner és Helmer munkája. 1922-ben Fővárosi Operettszínházként nyitotta meg a kapuit, a név kisebb-nagyobb anyagi gondok mellett 1936-g fennmaradt, ekkor néhány évig Művész Színház néven futott, ám 1942 után ismét a Fővárosi Operettszínház nevet viselte. A második világháborúban szerencsére nem sérült, felújítására 1960 után került sor, ekkor a színpad és nézőtér, a fűtésrendszer teljes átalakításon ment keresztül. Az eredeti hangulat helyreállításának igénye csak 1998-ban merült fel, amikor a színház megkapta a Budapesti Operettszínház nevet. Sajnos eredetiként csupán az elrendezést emelhetjük ki, a belső terek díszítése elveszett az elmúlt évszázad során. Ehhez még hozzátartozik a színház modern átalakítása, amely a legkorszerűbb színpadtechnika beszerelését tette lehetővé, így ma látványos, zenés produkciókat láthat az idelátogató közönség.[1]
Vígszínház
 |
| A Vígszínház épülete |
Magánvállalkozásként, a Magyar Vígszínház Egylet, Silberstein-Ötvös József és gróf Keglevich István kezdeményezése révén építési engedélyt szerzett a fővárostól, így 1894-ben a Magyar Vígszínház Részvénytársaság, Faludi Gábor további segítségével telket vásárolhatott. Mivel az anyagi lehetőségek korlátozottak voltak, a kiválasztott terület egy akkor még mocsaras, gyárakkal körülvett hely volt. Ez ma már városunk egyik legfontosabb vasúti állomása közelében áll, mindössze néhány perc séta a Nyugati pályaudvartól, a Szent István körúton. A terveket a Fellner és Helmer iroda készítette el, a kivitelező építész Havel Lipót volt. Az építkezés gyorsan haladt, 1896-ban már a díszítő munkákat véglegesítették, ugyanebben az évben, május 1-én megnyitotta kapuit a színház. Elegáns, neobarokk stílusa, ékszerdoboz jellege szokatlan volt akkori környezetében, ráadásul az infrastruktúra is később épült ki, ami tovább fokozta a kontrasztot a mellette álló épületekkel. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az építészirodát, és a befektetőket is komoly támadások érték, nem munkájuk, inkább származásuk, és a tervezett színház idegen nyelvű műsora kapcsán. Valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy a városrendezés – bár a kerület fellendült és kiépült – inkább elrejtette a színházat a bérházak tengerében. Ezt támasztja alá Bárdi Ödön kritikája is: „Később zseniális városrendezőink gondoskodtak arról, hogy ezt a gyönyörű épületet, Fellner és Helmeréknek talán legsikeresebb színházát, négyemeletes házaknak tyúkszemre építésével agyonnyomják, megfullasszák.” A színház az anyagi nehézségek és néha veszteségek ellenére azonban működött, egészen 1945-ig, amikor egy bombatalálat következtében a homlokzat kivételével szinte minden megsemmisült. A felújítást követően a Magyar Néphadsereg Színházaként működött, eredeti nevét 1960-ban nyerte vissza. 1994-ben a teljeskörű felújításnak köszönhetően belső tereiben is megjelenhetett újból a korabeli barokkos milliő. Az épület ma karakteres szigetként jelenik meg a főúton, a főbejárathoz vezető egykori kocsifeljárókkal, ívesen előredomborodó főhomlokzatával, gazdagon díszített ablakaival és kupolájával. A színház az elmúlt évtizedekben sikeres évadokat tudhat magáénak, repertoárján a hazai, elsősorban prózai előadások mellett külföldi színdarabok, vagy külföldi színészek önálló estjeinek bemutatására vállalkozik. Meg kell említeni azonban, hogy társszínházával, a Pesti Színházzal több sikeres zenés produkció is hírnevét erősíti.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy Budapesten ma is gazdag színházi élet fedezhető fel, rengeteg műfaj és stílus kínál kikapcsolódási, vagy épp elgondolkodási lehetőséget. Különösen igaz ez a 19. század második felére, elég csak Fellner és Helmer alkotásainak listáját böngészve jobban belegondolnunk abba, hogy a 19. században milyen igény volt a különböző műfajokat kiszolgáló elegáns színházépületekre, milyen pezsgő kulturális életről tesz ez tanúbizonyságot. Fellner és Helmer Budapesten álló épületei több szempontból ma is kiemelkedőek. Fontos kiemelni, hogy az építészpáros alkotásai Magyarországon nemcsak Budapesten találhatóak meg. Kecskeméten a Vígszínház kisebb mását láthatjuk, Szegeden a Nemzeti Színház fűződik nevükhöz, de idetartozik még az egykori Tatai Kastélyszínház is, amely gróf Esterházy Miklós nevéhez kötődik. Arról nem is beszélve, hogy az első világháború előtti Magyarországon hány város színháza – helyenként palotája – kapcsolódik a méltán híres és méltatlanul keveset emlegetett építészpáros nevéhez.
Szöveg: Juhász Gabriella
Források: a képaláírásokra kattintva megnyithatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése