A Múzeum körúti bérház homlokzatát
régóta állványzat takarja, így nem akad meg rajta az arra sétáló szeme.
Szerencsére az internetről tájékozódva mi pontosan tudtuk, mi vár minket a zárt
kapukon túl, így nem volt kérdés, hogy a péntek délutánunkat egy magánlakás
felfedezése fogja kitölteni. Maga a ház négyemeletes, U-alaprajzú, belső
udvaros kialakítású.
Róth Zsigmond bérháza Brázay Kálmán fűszerüzletével. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára.
A bejárattal szemben indul az öntöttvas
korlátos lépcsőház, melynek kezdeténél egy női alakot formáló szobor köszönti a
belépőt. A görögös ruházatú hölgy, az előtér kagylós díszítésű fülkéi, és a
padlóburkolat díszítő mintái is az antikvitást idézik, aminek motívumait a
reneszánsz, illetve a 19. században azt felelevenítve a neoreneszánsz stílus
használta előszeretettel. A mozaikpadlón a Napot, és a Holdat, griff illetve
sárkányalakokat fedezhetünk fel, bár a rossz állapotuk miatt csak nehezen
kivehetők.
Az építész maga is a Múzeum körúton
lakott, a 19. számot pedig 1873-ban Róth Zsigmond (1830-1885) számára tervezte,
amire Róth Miksa így emlékszik vissza: „az
egyik, a 19. számú, még ma is fennáll, bár homlokzata már hiányos, mert a
második emeleti ablak párkányain volt puttófigurák - Sommer Ágost (1839-1921)
művei - időközben teljesen tönkrementek.” Róth Miksa visszaemlékezése
szerint Ybl a negyedik emelet egy szobáját csigalépcsővel kapcsolta össze
lakásával, s ott alakította ki hálószobáját. Róth Miksa visszaemlékezéseiből
azt is megtudhatjuk, hogy jó baráti viszont ápolt az építész apjával: „Atyámtól hallottam, hogy midőn Ybl neki
épülő háza tervét bemutatta, ő valamelyes megjegyzést tett, ezen úgy látszott,
Ybl erősen elgondolkodott, mert hamarosan pauszpapirost feszített tervezetére,
és ott nyomban atyám előtt egy új, kitűnő megoldást rajzolt, amely azután kivitelre
is került.”
Az üvegfestő apa máshol is dolgozott
Ybl-lel, például a Fővámház ablakain, és, bár fia, Miksa lett nagyobb hírnevű
művész, Zsigmond ablakait láthatjuk a régi Műcsarnokban, vagy a Nyugati
pályaudvarnál. Színes üvegablakokkal a bérházban is találkozhatunk, ugyanis a
19. század végén a nyitott loggiát Róth Miksa ólomüvegeivel díszítették, melyek
az épület talán legszebb ékességei. Stílusukban nem követik az épület antik
díszítéseit, a rózsák és a dinamikus vonalvezetésű ívek inkább a szecessziót
idézik.
A belső udvar kulisszafalán egy aedikulával keretezett díszkút
található, felette pedig figurális sgrafittós díszítés. A három alak közül a
bal oldali férfialak kezében ásót tart, ő jelképezheti a munkát, a középső
nőalaknál orsót láthatunk, esetleg a kézművesség allegóriájaként, a jobb szélső
nő pedig koronán áll a rá hulló arany záporában a gazdagság jelképeként.
Alattuk a félkörívekben középen angyalok mutatnak egyik kezükkel egy lantra, és
egy irattekercsre, másik kezükben táblácskát tartanak. Két Pegazust, vagyis
szárnyas lovakat is felfedezhetünk, a szélső félkörívben pedig Hermész pálcáját
a tekergőző kígyókkal. Megjelenik mellettük az építés évszáma is: 1874. Ezek az
allegorikus díszítések a kereskedelemhez, és a művészetekhez köthetők.
Az első emeletre felérve az „Asbóth
Magdolna (egykor Dr. Ember Károlyné) névtáblás” ajtón belépve azonnal az előtér
színes ólomüvegablakain akad meg tekintetünk. A Róth Miksa által készített
rózsalugasos ablakok a skót Charles Rennie Mackintosh által kedvelt formákat
idézik fel, amelyekhez hasonló tervlapokat találhatunk a Magyar Építészeti
Múzeum Róth-hagyatékában is.
„A
gyűrűk mennek, az ujjak maradnak” című kiállítás meglehetősen rendhagyónak
számít. A tárlatnak helyet adó Múzeum körúti lakásban hetven éven át az Ember-család
élt. A hagyatékukból származó műtárgyak és emlékek kortárs művekkel keveredve
teszik még titokzatosabbá az egyes szobákat. Ahogy Ember Sári fogalmazott: „Valahol felfoghatatlan, ahogyan a helyek
sűríteni tudják az eltelt évtizedeket és a hozzájuk fűződő történetek bőségét.”
A lakást három generáción át való ott élés után eladták, de utoljára még
kinyitják a közönségnek.
A tárlat azt a dilemmát fogalmazza meg,
amely minden lakó lakásához való viszonyát jól jellemezheti: a megkötöttség,
amelyet a lakás adottságai és a múlt emlékei adnak, felveti a kérdést, hogy „meddig tartok én, és mikortól cipelem a
családom gondjait, meddig bírom azt a sűrített idővel való együttélést.” Ez
által a berendezési tárgyak nem a lakó kényelmét és esztétikai igényeit
szolgálják, hanem az lakó szolgálja ezeket a különleges tárgyakat. Így a
fiatalok elődeik emlékét megőrizve igyekeznek kiválogatni a számukra
legkedvesebb holmikat, amely egyfajta generációkon átívelő párbeszédet jelent.
Szöveg és képek: Andrássy Dorottya és Baldavári Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése