Sopron 2013. július 12-14.

A tavalyi nagy sikerű győri kirándulás után idén Sopronba látogatott az összeszokott kis csapat: Erika, Zsuzsi, Nóri és Bori, s később, a vonaton csatlakozott Peti, s szombat este Anna. Az útikönyvvel és Winklerrel felszerelkezett társaság gyalog indult a belváros felé.

Először a Deák téren tanulmányoztuk a 19. századi lakóházakat, majd a Széchenyi térre érkeztünk. A négyszög alakú tér nyugati végén névadójának szobra látható. Keleti részén emelkedik a Széchenyi-palota klasszicista épülete, mellette a Szent Júdásnak titulált Domonkos templom és kolostor.

Tovább haladva a Postapalota századfordulós stílusú, háromemeletes székházát tekintettük meg, mely 1911 és 1913 között Orth Ambrus és Somló Emil tervei alapján épült. Örvendetes, hogy a mai napig eredeti funkciójában üzemel a ház, melynek csarnokát egy 14 méteres fesztávú vasbeton szerkezet hidalja át. Sopronnak két személy igen fontos a magyar művészetből: Petőfi Sándor, aki itt volt katona, valamint Liszt Ferenc, aki két alkalommal koncertezett a városban. A város annyira büszke erre a két művészre, hogy a házakon elhelyezett táblákon emlékezik meg akár hétköznapjaik dolgairól is. Megtudtuk, hogy a posta előtt silbakolt Petőfi, de a Színház előtt összefonódott Petőfi és Liszt sorsa. Petőfi Sándor kiszökött a laktanyából Liszt Ferenc koncertjére kölcsönkért ruhában – talán ennek a mozzanatnak kívánt emléket állítani a színház előtti szobra.

A soproni Petőfi Színház (mi más) a Petőfi téren áll, előtte a Margit-szigetet idéző zenélő szökőkúttal, ami nem a Time to say good bye-t játssza. Ez a színház volt Magyarországon a második kőszínház, mely 1840-41-ben épült Lössl Ferenc építész tervei szerint, s 1909-ig működött, ám tűzveszélyessége miatt lebontották, s csak a bejárat dór oszlopai maradtak meg. A mai színházépület Medgyasszay István nevéhez fűződik, mint a veszprémi szintén Petőfi Színház. Zsuzsi elmesélte nekünk a színház építéstörténetét, s olyan érdekességekre hívta fel a figyelmünket, mint a foglalat nélküli, speciális égő, melyet az építész szabadalmaztatott, a vasbeton használatára a homlokzaton, s az épületben egyedülálló kettős lépcsőre. Erika közbenjárása révén egy perc alatt a színpadon találtuk magunkat a műszaki igazgatóval, aki körbevezetett bennünket az egész épületben.

Ezután elfoglaltuk a szállást, s a Fő térre mentünk a Várkert sétányon. A Tűztorony megmászása után a Fő térre a Hűségkapun jutottunk be. A Tűztorony mellett az ásatásokon elkerült római maradványokat tekinthettük meg.

A tér közepén a barokk kori Szentháromság-szobor áll, déli oldalán a Gaisel Henrik építtette Kecske-templom, melyet Storno Ferenc restaurált 1888 és 1894 között. Itt eljutottunk a Káptalan-terembe is, ahol megcsodálhattuk a nemrég restaurált gótikus ablak kőrácsait. 

A téren látható többek között a Storno-ház, melyben ma a helytörténeti gyűjtemény látható. Ezután elsétáltunk a Szent Mihály templomhoz, melyet sajnos csak kívülről nézhettünk meg.

Másnap Fertődre kirándultunk, hogy megnézzük a felújított kastélyt, s az Eszterházy-vigasságok helyszínének helyt adó, frissen rekonstruált épületrészt. A kastély látogatható termeit vezetéssel nézhettük meg. Megcsodáltuk a carrarai márvány padlót, az Apolló diadala freskót, s ezen ismert dolgok mellett egy időszaki kiállítást is láthattunk. Megtudtuk olyan érdekességeket, miszerint a baldachin a legyek ellen kellett, s ha a herceg a hercegnével akarta tölteni az éjszakát, ajándékot küldött neki, mire a hercegnő válaszul hímzett kispárnáját küldte vissza. Fertődről hazafelé megtekintettük az 1940-es években épült Körmendy-templomot, s a szélmalmokat. Este felfedeztük a belváros további részeit, a zsinagógákat, középkori eredetű lakóépületeket, s 19. századi középületeket.

Harmadnap Sopron egyik kertvárosába, Sopronbánfalvára, a karmelita templomba és kolostorba vezetett utunk. A templom a 15. században épült, melyhez a 18. században készült barokk lépcső vezet fel, melyet 14 szent szobra díszít. Egy gyors ikonográfiai vizsga után rájöttünk, hogy a gyónás után feloldozásul lépcsőn fel-le futást adnak. A templomban épp az új orgona szentelő miséje volt, de talán a szép, gótikus architektúra mellett a legérdekesebb Básthy Zoltán freskója volt az 1950-es évekből: Szent Mihály arkangyal a Sztálin arcvonásait viselő sátánon tapos. A kolostor ma szállodának van átalakítva, de példamutató értékű ez a fajta felújítás és beépítés: a középkori elemek láthatóan részei az új koncepciónak. Szívesen elvonulnánk ide egy kenyéren és vízen való meditációra – főleg akkor, ha van egy sörgyár a városban.

Szöveg: Jász Borbála

Fotók: Horváth Zsuzsa, Wieszt Eleonóra