Volt egyszer egy Csepel Művek

Jelen bejegyzés némileg eltér az eddig tőlem megszokottaktól. A Csepel Művekben tett látogatásom ugyanis annyira pozitív tapasztalat volt, hogy úgy éreztem megér egy bejegyzést. Ezúttal kevésbé térek ki konkrét építészettörténeti kérdésekre, párhuzamokra, homlokzatok elemzésére. Ezeknek hiányában azonban kis szeletét adom az egykor virágzó Csepel Műveknek, Magyarország egyik legnagyobb gyárkomplexumának.

Az elhagyott gyárépületek mindig vonzó célpontok voltak számomra, akár mint fotótéma, akár mint egy letűnt kor lenyomatai ahol szeretünk rácsodálkozni a múltra.

A csepeli látogatásunkat már nagyon vártam, érdekelt a (részben) elhagyott gyárépület, meg az ide szervezett program is. A program tulajdonképpen egy új formába öltött idegenvezetés volt a technika vívmányait teljes mértékben kihasználva. Május 30 - június 4. között került megrendezésre a Placcc Csepel nevű fesztiválsorozat. A látogatók különféle programokból válogathattak a különböző helyszíneken Csepel területén. Számunkra a legvonzóbb a Volt egyszer egy Csepel Művek című programpont volt , a holland-magyar Space társulat szervezésében. A kis csoportok minden tagja a bejáratnál egy tableltet illetve fejhallgatót kapott. A tableten futó applikáció mutatta az útvonalat illetve jelezte azokat az „ellenőrző pontokat” ahol megpihenhettünk. Ezeken a pihenőkön automatikusan elindult egy videó, archív felvételek,animációk. Az adott pihenők között zenét, visszaemlékezéseket hallgathattunk. A fejhallgatók által, részben elzártuk magunkat a többiektől, de így csak jobban befele tudtunk figyelni. Külön világ elevenedett meg képzeletünkben, hallottuk ahogy érkeznek a munkások, ahogy elteker valaki mögöttünk bringával, kattognak a gépek, ezért önkéntelenül is kinéztem oldalra vagy hátra, mert hihető volt,hogy tényleg susognak mögöttem. Közben haladtunk a zömében elhagyott épületek között. Szerencsénk volt,mert közvetlenül látogatásunk előtt volt egy kiadós zápor. Mi ebből már csak a méretes pocsolyákat, az elvonuló felhőket és az előbújó napot tapasztalhattuk. Ettől csak hangulatosabb volt minden, visszatükröződtek az épületek, a betört ablakok, tekergő csőhálózatok, csillogott az aszfalt, árnyékaink megnyúltak a földön.

A különleges benyomásokhoz társultak még az új ismeretek, kirajzolódott a gyár története.

Az egykor Weiss Manfréd Acél- és Fémművek 1892-ben költözött Csepelre. Az eleinte csak lőszergyárként működő épületegyüttes később egészült ki öntödei, kohászati funkciókkal, meghonosodik és igen fontos lesz a csőgyártás is. Az első világháború után különböző szerszámgépek, varrógépek, tűzhelyek és kerékpárok gyártására is átállnak. Az 1920-as évektől egyre több gyártási licenszet szereznek meg, így

repülőgép alkatrészek is készülnek itt. 

Ekkorra a munkások száma eléri a 28.000-et. A második világháború idején az igényekhez alkalmazkodva, megnő harckocsik, repülőgépmotorok gyártásának száma. A kisebb alkatrészek, például kerékpárok esetében küllők, láncok is helyben készültek. Az ehhez szükséges gépsorokat itt tervezték és gyártották le. Olyan tömeggyártásra alkalmas automatákat is terveztek, melyek lehetővé tették gombostűk, patentkapcsok gyártását is. Lényeg a lényeg: mindig azt gyártottak,amire éppen szükség volt. A gyár területén működött óvoda, kaszinó, kantin, csecsemőotthon és természetesen lakások is voltak.

Az államosítást nem kerülhette el, így 1950-től Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek lett az új neve majd 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek. A gyár fénykora az 1990-es évektől kezd véglegesen eltűnni, a gazdasági helyzet miatt az egyes részlegek rendre átalakultak,bezárnak.

Napjainkban az épületek nagy része kihasználatlan elhagyatott, helyenként kisebb vállalkozásoknak ad helyet.

Egy órás sétánk alatt szépen kirajzolódott a gyár története anélkül, hogy belefáradtunk volna vagy túl sok befogadhatatlan információt zúdítottak volna ránk. A kezdeményezést és kivitelezést is nagyon jónak tartom,el tudnám képzelni más helyszíneken is országszerte. Akik lemaradtak volna, azok se bánkódjanak, az applikáció hamarosan okostelefonra is letölthető lesz, így bármikor bejárhatók az emblematikus helyszínek a többhektáros gyárterületen. Ajánlott!

Látogatás a váci püspöki palotában - képriport

 

 

  

 

Váci vasárnap

   Ránk nem valló gyorsasággal és hatékonysággal állapodtunk meg a május 26-ában a váci kirándulás időpontját illetően. Elég sok idő eltelt legutóbbi közös utazásunk óta, éppen ideje volt újra elindulni!

Siketnémák  Országos Tanintézete, hátsó udvari homlokzat

Könnyű dolgunk volt, hisz a nap java részén egy igazi lokálpatrióta, Budai Mária kalauzolt minket. Leszálltunk a vonatról és önkéntelenül is átváltottunk városnézős, minden építészeti részletre figyelős üzemmódra. 

A város központja felé haladva egyre akadtak az érdekességek. Elsők között volt a szépen pontra tett Szent Rókus-kápolna, de ne feledjük el a buszállomáson álló, szocreál Merkúr-domborművet sem, mely megemlékezik a Vácra érkező első vontaról, lássuk be, kissé szokatlan megoldásban.

Csoportkép a Kőkapu lábánál

Sétánk során különös figyelmet szententünk a századfordulós emlékeknek, így alaposan szemügyre vettük a Siketnémák Országos Tanintézetének épületét is. A Cházár Andrásról - az alpítóról - elnevezett intézmény ma már több funkciót is betölt, többek között óvóda, általános iskola és speciális szakiskola is működik itt. Eredetileg két középkori lakóház összeépítéséből kialakult épület adott otthont a siketnémák oktatásának, majd a tanulók számának növekedésével 1902-ben adták át a különálló, új, szecessziós szárnyat. A Lechner Ödön hatását mutató épület Baumgarten Sándor tervei szerint épült, akinek több iskolája is ismert országszerte, egyik legfontosabb talán, a Herczegh Zsigmonddal együtt épített budapesti Vakok Intézete az Ajtósi Dürer soron.

Ha Vác, akkor Kőkapu. Csopotkép készítésével is kísérleteztünk a Vác jelképeként, Mária Terézia tiszteletére épített diadalív lábánál. Az eredmény itt látható.

Vasbeton szerkezetes lakóház

A Duna parton továbbsétálva érkeztünk városnézésünk egyik kedvelt pontjához, egy vasbetonszerkezetes lakóházhoz. A Hübschl Kálmán tervei szerint épült ház értesüléseink szerint mindenképpen az elsők között volt, a vasbetonszerkezetes lakóépületek tekintetében. Érdekessége, hogy a beton teljesen tisztán látható, nem fedték el vakolattal, erre kerültek rá különleges díszítőelemek, többek között piros szivecskék.

Egyik fő célpont volt számunkra a váci székesegyház, mise miatt azonban elsőre nem sikerült a bejutás. Az időt kihasználva a közeli Karolina-kápolnához siettünk. A Vác-Alsóvárosi Plébániához tartozó kápolnát sajnos nem egyszerű nyitva találni, így nekünk sem sikerült a bejutás, de kivülről azért megörökítettük a Salkovich Károly tervei szerint, 1905-től épült neoromán kápolnát.

Karolina kápolna

A mise végeztével belülről is szemügyre vehettük a magyar építészettörténet sokat emlegetett épületét a váci Nagyboldogasszony-székesegyházat. Az 1767-től Isidore Canevale (Ganeval, Ganevale) által tervezett épület a francia forradalmi építészet stílusjegyeit mutatja, de barokk jegyeket is hordoz. Nagyon megnyerő, ahogy a hosszú és tágas sétány végén emelkedik ez a monumetális épület, hozzá közeledve egyre kisebbnek érezzük magunkat, az oszlopok egyre nagyobbak lesznek. A belsőt díszítő gazdag barokk festés Franz Anton Maulbertsch kezét dícséri.

Itt jött el az a pont, amikor már szükségesnek tartottuk a pihenő beiktatását. Budai Marcsitól búcsút vettünk, igazán hasznos volt, hogy nem nekünk kellett az útvonalakat kitalálni a városban, hanem kalauzolt minket. Az ebéd alatt az egész napot betöltő jó hangulat csak fokozódott.

Nagyboldogasszony-székesegyház

Újratöltődve érkeztünk az 1768-tól épülő Váci Püspöki palotába, ahol Udvardy úr fogadott minket. Látogatásunk során  megnézhettük az eredeti akácfa tömbökből álló padlót a kapualjban, a lépcsőházat, dísztermet. Besandíthattunk több,kisebb, szépen berendezett terembe is. A látogatást a palota arborétumában zártuk. Érdekesség, hogy itt szabadon kószáló háziállatokkal találkoztunk, a birkák bizonyultak a fő látványosságnak, de volt itt kakas, tyúkok és az erdei állatok sorába tartozó fára felszaladó mókus is.

A Püspöki palota homlokzata

A palotában egészültünk ki 9-re, itt csatlakozott hozzánk a Tanár úr is!

Jó hangulatban, de elfáradva sétáltunk vissza az állomásra, ahol egyből meg is érkezett a vonatunk. A rövid hazaúton gyorsan átbeszéltük a nap történéseit a mihamarabbi folytatás reményében.

Benczúr utca 26 - első nyilvános szereplésünk képekben

Mácsay Krisztina beszámolóját kiegészítve következzék most egy képes beszámoló első nyilvános szereplésünk helyszínéről, a Benczúr utca 26-ból.

Első szereplésünk helyszíne a Kőrössy Albert Kálmán tervei szerint épült lakóház a Benczúr utcában.

A konferencia mellett rendszeresen induló vezetés is várta a látogatókat. Dóri és Eszter kalauzolták az érdeklődőket.

Rövid bevezető után indulhatott is az előadássorozat.

A teljesség igénye nélkül, íme néhány kép előadóinkról:

Jász Borbála Bécs és Budapest építészeti kapcsolatait vázolta fel.

Baldavári Eszter Kőrössy Albert Kálmán jelentősebb épületeit mutatta be. 

Tőzsér Adrienn műteremlakásokról és villákról tartott előadást.

Levezetésképpen részt vettünk a soron következő vezetésen.

Az udvaron összegyűlve még percekig elemeztük az eseményeket.

A kis csapat egy része,akiket sikerült lencsevégre kapni.

Nagy előrelépés klubunknak,hogy a harmadik születésnapunk után nem sokkal megmérettethettünk. Remélhetőleg még sok ilyenről tudunk beszámolni a jövőben!

„Épült Isten segedelmével az Úrnak 1913. esztendejében”

Az idén harmadik éve megrendezett Budapest 100 programsorozathoz kötődően a Benczúr utca 26. szám alatt a Pázmányos Építészettörténészek Klubja megtartotta első nyilvános konferenciáját!

A helyszín, ahol a címben szereplő felirat olvasható, nem véletlenszerű, hiszen a ma az OTP Fáy Alapítványának otthont adó épület Kőrössy Albert Kálmán alkotása, akinek az életművét Baldavári Eszter kutatja, s ő – több klubtársunkhoz hasonlóan – a Budapest100 önkéntes csapatát erősíti. Az ő szervezésüknek köszönhetően kapott itt helyet az előadássorozat.

A Nyitott Ház felirattal jelzett épület délután egy órától fogadta az érdeklődő látogatókat. Elsősorban a jelenlegi tulajdonosok mutatták be tevékenységüket, de a fentebb említett önkéntesek csapata által összeállított számítógépes kvízjáték nem róluk, hanem Budapest századfordulós építészetéről szólt. A totót nyomtatott formában kitöltő játékos kedvű látogatók még a szerencsekereket is megforgathatták.

Az épületet óránként induló rövid sétával járhattuk körül, ezeknek a vezetői Eszter, illetve Andrássy Dorottya voltak. A belső terekben a házigazdák kalauzolták a kíváncsiakat.

A leginkább várt program, vagyis a konferencia délután 3 órakor kezdődött. A klubtagjaink előadásai előtt megismerkedtünk az oktatási központ működésével, valamint az intézmény arculatának tervezési folyamatával és az épületbelső átalakításának történetével is. Ami azonban szívünknek kedvesebb, az mégis csak a múlt és természetesen a Klub! Először Rozsnyai József tanár úr vázolta röviden klubunk létrejöttének körülményeit. A vetítéssel kísért színvonalas előadások sorát Jász Borbála nyitotta Bécs és Budapest kapcsolatai a századfordulón című bemutatójával. Baldavári Eszter Kőrössy Albert Kálmán építőművészetével ismertette meg a közönséget, őt követte Tőzsér Adrienn, aki a századfordulós Budapest műteremlakásairól és -villáiról beszélt. Telek Ágnes témája Nay Rezső és Strausz Ödön villaépítészete volt, Horváth Zsuzsa pedig a századfordulós kávéházak hangulatát varázsolta a terembe. Andrási Erika Szerkezet és Forma című előadásában a felvonók történetének és díszítő motívumainak sokszínűségéről mesélt.

Mind a hat előadás rendkívül szórakoztató, tanulságos és hangulatos volt, a jelentős számú közönség soraiban ülő laikusok és szakmabéliek legnagyobb örömére. Mindenki hallott-látott valami újat, meglepőt és izgalmasat. A lányok alaposan felkészültek a feladatukra, összefogottan, komolyan és mégis vidáman beszéltek. Büszkék lehetünk rájuk – a Pázmányos Építészettörténészek Klubjának első, nagyközönség előtti bemutatója igazán jól sikerült!

Az ujjongás mellett azonban egy-két negatívumot is megemlítek. A konferencia helyszínéül kijelölt terem igen kicsinek bizonyult, és mivel nem volt szünet, azok, akik nem maradhattak végig, bizony a járkálásukkal zavarták az előadásokat. A kintről beszűrődő zene (zaj) is kellemetlen volt. Bennem azonban a legnagyobb hiányérzetet a levezetés elmaradása okozta – az egész nagyon hirtelen ért véget és mindenki szétszéledt! Kedves gesztus – és fontos klubtörténeti kordokumentum! – lett volna az előadók megörökítése, hiszen mégis csak az Első Nyilvános Szereplésről volt szó. De bizakodó vagyok; talán mostantól több hasonló alkalom lesz, ahol már ezeket a hibákat kiküszöböljük.

Akárhogy is – nagyon köszönjük az előadók, a szervezők és a segítők munkáját és további sikereket kívánunk nekik.

Mácsay Krisztina

A Zeneakadémia Ligeti György épületének megújulása

     A március 2-án megrendezett nyílt napon több új vagy mostában újjászületett épület nyílt meg a látogatók előtt szerte az országban. A listán szerepelt többek között a Várkertbazár, a 4-es metró vagy a Zeneakadémia. Bevallom, elsőlegesen a Várkertbazár érdekelt volna, ám elfogytak a szabad helyek, így maradt a Zeneakadémia Wesselényi utcai épülete. Utólag nagyon örülök ennek a véletlennek!

A Wesselényi utca 52. szám alatt álló neoreneszánsz épület Feszl Frigyes tervei szerint épült. Eredetileg egyemeletes népiskola volt, később emeletráépítéssel bővítették. Az új ráépítést Mányi István építész már adottságként kezelte, nem került elbontásra.

Az népiskola a munkák megkezdésekor nem rendelkezett műemléki védelemmel, ennek ellenére szempont volt a homlokzat teljes megtartása, az eredeti kőlábazatot is sikerült kiszabadítani az utólagos cemenetes borítás alól. A homlokzat igen élénk, piros színt kapott, ugyez a szín köszön vissza a belső terekben, a homlokzati oldalhoz kapcsolódó falakon.

A belsőben már nagyobb újításokat láthatunk. Az egykori iskolaudvar üvegezett átriummá alakult, mely nélkülözhetelen találkozóhely az egyetemi életben. Az üvegfelületek a zene hullámtermészetére utaló díszítést kaptak. Az így átszűrődő fény igen változatos mintákat vet a belső felületekre. 

Az építkezések során változatos akusztikai feldatokat kellett megoldaniuk a tervezőknek. A hangoknak nem volt szabad ki-, illetve beszűrődniük, de az épületen belül egymást se zavarhatták. (A szomszédok állítólagosan már bőven a használatba vétel előtt feljelentést tettek csendháborítás miatt - van aki szeret biztosra menni.) Annak érdekében, hogy egy vadászkürt se zavarja meg a Wesselényi utca békéjét,az utcafrontra kerültek az adminisztratív feldatokat betöltő helyiségek, a belső átrium köré pedig a gyakorlótermek. Egyedül a studió került utcafrontra, itt háromrétegű üveg állja az útját a ki- vagy beszűrődő hangoknak. A hangfelvételek készítésére is alkalmas terem igen látványos falburkolata megakadályozza a hangok visszaverődését, ezzel elősegítve a tiszta hangzást.

Az épület belső elredezésén kisebb változtatásokra került sor. Megtartották az előfolyosós rendszert, ahonnan termek nyílnak. A lépcsőház teljesen új, a különleges üvegfeleületeknek köszönhetően fényben úszik. Az épület padlásterében kapott helyet a gyakorlótermek sora. A teremsor kialakíthatósága érdekében 30-ról, 45 fokosra emelték a tető dőlésszögét.

Az épület tetején tetőteraszt alakítottak ki, ahonnan meglepően szép a kilátás a budapesti háztetőkre és templomtornyokra.

Összességében egy modern, letisztult, korszerű épületet ismerhettem meg belülről, mely kivülről hűen őrzi egykori formáit. Saját meglátásomban a kettő jól megfér egymás mellett.

100 éves az egykori "Nyomorék Gyermekek Országos Otthona"

Nyomorék Gyermekek Országos Otthona archív felvételen (forrás: www.mozgasjavito.hu)

       A Mozgásjavító Iskolában tett januári látogatásom óta nem kellett sok időnek eltelnie, hogy újra bejárjam ezt a különleges iskolát, ismét rácsodálkozva mindenre. 

Látogatásom célja elsősorban  - az ott dolgozók által  - "Medgyes"-ként emlegetett épület bejárása volt, mely idén lesz pontosan 100 éves.

A Medgyes Alajos által tervezett "Nyomorék Gyermekek Országos Otthona", születésnapja alkalmából április 6-án megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Már most be lehet írni a programot a naptárakba! 

A Mexikói útra látogatókat várják majd vezetések, illetve archív filmfelvételeket is láthatnak az épületről és környezetéről (villamosrajongók figyelmébe különösen ajánlom). Mivel a Mozgásjavító iskola egységes egész és nem bontható részekre, az ide látogatók betkintést nyerhetnek a néhány évvel korábbi, Lajta Béla-féle egykori Vakok Intézetébe illetve az iskola teljesen új, modern szárnyaiba is. 

Részletes program hamarosan a Budapest100 honlapján lesz olvasható!

A felújított épület.

Programajánló

4-es metró, Várkert bazár, Zeneakadémia, Magyar Természettudományi Múzeum:

 

http://ujszechenyiterv.gov.hu/unios-fejlesztesek-nyilt-napja 

 

 

Vakok Intézete

2013. január 18-án lehetőségünk nyílt bejárni a Lajta Béla tervezte Vakok Intézetét, mely 1905-1908 között épült és a magyar szecessziós építészet egyik remekműve.

Az épület a második világháború után új funkciót kapott: a Budapesti Mozgásjavító Iskola központja lett. Vezetőnktől, Berki Erzsébettől - aki az iskola rajztanára - megtudtuk, hogy ez a változás magával hozott egy nem különösebben előnyös kinézetű új épületet is, melyet közvetlenül a Lajta-féle épület mellé helyeztek, nagyrészt eltakarva azt. A 2000-es években az iskola további bővítései során mindenki nagy megkönnyebbülésére lebontották ezt a csúnya foltot és az épülethez – a KÖH szigorú ellenőrzése mellett – sokkal harmonikusabban csatoltak újabb szárnyakat. Ekkor valójában összekötötték a Lajta-féle épületet egy másik századfordulós épülettel, a Medgyes Alajos által tervezett és 1912-ben felépült Nyomorék Gyerekek Menhelyével. Így egy hatalmas komplexum alakult ki, amit a vezetőnk úgy fogalmazott meg, hogy fél Zugló az övék lett.

A szervezőnek, Mácsay Krisztina klubtagunknak, illetve a roppant vendégszerető házigazdáknak köszönhetően (akik még pogácsát is sütöttek nekünk!) egyszerre két századfordulós épületet is bejártunk, miközben a kortárs építészetet is tanulmányozhattuk. Természetesen a Lajta-féle épületet vettük leginkább szemügyre, az egészet bejártuk, a pincétől a padlásig (szó szerint) és gyönyörködtünk a szebbnél szebb részletmegoldásokban. A legnagyobb esztétikai élményt az egykori főbejárat és az onnan induló lépcsőház nyújtotta, de a legfelső szinten nyíló teraszról elénk táruló látvány – csöpp hóeséssel fűszerezve – is gyönyörű volt.

Az új építésű szárnyakban, valamint a Medgyes Alajos tervezte épületben az iskola működésének rendjébe kaphattunk bepillantást és azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy egy hihetetlenül felkészült, profi intézményt ismertünk meg. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a sok itt tanuló paralimpikon, akik sorra nyerték/nyerik az érmeket Magyarországnak.

Az iskola vendégszeretetét betetőzendő búcsúzóul ajándék tollat is kaptunk, valamint az intézményről szóló tájékoztatót is, ami e blog-bejegyzés elkészítéséhez is nagy segítséget nyújtott.

2012

Nem akármilyen évre tekinthetünk vissza, amikor a múlt esztendő klubos eseményeit kívánjuk csokorba szedni. Bővelkedett ez az év tartalmas előadásokban, érdekes sétákban és vidám kirándulásokban, nem utolsósorban pedig izgalmas levelezésekben. Első helyen a klubestekről kell beszámolnunk, melyeknek sora alkotja gerincét tevékenységünknek. Havonta váltakozva az utolsó csütörtökön vagy pénteken gyűltünk össze. Az év első felében még a Dessewffy utcai Pongo Bár és Gallery-ben tartottuk klubestjeinket, amelynek neve természetesen az emlékezetes Spencer-Hill film szigetére utal. Nem lennénk eléggé bölcsészesek, ha nem keresnénk a sziget és annak neve eredetét. Nem lennénk eléggé kortárs bölcsészek, ha nem az internethez fordulnánk segítségért: egy bejegyzés szerint a sziget – melyen a filmet forgatták – létezik, a híres Pago Pago-ról van szó. (Nem lennénk hiteles bölcsészek, ha a forrást nem adnánk meg precízen: http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__filmek-sorozatok__1861693-a-kincs-ami-nincs-cimu-film-vegen-a-koszonet-hogy-a-film-elkeszulhetett-stb-ez-)

Kinőve a terézvárosi kis emeleti bárhelyiséget, nyáron Óbudán zajlottak estjeink, majd ősztől új, és az eddigi legnemesebb helyre tettük át törzsasztalunkat, az Uránia filmszínház kávézójába. Megszerettük ezt a helyet, mert művészettörténészi szemet gyönyörködtető, mert viszonylag jól halljuk az előadó és egymás hangját, és mert majdnem ideális helyen található. Talán sikerült megtalálnunk azt a helyet, amelyre – reméljük – nyugdíjas korunkban nosztalgikusan visszaemlékezhetünk.

Rátérve az év eseményeinek felsorolására, a klubesteken elhangzott előadások sorában az elsőt januárban Torma Ágnes tartotta Jože Plečnik szlovén származású kiváló építész alkotásairól, majd februárban megbeszélést tartottunk a régen tervezett építészettörténeti tanulmánykötetünkről. Márciusban Angyal Tibor felejthetetlen előadást tartott a Nemzeti Színház dicső és tragikus történetéről, áprilisban pedig szakdolgozati témájáról, Nay Rezső és Strausz Ödön tevékenységéről tartott érdekfeszítő bemutatót Telek Ágnes. Májusi klubestünkön Jász Borbála a Osztrák-Magyar Monarchia korának építészeti világába kalauzolta tagtársainkat, míg júniusban a 100 éves házak eseménysorozat egy tartalmas sétájáról tartott összefoglalót Horváth Zsuzsa. A júliusi klubest hangulatos beszélgetéssel telt, augusztusban Reich Ede építészről emlékezett Bodó Péter. Szeptemberben erdélyi szakmai családi kirándulásukról tartott látványos és tanulságos bemutatót Oszkó Ágnes. Októberben két előadás is elhangzott, Győrfi Rózsa szakdolgozati témáját, Cegléd századfordulós építészetét ismertette, Jász Borbála pedig a jelenlegi érdeklődési körébe vágó bécsi Werkbundsiedlungot ismertette meg velünk. A novemberben szintén két nagyszerű előadást hallhattunk, Skublics Mária Helsinkiben töltött egy évére emlékezett elsősorban építészettörténeti szempontból, majd Angyal Tibor a Vidámpark múltját, jelenét és jövőjét elemezte szellemes előadásában. A decemberi klubesten a jelen sorok szerzője emlékezett doktori disszertációja megírásának viszontagságos történetére.
A múlt évre igen jól összekovácsolódott társaságunk több hangulatos sétát és kirándulást szervezett a fővárosban és vidéki településeken. Március 23-án Molnár Farkas remekművét, a budai Dálnoki-Kováts villát látogattuk meg egy nagyobb csoporttal. Klubunk részéről kisebb érdeklődés övezte, de annál nagyobb élmény volt április 13-án az óbudai Gázgyár meglátogatása, melynek megszervezését a pázmányos hallgatónak, Sidó Annának köszönhetjük. Egy gyönyörű tavaszi napon, május 5-én kirándulást szerveztünk „A szocreáltól Makoveczig” címen, melynek során Százhalombatta, Dunaújváros és Paks 20. század második felében épült jeles épületeit tekintettük meg. Július 28-án talán eddigi legkellemesebb hangulatban telt kirándulásunkra került sor Telek Ágnesnek köszönhetően. Tóalmásra utaztunk két személygépkocsival (egy pirossal és egy kékkel), úti célpontunk a kastély volt, melyet feltétlenül szeretnénk újralátni műemlékileg igényesen felújított állapotában is. Augusztus 10-12-én első többnapos kirándulásunk is elkövetkezett, Horváth Péter tagtársunk Győrbe szervezett igen tartalmas túrát. Október 13-i ceglédi utunkat, amelyet Baldavári Eszternek és nagypapájának Laci bácsinak köszönhetjük, sokat emlegettük azóta. Angyal Tibor merész elhatározását tett követte, kéttagú különítményünk október 31-én éjszaka a Vidámparkban szórakozott és nosztalgiázott. Hogy első külföldi kirándulásunkra is sor kerüljön „hello Wien” felkiáltással december 15-én Bécsben tettünk sétálós, múzeumlátogatós szomszédolást Mácsay Krisztina szervezésében.

Végül, de talán nem utolsósorban megemlékeznék internetes jelenlétünkről is, amelynek sokrétű világából kiemelném az ebben az évben is folytatódó játéksorozatot, illetve a rövidéletű, két fordulót megélt pályázatot, melynek első körében a leggiccsesebb épületet, második etapjában a legkiválóbb 20. századi templomot kerestük viszonylag visszafogott érdeklődés mellett. Örvendetes viszont, hogy blogunk nagy lendülettel indult újra és értékes cikkekkel gyarapodott az utóbbi hónapokban.

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy egy újabb gazdag év zárult le, és csak remélni tudjuk, hogy a nemrég elkezdődött új év is hasonlóan tartalmasan alakul. Végül köszönetemet szeretném kifejezni Mácsay Krisztinának, akinek segítsége nélkül aligha tudtam volna a fenti évértékelést kellő alapossággal megírni.

Rozsnyai József