2016. április 5.

Egy lakás titkai: Múzeum körút 19.

A Múzeum körúti bérház homlokzatát régóta állványzat takarja, így nem akad meg rajta az arra sétáló szeme. Szerencsére az internetről tájékozódva mi pontosan tudtuk, mi vár minket a zárt kapukon túl, így nem volt kérdés, hogy a péntek délutánunkat egy magánlakás felfedezése fogja kitölteni. Maga a ház négyemeletes, U-alaprajzú, belső udvaros kialakítású.
 Róth Zsigmond bérháza Brázay Kálmán fűszerüzletével. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. 

A bejárattal szemben indul az öntöttvas korlátos lépcsőház, melynek kezdeténél egy női alakot formáló szobor köszönti a belépőt. A görögös ruházatú hölgy, az előtér kagylós díszítésű fülkéi, és a padlóburkolat díszítő mintái is az antikvitást idézik, aminek motívumait a reneszánsz, illetve a 19. században azt felelevenítve a neoreneszánsz stílus használta előszeretettel. A mozaikpadlón a Napot, és a Holdat, griff illetve sárkányalakokat fedezhetünk fel, bár a rossz állapotuk miatt csak nehezen kivehetők.
Az építész maga is a Múzeum körúton lakott, a 19. számot pedig 1873-ban Róth Zsigmond (1830-1885) számára tervezte, amire Róth Miksa így emlékszik vissza: „az egyik, a 19. számú, még ma is fennáll, bár homlokzata már hiányos, mert a második emeleti ablak párkányain volt puttófigurák - Sommer Ágost (1839-1921) művei - időközben teljesen tönkrementek.” Róth Miksa visszaemlékezése szerint Ybl a negyedik emelet egy szobáját csigalépcsővel kapcsolta össze lakásával, s ott alakította ki hálószobáját. Róth Miksa visszaemlékezéseiből azt is megtudhatjuk, hogy jó baráti viszont ápolt az építész apjával: „Atyámtól hallottam, hogy midőn Ybl neki épülő háza tervét bemutatta, ő valamelyes megjegyzést tett, ezen úgy látszott, Ybl erősen elgondolkodott, mert hamarosan pauszpapirost feszített tervezetére, és ott nyomban atyám előtt egy új, kitűnő megoldást rajzolt, amely azután kivitelre is került.”

Az üvegfestő apa máshol is dolgozott Ybl-lel, például a Fővámház ablakain, és, bár fia, Miksa lett nagyobb hírnevű művész, Zsigmond ablakait láthatjuk a régi Műcsarnokban, vagy a Nyugati pályaudvarnál. Színes üvegablakokkal a bérházban is találkozhatunk, ugyanis a 19. század végén a nyitott loggiát Róth Miksa ólomüvegeivel díszítették, melyek az épület talán legszebb ékességei. Stílusukban nem követik az épület antik díszítéseit, a rózsák és a dinamikus vonalvezetésű ívek inkább a szecessziót idézik.

 A belső udvar kulisszafalán egy aedikulával keretezett díszkút található, felette pedig figurális sgrafittós díszítés. A három alak közül a bal oldali férfialak kezében ásót tart, ő jelképezheti a munkát, a középső nőalaknál orsót láthatunk, esetleg a kézművesség allegóriájaként, a jobb szélső nő pedig koronán áll a rá hulló arany záporában a gazdagság jelképeként. Alattuk a félkörívekben középen angyalok mutatnak egyik kezükkel egy lantra, és egy irattekercsre, másik kezükben táblácskát tartanak. Két Pegazust, vagyis szárnyas lovakat is felfedezhetünk, a szélső félkörívben pedig Hermész pálcáját a tekergőző kígyókkal. Megjelenik mellettük az építés évszáma is: 1874. Ezek az allegorikus díszítések a kereskedelemhez, és a művészetekhez köthetők.

Az első emeletre felérve az „Asbóth Magdolna (egykor Dr. Ember Károlyné) névtáblás” ajtón belépve azonnal az előtér színes ólomüvegablakain akad meg tekintetünk. A Róth Miksa által készített rózsalugasos ablakok a skót Charles Rennie Mackintosh által kedvelt formákat idézik fel, amelyekhez hasonló tervlapokat találhatunk a Magyar Építészeti Múzeum Róth-hagyatékában is.
A gyűrűk mennek, az ujjak maradnak” című kiállítás meglehetősen rendhagyónak számít. A tárlatnak helyet adó Múzeum körúti lakásban hetven éven át az Ember-család élt. A hagyatékukból származó műtárgyak és emlékek kortárs művekkel keveredve teszik még titokzatosabbá az egyes szobákat. Ahogy Ember Sári fogalmazott: „Valahol felfoghatatlan, ahogyan a helyek sűríteni tudják az eltelt évtizedeket és a hozzájuk fűződő történetek bőségét.” A lakást három generáción át való ott élés után eladták, de utoljára még kinyitják a közönségnek.


A tárlat azt a dilemmát fogalmazza meg, amely minden lakó lakásához való viszonyát jól jellemezheti: a megkötöttség, amelyet a lakás adottságai és a múlt emlékei adnak, felveti a kérdést, hogy „meddig tartok én, és mikortól cipelem a családom gondjait, meddig bírom azt a sűrített idővel való együttélést.” Ez által a berendezési tárgyak nem a lakó kényelmét és esztétikai igényeit szolgálják, hanem az lakó szolgálja ezeket a különleges tárgyakat. Így a fiatalok elődeik emlékét megőrizve igyekeznek kiválogatni a számukra legkedvesebb holmikat, amely egyfajta generációkon átívelő párbeszédet jelent.


Szöveg és képek: Andrássy Dorottya és Baldavári Eszter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése