A szocreáltól Makoveczig - építészettörténeti kirándulás 2012. május 5.

Néhány hónapja történt, hogy felhőtlen hangulatban, hasonló égbolt alatt elfoglaltuk helyünket a Boci buszán, és irány: Dél. Alig merültünk el beszélgetéseinkben, a hatalmas jármű már a százhalombattai körforgalmakban keresi a helyes utat első úticélunk, a prosperáló iparváros kortárs centruma felé. Itt is elsősorban a két templomhoz igyekszünk, melyeket korunk két nagy magyar építésze, Makovecz Imre és Finta József tervezett. Az organikus építész templomának tervrajzai nagyjából egy időben készültek egyetemünk központi épületével, így nem meglepő a közeli rokonság. A magyar szálloda- és banképítészet jeles képviselője által megálmodott református templom centrális alaprajzi megoldása a protestáns egyházi építészet hagyományának folytatója. Bár kirándulásunkon a 20. század második felének magyar architektúrája fontos példáinak megtekintését tűztük ki célul, nem tudtuk megállni, hogy kis kitérőt tegyünk a Tőry Emil tervezte századfordulós templom irányába. Százhalombattán ebben a meglepően jól karbantartott városban Németh Nóra mesterképzéses hallgató vezetett bennünket, neki köszönhetjük az itteni szervezést, hogy bejuthattunk a fenti épületekbe.

Következő állomásunk egészen más világ, a Rákosi-kor mintavárosa, Dunaújváros, az egykori Sztálinváros. Gigantikus iparerőd, a Vasmű szocreál főbejárata fogad bennünket, a klasszicizáló, egyiptizáló oszlopok mögött a helyi Parthenon-fríz munkások és parasztok idealizált világát tárja elénk. Mivel be nem mehettünk, a városközpont felé fordulunk, nem keveset sétálunk a nyárias napsütésben. A Vasműt a városközponttal összekötő egyenes főútról a Görbe utcára kanyarodunk, ahol az ’50-es évek nyeregtetős lakóházai között árkádos, sgarffitós társasházhoz érünk. Nagy Annamária, mesterképzéses hallgató beszél az épületről, de az egész városban is ő kalauzol bennünket. Majd sorban következnek a központ nagy középületei, itt több modern, kevesebb klasszicizálás, ott határozott archaizálás. Majd kis kitérővel hirtelen meglepetés, kinyílik előttünk a tér az Alföld felé, a város magas löszfaláról letekintünk a Dunára és azon túlra, vagyis inkább innenre. Csodálatos brujánzó táj fölött sétálunk a kortárs szobrászat érdekes alkotásai között. Majd vissza a városba, kimerülten, napszúrtan az egykori pártházhoz, majd a mozihoz érünk. Kellemes környezet a filmszínház környezete, érdemes itt leülni enni, inni valamit, így teszünk. Dunaújvárosban még egy úticélunk van hátra, a Nagy Tamás tervezte ’90-es évekbeli evangéliukus templom, amely – talán nyugodtan mondhatom – mindannyiunkat lenyűgözött. A harmonikus alkotás élvezetét segítette, hogy élő zenét hallhattunk a koncertteremként is működő épületben.

 

 Utunk harmadik nagy fejezetcíme Paks, itt az organikus építészt egyik főműve, a Makovecz Imre tervezte Szentlélek templom. Az építészettörténeti kirándulás igazi betetőzését adta a méltóságteljes, egyszerre ősi és új, élő és művi, magyar és egyetemes egyházi épület, amely szoborként magasodik a városi tájban.

Építőművészeti kalandozásunkon jelen voltak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet szakos hallgatói, kolozsvári művészettörténészek és hallgatók, a CentrArt egyesület néhány tagja és persze klubunk is képviseltette magát. Ezúton is köszönjük a szervezőknek munkájukat!

Rozsnyai József

Kis szelet a "Budapest 100"-ból (2012. április 14.)

Wekerletelep, Kispesti Rendőrkapitányság (1912)

   Idén is megnyitották kapuikat a 100. életévüket betöltő budapesti házak. A programsorozatot tavaly rendezték meg első alkalommal, idén én is csatlakoztam a látogatókhoz.
    Előre kigondolt program nélkül csupán a fényképezőgépem kíséretében, szemerkélő esőben indultam el néhány idén 100 éves budapesti épületet megtekinteni. A napom egyetlen biztos pontja a Wekerletelepen tett látogatásom volt.

A Wekerle Sándor kezdeményezéséből épült telepen, a Kispesti Rendőrkapitányság, az egykori Lovasrendőr Laktanya, a Kós Károly Általános Iskola valamint számos lakóház volt az idei sétán megtekinthető. Kezdetnek, az előzetesen regisztrált látogatók, a Schodits Lajos és Éberling Béla által tervezett Rendőrkapitányság épületébe nyerhettek betekintést. Az épület igen hangsúlyos, a telep keleti határán található. Az őt körülvevő épületektől eltér, hisz mögötte már egyszintes lakóházak sorakoznak.Az épület főhomlokzata sarokra került, lekerekített összképet mutat. A magas, rusztikus lábazat felett, az első emelet parabola-íves, oszloppáros loggiája a Kós Károly téren álló Schodits-Éberling lakóházon is visszatérő elem. Az épület belseje sokkal kevesebb izgalmat rejteget a külsőnél. Belépve széles lépcsősor vezet az emeletre. A közeli helyreállítás nyomai igen szembetűnőek, bizonyos elemek egyértelműen rontják az összképet. Ilyen az álmennyezet, mely sehogy sem kerül összhangba a belsővel és nyilván nem számít korhű helyreállításnak. Külön dicsérendő viszont, hogy az épületben megtekinthetők a rendőrkapitányság eredeti tervei. Az épület alagsorába is volt alkalmunk lejutni, a pincét ma már nem használják, korábban légvédelmi célokat is szolgált.

Wekerletelep, egykori Lovasrendőr Laktanya (1912)

   Az épületet elhagyva a Bercsényi utcán haladtunk tovább a Lovasrendőri Laktanya felé. Földszintes házak mellett sétáltunk el, melyek nagy része még őrzi teljesen eredeti állapotát. A Lovasrendőr Laktanya elkészültét szintén 1912-re teszik, ám építési körülményei már sokkal homályosabbak. Az építészek neve sem tisztázott, nagy valószínűséggel a korábban már említett Schodits-Éberling páros munkája. Az elméletet erősítik a laktanya homlokzatán, négyzetes mezőkben látható domborművek, melyek sok hasonlóságot mutatnak a rendőrkapitányság díszítőelemeivel. A földszintes laktanya már régen nem tölti be egykori funkcióját, jelenleg a Közkert Zrt. tulajdonában áll. Az épület belsejébe csak alig-alig nyerhettünk betekintést, különösebb izgalmakat  a padlástér jelentett. Keskeny falépcsőn jutottunk fel a meglepően tágas és magas padlástérbe. Fény ide alig jut, csupán a homlokzaton is jól látható, keskeny ablakoknak köszönhetően láthattuk merre járunk. Manapság talán elképzelhetetlen lenne, hogy ennyi tér legyen kihasználatlanul, hisz itt semmi sincs, csak a gerendák, rengeteg por és galambok életének nyomai.

Wekerletelep, Kós Károly Általános Iskola (1912)

Az idő továbbra sem kedvezett nekünk, ezért igyekvő léptekkel haladtunk a telep központja, a Kós Károly tér felé. A tér koncepciója névadójának köszönhető, ám nem mindegyik épület született Kós Károly tervezőasztalán. A Schodits-Éberling páros mellett látható itt épület Walder Gyulától, Györgyi Dénestől és Zrumeczky Dezsőtől is.

A teret a Zrumeczky-kapun áthaladva hagytuk el,hogy sétánk utolsó épületét is szemügyre vehessük a Kós Károly Általános Iskolát. A Vásárhelyi Dezső által tervezett épület homlokzatát a sarokra helyezett, toronyszerű köréprizalit uralja. Az épület visszafogott és funkcionális, elsősorban részleteit tekintve illeszthető a Werkeletelep építészetébe.

A Leitersdorfer-ház lépcsőháza

A telepi séta végére érve úgy döntöttem a Szervita térre igyekszem, hogy belülről is megnézhessem a Lajta Béla által tervezett Leitersdorfer-házat (később Rózsavölgyi-ház). A könyvesboltban igen nagy tömeg tolongott, ettől kissé elrettenve inkább a lépcsőházat igyekeztem alaposan szemügyre venni, igazán tetszettek az öntöttvas korlát díszítőelemei.

Menet közben sikerült egy kis tájékoztató füzetet szereznem térképpel. Ezzel indultam a Belvárosi színház egykori Viktória Biztosító Társaság épülete felé. A Hoepfner Guidó által tervezett épületet az oldalsó, Dohány utcai bejáraton közelítettem meg. A lépcsőház különösen tetszett, a rozsdás öntöttvas korlát valamint a lépcsőház szegecselt vas falának rossz állapota bizonyította,hogy eredeti részleteket látok. A Levegő Munkacsoport irodája nyitott ajtóval várta az érdeklődőket. Nekik köszönhetően az erkélyre kisétálva közelről is megnézhettem a Dohány utcai zsinagógát, szép látvány volt a körút meg a zsinagóga ebből a szögből.

Vas utcai iskola könyvtára

A programfüzetet böngészve utolsó helyszínnek Lajta Béla Vas utcai iskoláját választottam. A Szechenyi István Gyakorló és Kereskedelmi Szakközépiskola igen zord látványt nyújt. Ha nem tudnám,hogy Lajta Béla műve és nem venném észre a homlokzat érdekes részleteit, díszítőelemeit, biztos kevesebb késztetést éreznék belülről is megnézni. Belépve ugyanaz a zord, sötét hangulat fogadott. Az épületben egyszerre találkozik a modern kubusossága a magyaros szecesszió díszítőelemeivel, sőt az art deco is feltűnik.

 Több helyen olvashatjuk, hogy ez az épület egy átmenetet képez Lajta építészetében, a részleteket tekintve ez a gondolat el is fogadható. Talán a részletekben rejlik az épület megszeretésének a kulcsa. A lépcsőházat megvilágító lámpák, az ajtók  festése, a kapcsolószekrény domborított fém ajtaja mind olyan részletek ami miatt érdemes ide betérni. A folyosók, lépcsőház és tornaterem apró részletei mellett a könyvtár nyűgözött le különösképpen. Az eredeti fa berendezéssel rendelkező könyvtár nagyméretű üveg bevilágítóablakkal rendelkezik. Ennek köszönhetően fényárban úszik a szoba.

Vas utcai iskola, lépcsőházat megvilágító lámpa

A programsorozatot igen jó kezdeményezésnek tartom, újabb lehetőséget ad a budapesti épületek alaposabb megismerésére. Jövőre is ellátogatok!

Horváth Zsuzsa

Gáz volt Óbudán

Nem is kevés. De mi azt már nem láttuk, csak az épületeket, ahol gyártották. Ugyanis az egyik pázmányos hallgató – Sidó Anna – éppen az Óbudai Gázgyár épületeit kutatta és valamilyen úton-módon sikerült elérnie, hogy bemehessen az egykori gyár területére, ráadásul vezetőt is kapott. Ha pedig már ilyen lehetőség nyílt előtte, szólt a PÉK-nek is, és egy szép tavaszi délután, 2012. április 13-án (pénteken) páran vele mentünk az épületbejárásra.

 

Valójában több épületből álló komplexum volt ez a gázgyár, mely a múlt század tízes éveinek elején épült Weiss Albert, Bernauer Izidor és Schön Győző tervei szerint. A konkrét gyárépületeken kívül tartozott hozzá egy mázsaház, ahol a teherautók súlyát mérték, valamint ebédlővel, tusolókkal ellátott épület is a munkások számára. Hazai viszonyainkat ismerve talán felesleges, de azért megjegyzem, hogy ma már nem működik, az épületek nagy része üresen áll. Bár legalább örömteli hír volt, hogy hamarosan hasznosításra kerülnek, a gyár szomszédságában épült Graphisoft Park ugyanis terjeszkedik és irodaházakká alakítva bekebelezi az egykori gyárépületeket is. Ott jártunkkor már javában folyt az átalakítás, pár épület már az új funkcióját látta el, de a legtöbb még csak várta a megszépülést. Ez a várakozás különösen a belsőkön látszódott, a falak nagy részéről a vakolat leverve, az oszlopok, pillérek csupaszok, helyenként a válaszfalak is áttörve. Ez az átmeneti állapot viszont nagy lehetőséget is kínált számunkra, az építészet iránt érdeklődő, de nem az építőiparban dolgozó egyéneknek: megfigyelhettük a múlt század elején használt építési technikákat. Személy szerint engem az eredeti poroszsüvegboltozat fogott meg leginkább, de nagyon érdekes volt látni az egykori ebédlő oszlopsorát is, melyről leverték a burkolatot és maga a vas vált láthatóvá.

 

Az épületek külseje szerencsére viszonylag épen maradt, ezt elsősorban a tégla- illetve kőhomlokzatnak köszönheti, ezek ugyanis tartósabbak, mint a vakolat (bár néhány épületen vakolat is volt és az is egész jó állapotban maradt meg). Ennek ellenére a téglát is helyre kell állítani, az építkezést vezető úriember kisebb előadást is tartott a restaurálás különböző technikáiról. Ha már a homlokzatnál tartok egy kis stíluskritikát is illik prezentálni, nagyon viszont nem mennék bele, mert nem foglalkoztam vele. Az mindenesetre könnyen megállapítható, hogy noha gyárépületek, meglehetősen igényesek, feltűnik például rajtuk egy ötszög záródású díszes oromzat, illetve a vakolt homlokzatokat faltükrök is díszítik. Szépek továbbá még a kapuk és a fölöttük lévő tetők fa faragásai. De a gyár csúcspontja egyértelműen az egykori víztornyok, melyek hatalmas hengeres formáikkal és kúpos tetőikkel a létesítmény szimbólumai is egyben. Sajnos ide nem mehettünk be, de a szemben lévő épület tetejére azért felmásztunk, hogy a különösen izgalmas felső részeket is jobban szemügyre vehessük. Megérte, innen látszódott legszebben, hogy a vasbeton homlokzat szürkeségét apró majolika sorokkal is díszítették.

Az épületek bejárása során találkoztunk pár, a helyén maradt géppel is, melyek szintén körülbelül száz évesek és érdekes látványt nyújtottak. A sétánk utolsó állomásán látott gép viszont több mint érdekes volt: egy 1912-es gyártású dízelgenerátor, mely több ember magasságú volt és egy egész irányítóterem tartozott hozzá. Gyönyörű egy monstrum volt.
 Az Óbudai Gázgyár néhány épülete 2004 óta ipari műemlék és e címet méltán nyerte el. Valóban különleges épületegyüttesről van szó, mely még jelenlegi kissé elhanyagolt állapotában is népszerű látványosság, vezetőnk mesélte, hogy profi fotósok is érdeklődtek az épületek iránt.

Bodó Péter

Dálnoki-Kováts villa látogatása – 2012. március 23.

A hazai Bauhaus főműve, amely egyúttal az európai modern építészet egyik remeke is, nem könnyen látogatható. Nekünk is csak másodszori nekifutásra sikerült bejutnunk, akkor viszont közel két órát töltöttünk az épületben és annak kertjében. Ragyogó, tavaszi péntek délután volt, a helyszínen várt bennünket Varga Gábor, aki lehetővé tette a látogatást – ezt ezúton is köszönjük neki. A Lejtő utcai épület gyönyörű, rendkívül letisztult tömegét, szinte anyagtalan és neutrális hatású fehér felületét archív fotókról már ismertük, ezért kíváncsian vártuk, hogy az utóbbi években végrehajtott felújítás milyen eredményt hozott. Miután kiosztottuk az előzetesen megvásárolt orvosi lábzsákokat – hogy óvjuk a lakás padlózatát – beléphettünk a házba.

Az épületről Rozsnyai József beszélt röviden. A Lejtő utcai villa 1933-ban Milánóban a Triennálén családi ház kategóriában első díjat nyert. Az építtető Dálnoki-Kováts Jenő, az Országos Ipartestület igazgatója volt. A tervező Molnár Farkas, a statikus Pécsi Eszter (Fischer József felesége, ebben a szakmában az első nő!), a kivitelező Apor József.

A második világháborúban bombatalálat érte a villát, az államosítás után pedig több családot költöztettek be, és az épületet a felismerhetetlenségig átalakították. A házat az 1980-as években vásárolta meg Trombitás Tamás festőművész, aki az eredeti tervek és fényképek alapján a műemléki helyreállítás egy részét elvégezte. A befejezés az új tulajdonosokra várt és mi meggyőződhettünk arról, hogy a munkálatok során igyekeztek nagyon körültekintően eljárni.

A lejtős telken szabadon álló villa alagsori szintjén egykor kazánház, tüzelőtároló és gondnoki lakás helyezkedett el. A valódi bejárat a ház kerti szintjéről nyílik, itt dolgozó-nappali, étkező, konyha, garderobe és fürdőszoba található. A helyiségek funkcionális elválását átadóablakos konyhaszekrény és tolóajtó tette egykor lehetővé, ezek ma már nincsenek meg.

A nappali szoba leghangsúlyosabb részlete a télikert ívelt, kettős üvegpalástja, amely a források szerint 80 cm mély, de a helyszínen lévők közül néhányan kételkedtek ebben. Sajnos nem volt nálunk megfelelő eszköz, ezért nem tudtuk ellenőrizni a méretet… A télikertben ma sápadt növények kornyadoznak, de valaha bizonyára igen látványos lehetett a zöldellő pozsgásokkal, kaktuszokkal teleültetett üvegfélkör, amelyet telente belülről a padlóban kialakított fűtőberendezésből áramló meleg levegő választott el a kinti hidegtől, nyaranta pedig kívülről fémrudakra feszített vászonrolók árnyékoltak. A télkert melletti, teraszra nyíló, hajtogatható paravánajtó megnyitotta a kert felé a fényben úszó helyiséget, még inkább elárasztva azt világossággal.

A tömör tölgyfalapokból álló lépcsőfokokon puhán, csendesen lehet feljutni az emeletre, ahol hálószobák, fürdő és egy nagy terasz található, amelyre árnyékot vet egy vaslépcső. Ezen a legfelső szinten kialakított napozóteraszt közelíthetjük meg. A lépcső formájával és világoskék színével azt az óceánjáró hajó világot idézi meg, amely a korszak több épületére is jellemző.

A ház alaprajza négy négyzetes mezőből áll, homlokzatai is négyzetbe foglalhatók, mégsem szokásos kockaházzal van dolgunk. A horizontális és az íves elemek váltakoznak, nagyszerű ritmust és kiegyensúlyozottságot adva az épületnek. A télikertre rímel a lépcsőház hengerpalástja, ez a tömeg azonban csupán egy karcsú oszlopon nyugszik – akár beszélő építészetet is emlegethetünk, mivel a forma elárulja a funkciót; egyúttal a kor újszerű komponálására is példa, hiszen a súlyos felső résznek elég ez a kevés alátámasztás.

Bugár-Mészáros Károly, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatójaként valaha azt tervezte, hogy ebben a villában kap helyet a magyarországi Bauhaus eszmeiségét és tárgyi emlékeit bemutató kiállítás. Ennek az álomnak a megvalósulására még várnunk kell; addig be kell érnünk az erről a különlegesen harmonikus épületről készítetett fotóinkkal, illetve az együtt töltött, kellemes, napsütéses délutánnak az emlékével.

Mácsay Krisztina

2011

Legutóbbi blogbejegyzésünk óta – horreur – egy teljes év telt el. Most azonban annál nagyobb lendülettel igyekszünk pótolni beszámolóinkat programjainkról. A 2011-es év igen gazdag terméséből mindenekelőtt a klubesteken elhangzott előadásokról emlékezzünk meg!

Januárban Telek Ágnes lisszaboni úti élményeiről számolt be, majd Baldavári Eszter szakdolgozatának főszereplőjéről, Kőrössy Albert építészről tartott előadást. Februárban Gulyás Nóra Hofhauser Antalról beszélt, márciusban Pálinkás Szilvia Kármán és Ullmann építészekről szóló szakdolgozati előadását hallgathattuk meg, Lachegyi Máté pedig Dubai építészetéről tartott érdekfeszítő bemutatót. Áprilisi esténk a 100 éves házak tematika körül forgott, májusban pedig Bodó Péter Sándy Gyula életművét ismertette. Júniusi és júliusi klubestünkön Angyal Tibor négy 19. századi budapesti híd történetéről tartott előadást. Augusztusban Szekeres Ágnes dániai, szeptemberben Mácsay Krisztina párizsi élményeit osztotta meg velünk, hangsúlyozva elsősorban útjuk építészettörténeti vonatkozásait. Októberben Kozák Zsuzsanna Makovecz Imréről, korunk legismertebb magyar építészéről emlékezett meg. Decemberben egy beszélgetős esttel zártuk az évet.

A klubetsteken kívül más események is összehozták klubtagjaikat, legalábbis virtuálisan. Így történet ez – és történik azóta is – a 2011. januárjában útjára indított játékban is, ami e-mailben feladott képi feladványok megfejtésére ad alkalmat a játékoskedvű klubtagság számára.

Kirándulások és séták tették teljessé az év programsorozatát, februárban Gulyás Nóra és Torma Ágnes szervezésében a turai kastélyt tekintettük meg, júniusban modern sétán vehettünk részt Nagy Zoltán vezetésével, szintén júniusban a nagyszerű Megyeri hidat járhattuk be Eser Attila híd mérnök segítségével. Júliusban Dragon Zoltán vezetett minket a Markó Károly kiállításon, augusztusban pedig Szögi Sándor kalauzolt minket a Nyugati pályaudvar épületében. Szeptemberben a Vörösmarty tér sarkán álló egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár Alpár Ignác tervezte székházát tekinthettük meg Ligeti Anna segítségével.

Ezúton is köszönjük a szervezőknek a fenti nagyszerű programokat!

Mindenki Nyugatija egy kicsit más szemmel...

Bizony a jó öreg Nyugati pályaudvar volt legutóbbi sétánk célpontja. Az a Nyugati, ami valljuk be mindnyájunkhoz kötődik legalább egy kicsikét. Itt szálltunk fel az első Pázmány felé robogó Siemens vonatunkra, talán remegő szívvel, és várakozással teljesen. Vagy lehetséges, hogy vannak köztünk olyanok, akik itt bosszankodtak a sosem-működő automaták miatt. Az is lehet, hogy itt hullajtottunk bőséges (krokodil) könnyeket estéli búcsúzásainkkor, és itt fújtuk tele mentolszagú papírzsebkendőinket is. Itt futottunk álmos fejjel az épp kigördülő vonat után, és itt döntöttünk úgy egy fél órányi várakozás után, hogy "most már nem érdemes kimenni". Az is meglehet, hogy sokat álldogáltunk "az óra alatt" valakire várakozva, sőt előfordulhat, hogy itt adtuk első alamizsnánkat az automatánál kéregető bácsinak.

Hát újra itt voltunk. Mindenki Nyugatija most egy kicsit másként jelent meg előttünk. Túravezetőnk Szögi Sanyi bá' anekdotáival és visszaemlékezéseivel visszarepített bennünket az 1877-es évbe (ugyanis ekkorra készült el a Pályaudvar). Nosztalgiázásunk kiterjedt a tér későbbi rendezésére, és a gőzmozdonyok romantikus világára is, sőt azokra az időkre is, amikor vezetőnk állomásfőnök volt itt.

Szóltunk pár szót az épület tervezőiről, az EIffel irodáról és megtudhattuk, hogy a korabeli vasutaknál (hasonlóan a mai repterekhez) volt indulási és érkezési oldal is, így először a korábbi indulási oldalt vizsgáltuk meg. Tudomásunkra jutott, hogy a mai "Meki" hajdanán rangos és szép étterem volt, kitalálhattuk, hogy miről nevezték el a Ceglédi várót, távolról láthattuk a régi postaalagutat, és csodálkozva jöttünk rá, hogy egy emléktábla is meghúzódik az épület jobb oldalán. Hallhattunk az 1993-as Sátorszínházról, mely itt kapott helyet amíg a Vígszínházat felújították (és amelynek létrejöttét Sanyi bácsi is elősegítette).

Az érkezési oldalon nem időztünk olyan hosszasan, beszélgettünk arról, hogy a szeretteiket várók ún. peronjegyet válthattak fillérekért, és akkor még jobb volt a közbiztonság is. Ejtettünk pár szót a Westend Házról (ami nem azonos a plázával), és amit sajnos már lebontottak a tér rendezésekor. Vezetőnk elmesélte azt is, hogy egy korábbi felújításkor látta, hogy a vasszerkezet egyes részei a munkások kezében elporladt (annyira kikezdték a gőzmozdonyokból származó vegyi anyagok). És ejtettünk pár szót az 1962. október 4-én tolatás közben/után a Nagykörútra kilátogató vonatszerelvényről is. Azt is megtudtuk, hogy az ún. hidegvágányok (mai 1-6 vágányok) régen a hajléktalanok lakhelyéül szolgáltak.

Sok vasúttörténeti érdekességről is értesültünk, például korabeli csomagfeladásról, arról hogy régebben 1. 2. és 3. osztályon utaztak a különféle utasok, és külön várótermük volt. Megtudtuk, hogy a Nyugati korábban komoly nemzetközi forgalmat is bonyolított. Sanyi bácsi elmondta azt is, hogy a vasút, különösen a Nyugati igazi romantikus találkozási hely volt.

Ez után következett a látogatás (egyik) csúcspontja. Sanyi bácsinak köszönhetően bemehettünk a nyilvánosság előtt általában zárt Királyi váróba. Miután felismertük, hogy a helyszín ismerős jó pár klipről és filmből, Sanyi bácsi mesélt arról, hogy kikkel találkozott itt (Margit királynő, Tito stb.). A várót Ferencz Józsefnek és Sissinek építtették, ennek megfelelően van férfi és női várakozó szoba is a teremegyüttesben. (Kiderült az is, hogy az uralkodó nem szerette a Keleti pályaudvart, ezért innen indult útjaira Gödöllőre, és külön számára kialakították az ún. királyi vágányt.) Miután kigyönyörködtük magunkat, és még egy darabig beszélgettünk, elkészítettük a (Gulyás Nóri barátném szavaival élve egyre puccosabb) csoportképünket.

A váró után Sanyi bá' volt olyan kedves és meggyőzött minket arról, hogy a Nyugati jobb oldali tornyában valóban laknak, így felmehettünk az egyik toronyba, megnézhettük a padlásteret és egy pár percet elidőztünk az erkélyen is. Élményekkel telve hagytuk el a helyszínt. Köszönjük Szögi Sanyi bácsi kedvességét ez úton is! Ezek után mindnyájan akik ott voltunk tényleg egy kicsit más szemmel tekintünk erre az épületre.

Megyeri híd

Pászmák és Pázmány - foglalhatnánk össze röviden június 28-i kirándulásunk lényegét. Nekünk, 35 emeletet megjárt hídlátogatóknak, akik már szinte fél szakszavakból is megértjük egymást, talán nem is kell ennél több, de a nyájas olvasó kedvéért megtesszük, hogy túránk történetét, és a fenti, talán kissé homályos címet kibontjuk, hogy ne mondjuk, kicsomagoljuk.

14.15 Újpest Városkapu, gyülekeznek a kirándulók, kis csoportjaik egymástól a lehető legnagyobb távolságokban helyezkednek el, kis bizonytalanság az arcokon. Ilyenkor érti meg a modern világgal szemben kissé távolságtartó bölcsész a mobiltelefon jelentőségét. Megtaláljuk egymást.
14.30 Minden jó, ha a vége - mármint az eleje - jó, elérjük a 104-es buszt, és már úton is vagyunk. Az út rövid, megérkezünk.
15.00 Rövid bemutatkozás után indul a kaland Eser Attila híd mérnök vezetésével. A hídtúrán egyszerre legfeljebb tíz látogató vehet részt, mi kilencen vagyunk.
Később. Megérkezünk a keleti hídpilon északi oldalának bejáratához, szembesülünk a lépcsővel (vagyis nem a lifttel), húsz emeletet lépkedünk, kimelegszünk, bár nincs meleg.
Majd. Viszonylag tágas pilonközi üvegházban találjuk magunkat, a kilátás pazar, az arcokon megdicsőült mosoly és elégedettség. De tovább, tovább... Ezúttal lifttel a 32. emeletre. Innen szűkül a tér, körülöttünk tömör beton, meredekek a létrák, fokozódik az izgalom.
Végül. Az egyik létra fölötti nyíláson át az égboltozat tárul elénk. Felértünk a 35. emeleten lévő kilátóhoz, melyet magas betonmellvéd övez, középen vasrúd, minilétrával. Kapkodjuk a tekintetünket, aktívan fotózunk. Vezetőnk ekkor mesélni kezd, a híd építésének történetét vázolja, számadatok hangzanak el, és számunkra is érthető magyarázatot kapunk a kábelek mibenlétéről. A műanyag csőben acélsodronyok - pászmák - helyezkednek el, ezek tartják a hidat, ezek alkotják a híd lényegét, innen kapta nevét a hídtípus: ferdekábeles híd.
A legfelül után a legalul következik, a hídpálya alá kerülünk, megismerkedünk a radartükörrel és a toronydaruk felállítására alkalmas szerelvényekkel. Evezősök suhannak el csendben a híd alatt.
Tanulmányutunk végén köszönetet mondunk kalauzunknak az igazán tartalmas és tanulságos épületbemutatásért.
17 óra előtt valamivel. Hazaindulunk a 104-es busszal.
Fontos megemlítenünk, hogy kinek lehetünk hálásak mindezért a kiválóan sok szép élményért: Kerekes Gitkának, akinek sok hasonló ötletet kívánunk a jövőre, és akinek nagyon köszönjük a szervezést!

Rozsnyai József

Modern séta, június 4.

Már nagyon régen vártam, hogy klubunk tagjai újabb városi sétán vehessenek részt. Többen is azon gondolkoztunk, hogy milyen útvonalat kellene kialakítani ahhoz, hogy eddig nem, vagy csak kevéssé ismert épületeket fedezzünk föl. És erre jött egy önként vállalkozó, aki felajánlotta, hogy megismertet minket Hofstätter Béla és Domány László építészetével.

A Blaha Lujza téren összegyűlt csoportunk első állomása a Víg utcában található bérházhoz vezetett, ahol fény derült a benzinkút kétes létezésére és a GARAGE mibenlétére is. A Dob utcai épület érintése után villamosra ültünk, és nagy szurkoltunk Áginak, hogy Bertájával ő is időben odaérjen a Lloyd mozihoz. Az építészeink által megálmodott belső tér kialakítása, a világítás megoldása még a mai napig kellemes és izgalmas atmoszférát kölcsönöz a mozinak.

Ahogyan azt már korábban sejtettük is, a Dunapark Kávéház épületét tekinthettük pesti sétánk csúcspontjának. Bár sokan láthatták már a bérház lépcsőházát korábbi séta alkalmával, számomra viszont ez még új élmény volt. A márványborítás csillogása, a lépcső vonalvezetése (amit a kék linóleumborítás sem tud teljesen megzavarni) és a gyorsabb-lassabb lift felfedezése felpezsdítette a melegben kissé kitikkadt társaságot.

A budai oldalon folytattuk barangolásunkat, ahol a Bem utcában álló bérház után a Margit krt. 15. alatti luxusbérházat szálltuk meg. Kilőttük magunkat az űrkapszulaszerű liftekkel és meg sem álltunk Budapest főispánjának lakásáig. Az ablakok kinyitásával voltak kisebb-nagyobb problémák, de az egyetemi előadásokon hallott instrukciók és némi kézzelfoghatóbb segítség után beszabadítottuk az esőillatot a lépcsőházba.

A séta útvonalába tervezett épületek látványa is nagy élményt nyújtott, de a modern építészet kérdéseiről és lehetséges válaszairól hallott gondolatok egy eddig számomra kissé távoli terültre is bevezettek.

Köszönöm Nagy Zoltánnak a sétavezetést!

Remélem a következő sétára már nem kell ilyen sokat várni…

Gulyás Nóri

Turai kirándulás

Idei első kirándulásunk célpontja a turai Schossberger-kastély volt. 2011. február 26-án napsütéses késő-téli időben tárult szemünk elé az 1883-tól Bukovics Gyula műépítész tervei szerint emelt főúri lak, amely számos festői tornyával és látványos melegházával kellemes benyomást tett ránk. Az épület - melynek történetével a szervező Torma Ágnes és Gulyás Nóra ismertetett meg bennünket - nem kevés eredeti részlettel rendelkezik még, és csak remélni tudjuk, hogy a reménybeli műemléki helyreállítás alkalmával e részleteket, beleértve a tető szép palafedését megőrzik és nagy igényességgel restaurálják.

2010

Közeledvén december utolsó napja, összegezhetjük az év eseményeit és eredményeit. Március 26-án megalapítottuk klubunkat, melynek célja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 19 és 20. századi építészeti témakörökkel foglalkozó művészettörténet szakos hallgatóinak és diplomásainak egy baráti-szakmai társaságba tömörítése. Klubestjeinken szakdolgozati és más építészeti témájú előadásokat, valamint kirándulási beszámolókat hallgathattunk meg. Nagy Dorottyának köszönhetően létrejött blogunk, de facebook-os csoportként is megjelentünk a világhálón Barna Andrea segítségével. Budán Hutvágner Zsófia szervezésében hegyvidéki sétán vehettünk részt, Pesten Gulyás Nóra vezetésével neogótikus templomokat és szecessziós lakóházakat tekinthettünk meg. Torma Ágnes szervezésében a CentrArt egyesülettel közösen vettünk részt műemlékes kiránduláson. Bor Ferenc művészettörténész, műemlékes szakember a Hungária fürdő frissen felújított épületegyüttesét mutatta be nekünk. Csáki Tamás művészettörténész az általa rendezett Lajta Béla kiállításon kalauzolt végig bennünket. Elsőévesként tehát szép eredményeket könyvelhetünk el, tartalmas élményekkel gazdagodtunk 2010-ben. Ezúttal is köszönjük a szervezők munkáját!

Minden kedves Klubtagunknak boldog új évet kívánok!

Rozsnyai József