Kolozsváron jártunk…

… a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténet Tanszékével. Az alapszakos és mesterszakos művészettörténész hallgatókat és kísérőtanárunkat, Rozsnyai Józsefet a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Művészettörténet szakának hallgatói és Kovács Zsolt tanár úr kalauzolták Kolozsváron és Dél-Erdélyi kirándulásainkon

Utazásunk első napján reggel indultunk Budapestről és körülbelül 7 óra buszozás után érkeztünk meg Kolozsvárra. Elsőként szállásunkat foglaltuk el, mely a Szent Mihály templom közelében, a belváros szívében volt. Délután városnézésre indultunk Kovács Zsolt tanár úr vezetésével. Sétánk során megtekintettük a Szent Mihály templomot, Mátyás király emlékművét, a kolozsvári születésű Pákei Lajos tervezte neobarokk stílusú New York-palotát, a nemesi családok városi palotáit, Mátyás király szülőházát, a domonkos rendi templomot és közben számos történetet megismerhettünk a város múltjából az ókortól egészen a huszadik századig. Közben lassan ránk sötétedett, az estét egy közös vacsorával az egyik helyi étteremben fejeztük be.

   

Másnap a Hunyadi János-kori ferences templom volt első úti célunk Tövis faluban, majd tovább utaztunk Gyulafehérvárra. Itt a vár épületeit, a székesegyházat, valamint a templomból átalakított püspöki könyvtárat, a Batthyaneumot tekintettük meg. Délután Szászsebesre érkeztünk, ahol megcsodáltuk a középkori eredetű evangélikus templomot. Óriási élményt jelentett, hogy itt csak a mi kedvünkért becsukták a monumentális méretű, reneszánsz szárnyas oltárt. Az egyes épületek építéstörténetét és különleges részleteit kolozsvári hallgatók mutatták be.

 

Kirándulásunk harmadik napján Kalotaszegre indultunk, középkori templomokat és 19. századi kastélyokat vettünk célba. Elsőként Magyarvistán álltunk meg, ahol megcsodáltuk a mai református templom különálló, középkori eredetű haranglábát, középkori freskóit, festett kazettás mennyezetét, és  – nem utolsósorban  – kalotaszegi varrotasait. Ezután sétáltunk egyet még a faluban és megnéztük egy helyi kőfaragó házát és műhelyét is. Utunk következő állomása Magyargyerőmonostor volt, ahol egy románkori templomot tekintettünk meg, mely gazdagon festett karzata és berendezése miatt maradt emlékezetes. Harmadik megállókon, Magyarfenesen kedves meglepetésben volt részünk, egyik kolozsvári hallgató anyukája ugyanis egy tál házi fánkkal kedveskedett a társaságnak. A finomság után újult erővel folytattuk a napot, a helyi templom freskóinak tanulmányozásával. Utunk utolsó két állomása két kastély volt: Válaszút és Bonchida. Elsőként a válaszúti Bánffy-kastélynál álltunk meg. Az egykor iskolaként használt épületbe külön engedéllyel juthattunk be, nincs nyitva a látogatók előtt. A kastély szépségét sokáig lehetne dicsérni, reprezentatív halljának és ebédlőjének faragott díszítései és kerámiamunkái, valamint báró Bánffy Ádámnak, az épület egyik fő formálójának története osztatlan sikert arattak. Válaszút után Bonchidára érkeztünk, megismertük a Bánffy család kastélyának századokon átívelő építéstörténetét és a nap utolsó sugarainál bejártuk a torzóként is megkapó, jelenleg felújítás alatt álló épületegyüttest.

 

Utunk utolsó napján Kolozsváron választhattunk többféle program közül. Reggel Kovács Zsolt tanár úr vezetésével a Farkas utca építészeti örökségével ismerkedtünk meg. Délelőtt a házsongárdi temetőben zajló szakmai vezetés, a kortárs művészetnek otthont adó Ecsetgyár és a gyalui vár megtekintése közül lehetett választani. Gyalun ugyancsak Kovács Zsolt tanár úr volt a vezetőnk, bepillanthattunk a sok századon át formálódó vár építéstörténetébe, az ott zajló műemléki kutatáson keresztül.

Vasárnap kora délután a kolozsvári és budapesti csoport elbúcsúzott egymástól és mi hazaindultunk. A négy nap alatt számos élménnyel  gazdagodtunk, hála a gondosan előkészített programnak, a hasonló érdeklődésű társaknak, a csodás épületeknek és nem utolsósorban a négy napon át tartó napsütéses időnek. Köszönjük a kirándulást Pál Emesének, aki Kolozsvárról koordinálta a szervezést, Mezei Emese tanszéki demonstrátornak, aki a pázmányos hallgatókat fogta össze, valamennyi hallgatónak, akik az egyes helyszíneken előadtak és végül, de nem utolsó sorban Kovács Zsolt és Rozsnyai József tanár uraknak, akik fáradtságot nem ismerve vezettek minket négy napon keresztül.

Szöveg és képek: Hegedüs Márta Flóra

Séták, számok, vélemények – lezárult az Ybl és Lechner nyomában című programsorozatunk

A Magyar Építészet Évében klubunk egy sétasorozattal emlékezett meg Ybl Miklós és Lechner Ödön munkásságáról. Április 12. és június 29. között tíz különböző sétát tartottak klubtagjaink, név szerint: Andrássy Dorottya, Baldavári Eszter, Dóczi Erika, Horváth Zsuzsa, Hutvágner Zsófia, Jász Borbála, Juhász Gabriella, Kelecsényi Kristóf, Kerekes Margit, Kozák Zsuzsanna, Oszkó Ágnes, Recska Mária, Rozsnyai József, Torma Ágnes, Töreky Flóra és Varga Barbara. E sorok írója a regisztrációért és az adminisztrációért felelt.

A sétáink rendkívüli népszerűségét bizonyítják a számok: 16 vezető 11 alkalommal 271 látogatót kísért Ybl és Lechner nyomában! A sétálók közül néhányan megosztották velünk véleményüket is – amelyet ezúton ismételten köszönök – ezekből álljon itt néhány:

„Elismerésemet és köszönetemet szeretném kifejezni már az ötletért, hogy egyáltalán létrejött ez a kis csapat azzal a céllal, hogy érdeklődő laikusokat (és kevésbé laikusokat) ismertessen meg építészetünk eme két kiemelkedő alakjával.”

„Nagyon köszönöm, hogy lehetővé tették, hogy térítésmentesen ennyi új, hasznos információt szerezhettünk, s köszönjük a sétavezetők kitűnő munkáját.”

„Fontosnak tartom, hogy mai, egyre inkább virtualizálódó világunkban megkaphattuk önöktől a közvetlen, személyes kapcsolatok semmivel sem pótolható élményét, ami bizonyítja, hogy van létjogosultsága a hagyományos ismeretszerzésnek, találkozásoknak is.”

„Kívánom, hogy Önök is leljék örömüket azokban a célokban, amikért a klubjuk létrejött, magunknak meg azt kívánom, hogy minket is örvendeztessenek meg a jövőben minél több építészeti, művészettörténeti, kulturális programmal.”

A séták befejezése után értékelő klubestet tartottunk a Baldaváriumban. Fényképeket nézegettünk, a kapott véleményeket olvasgattuk, valamint azt beszéltük meg, hogy egy jövőbeni hasonló programnál mit emelhetünk át ebből az első próbálkozásunkból, illetve mit kellene másképp csinálunk.

A sétáinkon részt vevőkkel egyetértve mi magunk is úgy gondoljuk, hogy érdemes volt és ezután is érdemes nyitnunk a nagyközönség felé, mert igenis szükség van magas szintű, mégsem csupán a szűk szakma számára érthető vezetésekre, sétákra, bemutatókra. A téma szó szerint az utcán hever, de nem lehajolni kell érte, hanem magasba nézni. Egyszóval: folytatjuk!

Szöveg és fényképek: Mácsay Krisztina

„Az ideál útjáról letérni tudni én soha nem fogok.” Az Iparművészeti Múzeumban és a Lechner-házban jártunk a szecesszió világnapján

Idén második alkalommal vett részt az Iparművészeti Múzeum A szecesszió világnapja című ünnepségsorozaton. Az idei program főszervezői Bálint Imre és Puha Titusz voltak a Szecessziós Magazintól. Klubunk is képviselte magát, Hutvágner Zsófiával Lechner a Ferencvárosban címmel tartottunk sétát az érdeklődőknek. A séta két épületre terjedt ki: az Iparművészeti Múzeumra, illetve a Berzenczey utcai Lechner-házra.  Legfőbb célunk az volt, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a századfordulós Ferencváros életébe, Lechner Ödön pályájának kezdeti szakaszába, valamint a múzeum megalakulásának és megépülésének történetébe.

Első állomásunk az Iparművészeti Múzeum épülete volt, melynek megépítéséhez eredetileg a Rákóczi úton sajátítottak ki egy telket, de kicsinek bizonyult, ezért inkább a kevéssé frekventált ferencvárosi telekre cserélték, hogy nagyobb, többfunkciós épület épülhessen. 1891-ben nyert pályázatot Lechner Ödön Pártos Gyulával „Keletre magyar!” jeligével, ám a kivitelezési munkálatok csak 1893-ban kezdődhettek el. Ezt ki is használták a kor akadémiai stílust alkalmazó művészei, így például Steindl Imre egyik cikkében újra közzétette Tandor Ottó „Artibus” jeligés II. díjat nyert tervét.

A építéstörténet szempontjából érdekes, hogy három gyakorlati módszer lassította az építési folyamatot: az első az anyagválasztás volt, hiszen a téglagyárban „felnőtt” Lechner olyan anyagot kívánt homlokzati burkoló anyagnak választani, amely jól tükrözi az iparművészeti funkciót, így hosszas gondolkodás után a kerámia mellett döntött. A majolika és a pirogránit kísérletezések - melyekben maga az építész is részt vette Zsolnay Vilmos és Wartha Vince oldalán - is időt igényeltek. A harmadik pedig a részletterveknek az építéssel párhuzamosan való kidolgozása. A múzeum terveinek feltárásakor előkerült néhány 1:1-es léptékű terv is, melyek több négyzetméter nagyságú tervlapokon maradtak meg. Az Iparművészeti Múzeumot és Iskolát eredetileg a milleniumi ünnepség zárásaként kívánták felavatni, ám erre csak két héttel később került sor Ferenc József császár személyes jelenlétében.

Az épület stílusa is egyedinek tekinthető.  Lechner Ödön a magyar nemzeti stílust szerette volna megalkotni, melynek gyökere a népművészet, mivel ez azonban nem volt alkalmas grandiózus épület emelésére, a keleti formák és a brit gyarmati építészet felé fordult. Az építész saját nyilatkozatai alapján a szecesszió akkor még ismeretlen volt számára, későbbi terveinél már bátorítja a megismert irányzat. Napjainkban leginkább szecessziós épületként tartják számon a múzeum épületét, ám valójában egy, az akkori szokásoktól eltérő historizálás ez francia reneszánsz, indiai nagy mogul illetve magyar népművészeti formákkal. Gerő Ödön későbbi észrevétele is ez volt: „kissé talán francia reneszánsz, franciának indus, indusnak pedig magyar.” Az UNESCO honlapján is így van megjelölve stílusa: independent pre-modern architecture.

Mi a közös az Országház és az Iparművészeti Múzeum épületében? Összegyűjtöttünk néhány érdekes információt: például a két épület egyforma pirogránit kéményszellőztető sípjait, vagy a Parlament várótermeiben látható Steindl-masszából készült szobrait, mely anyag a pirogránit elődje volt. Az épületek belső munkálatait is ugyanazok a műhelyek végezték (az asztalos munkákat Thék Endre és Michl Alajos, a díszítő festést pedig Scholz Róbert műterme). Ezen kívül Tandor Ottó személye is közös pontot jelent, aki Steindl Imre tanítványa, majd később munkatársa volt, s aki a már említett II. díjas tervet készítette, később őt bízták meg a Lechner által tervezett kőbányai Szent László templom belső díszítésének megtervezésével.

Az épület belső bejárása és homlokzatának bemutatása után a múzeum kertjében vehettük alaposabban szemügyre a kupoláról levett lanternát, mely az udvaron áll, több darabban. Hutvágner Zsófia beszélt arról, hogy az 1920-30-as évek között utángyártott, majd tönkrement lanterna kerámia szerkezetét egészben öntötték ki betonnal, amely összetartotta ugyan, de túl nehéznek bizonyult a tetőszerkezet számára, így látható szögben dőlt az Üllői út felé. Több darabba vágva sikerült csak eltávolítani, a beton miatt javíthatatlan, újragyártása lenne szükséges.  A Ferencvárosi Önkormányzat gloriettként szerette volna egy köztéren kiállítani, de rossz állapota ezt sajnos nem teszi lehetővé.

Az múzeum és az iskola egésze rendkívül rossz állapotban van:  az üvegtetők beáznak, a pince felázik, a kerámiaburkolat elválik a faltól, a kötőanyag kifagyott, egy építész szerint az egész „gumikalapáccsal bontható”. Ezért rekonstrukciós tervpályázatot hirdettek 2012-ben, melynek győztese a Vikár és Lukács építésziroda lett egy, a Hőgyes utca felőli hézag beépítésére is vállalkozva egy acél-üveg szerkezetes ún. kristály beépítésével, ahová a Magyar Design Múzeumot álmodták meg.  Az építési munkálatok megkezdése azonban még várat magára anyagi forrás hiányában.

Az Iparművészeti Múzeum udvarából ez után átsétáltunk a Berzenczey utca 11. szám alatt álló Lechner-házhoz. Az akkori Ferencz utca 11. szám alatti telket 1895-ben Schindler Károly útépítési vállalkozótól és nejétől vásárolta meg az építész a kecskeméti, a szegedi és az Üllői úti nagyszabású építkezések után összegyűlt pénzéből befektetés céljából. Egy saját kezével írt levéltárban fennmaradt beadványban kérte az ott álló rozoga ház lebontását. Az építéstörténetéről rendkívül kevés az információ, ám annyi tudható, hogy a lakhatási engedélyt azzal a kikötéssel kapta meg, hogy a még nedves bolthelyiségek csak később nyithatnak meg.

Mivel Lechner Ödön apja örökösödés útján egy téglagyár birtokába jutott, Lechner itt ismerkedett meg az agyaggal. Az ő gyáruk gyártotta ugyanis a Ludwig Förster által tervezett Dohány utcai zsinagóga összes terrakotta és majolika díszítőelemét. Innen eredhet a tégla ill. a téglaszalagos díszítés megjelenése, ez az első épület, ahol az építész a főhomlokzaton alkalmazza téglaszalagos díszítést (korábban az Iparművészeti Múzeum belső homlokzatán jelent meg). A családi épületek tervezésénél mindegyiknek ez lesz később a legfőbb ismertetője: Ilka péceli villáján, Károly kolozsvári villáján, valamint a legnagyobb hasonlóságot Gyula Bartók Béla úti bérházával mutatja. Később ez a díszítésmód az irodájában dolgozó Baumgarten Sándorra is hatással lesz: a Vakok Intézetének épülete, s széles körű iskolaépítészete is ezt mutatja.

A Berzenczey utcai ház homlokzatán látható a Lechner-címer is – amely nála nem társadalmi osztályának fitogtatása volt, hanem ez a kézjegye: megjelenik az Iparművészeti Múzeum Kinizsi utca felőli kapuja felett is, a Földtani Intézet hátsó homlokzatán is - valamint pirogránit növényi díszítő elemek a címer színeivel. A főváros 1994-ben nyilvánította védett települési értékké, majd 1995-ben felújítási terveket készített Turi Judit építész, melyek a kapu felett hiányzó a majolika díszek, a lefestett téglaburkolatok megtisztítására és a rozsdás zászlótartó rudak kicserélésére terjedtek ki.

A séta végén szót ejtettünk Lechner Ödön pályájának későbbi szakaszáról, illetve párhuzamot vontunk a kor nagy bécsi építésze, Otto Wagner munkásságával. Vámos Ferenc művészettörténész szerint Wagner is a homlokzat újítását kezdeményezte, de kitartott a tömör beépítés mellett, ahogyan Lechner is a historizáló szerkezetben és a nemzeti díszítőmotívumokban látta az új építészet kibontakozását. Érdekes továbbá, hogy mindkét építész az után veszítette el a hivatalos körök támogatását, amikor csatlakozott a szecesszióhoz. De Wagner máshogy is kötődik hazánkhoz, hiszen ő tervezte a Rumbach utcai zsinagógát, és részt vett a Parlament tervpályázatán is. Annak ellenére, hogy a két művész csak egyszer találkozott - amikor Wagner Magyarországra utazott tanítványaival, erről Vágó József emlékezik meg 1911-ben A Ház című folyóiratban – figyelemmel kísérték egymás pályafutását. Mindketten 1911-ben kapták meg a római építészeti nagydíj kitüntetését.

Az érdeklődők végül Lechner Ödön magánéletéről hallhattak kis anekdotákat. Papszit szelíd modora miatt kedvelték a városban, gyakran kocsikázott az Andrássy úton, vagy beszélgetett művész barátaival a Japán kávéházban. Híres volt szerénységéről és kiváló humoráról is, melyet a Pesti Napló egyik részlete is tükröz, ezzel zártuk a sétát:

A kávéház művész-asztalánál erről az úrról beszélgettek tegnap. Az egyik művész kifakadt keserűen:

– Mégis hallatlan, hogy egyetlen ember így útját állhassa a főváros fejlődésének! Nem elég, hogy a jövedelmét Párizsban költi el, még azt sem engedi meg, hogy mások építsék be idehaza ronda telkeit.

Épp akkor lépett be Lechner Ödön, a magyar építészek atyamestere és mosolyogva kérdezte:

– Miről van szó? Miért pattogsz?

– Eh! Az ellen pattogtam ki, hogy az a Kisszák nem engedi beépíttetni a telkeit, pedig van vagy húsz telke!

Lechner nagyot nevetett:

– Barátom, én nem ismerem azt a Kisszelákot, de gratulálok neki, mert ő Budapest legigazibb barátja. Mert amíg ő él, legalább húsz telek lesz a fővárosban, amit semmi esetre sem rontanak el az építészek!

(Írta: Baldavári Eszter)

(A fotókat készítette: Mácsay Krisztina)

Ybl és Lechner nyomában - séta a Palotanegyedben

Az Ybl bicentenáriumra és Lechner centenáriumra való emlékezés jegyében szervezett sétasorozatunk ötödik alkalma a Palotanegyedbe vezetett.

Ybl Miklós műveinek bemutatása során szükséges kitérni a kevésbé emlegetett művekre is. Yblnek több olyan épülete is van a Palotanegyedben, melyekről ritkábban esik szó, mégis jelentősek.

Palotanegyed alatt a Józsefvároshoz tartozó Múzeum körút - Rákóczi út- József körút - Üllői út által határolt területet értjük. A 18. század elején a környék még egészen vidékies képet mutatott, ekkor itt még vályogházak álltak. A terület fejlődésében a 1838. március 15-i árvíz adja meg a löketet, ami szinte mindent elmosott, így a területrendezés elodázhatatlanná vált. A múzeum kert Bródy Sándor utcai kerítésén van is egy kis tábla, mely a vízszint magasságáról emlékezik meg. Az árvíz után rendeletben tiltották a vályogházak építését, elkezdődött a terület tervezett beépítése, közművesítése. A terület értékét tovább növelték az ide telepített jelentős intézmények is. A Rákóczi út és Kiskörút sarkán 1835-től épül a Pesti Magyar Színház Zitterbarth Mátyás tervei szerint, 1837-től a Nemzeti Múzeum építése is megindul Pollack Mihály tervei szerint. A mai Trefort-kert helyén kialakítják a Fűvészkertet, a mai Pollack Mihály téren felépül a Nemzeti Lovarda és a Bródy Sándor utcában kap helyet az ideiglenes Képviselőház. Így egyre több az olyan intézmény, mely jelentősebbé teszi a területet és szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket is nyújt. Ilyen fejlődéssel már az arisztokrácia is ide fordítja figyelmét, egyre többen építtetik fel itt városi palotáikat, elsők között Festetics György és Károlyi Lajos.

A Palotanegyed

Az Ybl művek bejárását a Bródy Sándor utcában kezdjük. A Bródy Sándor utca 8. alatt ma már Olasz Intézetként működik az egykori ideiglenes Képviselőház. A Parlament elődjeként is felfogható épület rekordidő alatt épült fel 1865-66-ban. A épületet Ybl Miklós tervezte, épülését nagy sajtóvisszhang követte. Az újságok már-már napi szinten beszámoltak a folyamatról, sőt, még arról is, hogy dühös asztalosok az éjszaka leple alatt betörték Ybl Miklós lakásának ablakát, mert helyettük bécsi mesterekre bízta az asztalosmunkákat. Az épület ekészülte után Ybl kitüntetést kapott Ferenc Józseftől.

Stílusát tekintve a Régi Képviselőház neoreneszánsz épület, ám még nem olyan letisztult, mint a későbbi Ybl művek. 1942-től az Olasz Állam tulajdonában van.

Régi Képviselőház napjainkban

Tovább sétálva a Puskin utca és Bródy Sándor utca sarkán levő palotabérházat vesszük szemügyre. Az 1873-74-ben épült Degenfeld-Schomburg palota tervezése során Ybl észak-itália-i példákat tartott szem előtt. A Képviselőházzal ellentétben az épület már sokkal letisztultabb, ugyanakkor nagyon plasztikus homlokzattal rendelkezik. Azon palotabérházak típusát gazdagítja, melyben a gazdag megrendelő lakott az épület legelőkelőbb első emeletén, a fennmaradó részeket bérlőknek adták ki. Erre sok példa van még a kor Budapestjén, a városban sétálva meg is figyelhetjük, hogy a bérházaknak mindig az első emelete igényesebben képzett. Miért az első emelet? Itt az arisztokrata lakó már kellően távol van az utca porától, de lépcsőznie sem kellett túl sokat. A két egység - a tulajdonosé és bérlőké - megfelelően el van különítve az épületeben: a palotának két bejárata és két belső udvara van.

Degenfel-Schomburg palota, Klösz György felvétele, 1880 k., Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény

Egy középület és egy palotabérház után következzék egy igazi palota. A Bródy Sándor utca és Pollack Mihály tér sarkán áll a Festetics palota, mely Festetics György megrendelésére épült 1862-65-ben. Állítólag Festetics mondása volt, miszerint „Egy magyar mágnásnak nem lehet Bécsben palotája anélkül,hogy Pesten is ne legyen.” Elsők között építtetett palotát magának az újonnan alakuló negyedben. A nagyszabású, egyemeletes, szabadon álló épület egy igazi városi palota. Homlokzatán keverednek a neoreneszánsz és romantikus elemek. A belsőben már neobarokkal és neorokokóval találkozhatunk, XIV. és XV. Lajos stílusát idézve. Ez a fejlett megjelenése a neobarokknak szokatlan lenne Ybl-től, így feltehetően a belső nem az ő, hanem Friedrich Flor építész munkája.

Festetics palota (kép forrása: festeticspalota.hu)

 A palota rendelkezik minden olyan funkcióval, mellyel egy főúri palotának rendelkeznie kell: kiszolgáló helyiségek, reprezentatív termek és lakosztályok. A főbejáraton belépve jobbra kaptak helyet a kiszolgálóhelyiségek, balra a férfiak lakosztálya. Az emeleten a nők és gyerekek lakosztálya valamint a reprezentatív termek kaptak helyet: a Márványterem, Tükörterem, Festetics-terem és Andrássy-terem.

A palota ma az Andrássy Gyula német nyelvű egyetemnek ad helyet.

Tükörterem a Festetics palotában

A Pollack Mihály téren tovább sétálva csupán elképzelhetjük az egykori Nemzeti Lovardát, mely a Magyar Rádió székházának helyén állt a Károlyi palota mellett. Az egyszerű kiképzésű épület Ybl Miklós tervei szerint épült 1858-tól. A városi közlekedés fejlődésével az 1900-as évek elejére egyre népszerűtlenebb lesz, majd a második világháborúban annyira megsérül, hogy jobbnak tartják elbontani.

Nemzeti Lovarda (kép forrása: Ybl Miklós, Holnap Kiadó, 2002)

A Magyar Rádió tulajdonában van az egykori Károlyi palota, melynek építésére Károlyi Lajos adja a megbízást Ybl Miklósnak. Az 1863-tól épülő palotán látszanak Ybl londoni és párizsi útjának eredményei, keverednek itáliai (kocsialáhajtó, puttók) és francia elemek (manzárdtetők). Károlyi Lajos nem élhette meg a palota elkészültét, halála után fia Alajos vezeti az építkezést. A palotabelső sokáig készül még, Ybl halála után az 1890-es években Ludwig Behr tervei szerint kerül kialakításra a neobarokk és rokokó jegyében.

Károlyi palota napjainkban

Károlyi palota táncterme (forrás: Iparművészeti Múzeum, Adattár)

A Múzeum utcába sétálva egy egyszerűbb kiképzésű épületet láthatunk: a Múzeum utca 6. szám alatt látható a Bókay-ház. A bérház 1870-ben készült el Bókay János gyermekorvos megrendelésére. Bókay nagy innovációkat vezetett be a gyermekorvoslás területén, érdekesség, hogy ő vezette be a torokgyík intubációs kezelését. A számára tervezett bérház a Degenfeld-Schomburg palota példáját követi abban az értelemben, hogy az épület nagy része itt is bérbe volt adva. Stílusát tekintve a bérház sokkal letisztultabb, egyszerűbb, a neoreneszánsz kevésbé plasztikus, berlini iskola által képviselt irányzatát mutatja.

Bókay-ház (Kép forrása:Ybl2014.hu)

Palotanegyedi sétánkat az Ötpacsirta utcában zárjuk. Az Ötpacsirta utca 4. szám alatt látható Pálffy Pálné palotája 1867-ből. Az épületben lakott Pálffy Pálné gyerekeivel együtt, a fennmaradó részeket diákoknak adták ki. Stílusát tekintve az épület francia hatásokat mutat: ide sorolható a manzárdtető, valamint a kert homlokzat elé helyezése. Ezen elemek mind a francia kastélyokat idézik.Az épületben ma a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye működik.

Pálffy Pálné palotája (kép forrása: fszek.hu)

Palotanegyed sétánkat itt zárjuk, örömmel tölt el minket, hogy a nagy érdeklődésnek köszönhetően egymás után két napon is vezethettünk sétát. Ha valaki lemaradt volna, érdemes ellátogatnia a Palotanegyedbe, akár a fentiek alapján!

Művészet Ybl és Lechner korában konferencia - május 7-8.

Ybl Miklós és Lechner Ödön emlékéve alkalmából a két építész korának művészetével foglalkozó konferenciát rendez a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténet Tanszéke. Helyszín: PPKE BTK Budapest, Mikszáth tér 1., Sophianum, John Lukacs terem. Mindenkit szeretettel várunk!

Program