2014. május 3.

Művészet Ybl és Lechner korában konferencia - május 7-8.



Ybl Miklós és Lechner Ödön emlékéve alkalmából a két építész korának művészetével foglalkozó konferenciát rendez a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténet Tanszéke. Helyszín: PPKE BTK Budapest, Mikszáth tér 1., Sophianum, John Lukacs terem. Mindenkit szeretettel várunk!


Program

2014. március 25.

Ybl és Lechner nyomában - építészeti séták



2014-ben, a Magyar Építészet Évében a Pázmányos Építészettörténészek Klubja sétákkal emlékezik meg Ybl Miklós és Lechner Ödön munkásságáról. A hétvégi napokon megrendezésre kerülő programokon való részvétel regisztrációhoz kötött, és az első alkalom kivételével díjtalan. A séták tervezett időpontjai és helyszínei a következők:

1. Április 12. szombat 11.00 – A fóti templom – Találkozó a templom előtt. A séta hossza kb. 90 perc, költsége 300,- Ft/fő. Maximális létszám: 50 fő. A sétát Torma Ágnes vezeti.

2. Április 26. szombat 10.00 – A Bakáts téri templom – Találkozó a templom főbejárata előtt. A séta hossza kb. 60 perc. Maximális létszám: 20 fő. A sétát Andrássy Dorottya vezeti. A sétára jelentkezők száma elérte a 20 főt, így nem fogadunk több jelentkezést.

3. Május 3. szombat 10.00 – Belváros – Találkozó az Astoria Szálló előtt. A séta hossza kb.90 perc. Maximális létszám: 30 fő. A sétát Rozsnyai József vezeti. - A sétára jelentkezők száma elérte a 30 főt, így nem fogadunk több jelentkezést.

4. Május 10. szombat 15.00 – Budai királyi építkezések – Találkozó az Ybl Miklós téren az Ybl szobor előtt. A séta hossza kb. 90 perc. Maximális létszám: 30 fő. A sétát Kozák Zsuzsanna és Kelecsényi Kristóf vezeti. - A sétára jelentkezők száma elérte a 30 főt, így nem fogadunk több jelentkezést.

5. Május 17. szombat 11.00 – A Palotanegyed – Találkozó a Múzeum körút és a Bródy Sándor utca sarkán. A séta hossza kb. 60-90 perc. Maximális létszám: 20 fő. A sétát Horváth Zsuzsa és Jász Borbála vezeti. A sétára jelentkezők száma elérte a 20 főt, így nem fogadunk több jelentkezést.
Beszámoló ITT olvasható.

6. Május 24. szombat 10.00 – Lechner a Ferencvárosban – Találkozó az Iparművészeti Múzeum bejárata előtt. A séta hossza kb. 60-90 perc. Maximális létszám 20 fő. A sétát Baldavári Eszter és Hutvágner Zsófia vezeti. A sétára jelentkezők száma elérte a 20 főt, így nem fogadunk több jelentkezést.

7. Május 31. szombat 10.00 – Lipótvárosi bérházak – Találkozó a Szent István tér 3. előtt. A séta hossza kb. 90 perc. Maximális létszám: 20 fő. A sétát Dóczi Erika és Oszkó Ágnes vezeti. A sétára jelentkezők száma elérte a 20 főt, így nem fogadunk több jelentkezést.

8. Június 14. szombat 11.00 – Az Operaház – Találkozó az Operaház előtt. A séta hossza kb. 60 perc. Maximális létszám: 20 fő. A sétát Juhász Gabriella vezeti. A sétára jelentkezők száma elérte a 20 főt, így nem fogadunk több jelentkezést.

9. Június 22. vasárnap 15.00 – Kőbánya, Szent László templom – Találkozó a templom előtt. A séta hossza kb. 60 perc. Maximális létszám: 20 fő. A sétát Töreky Flóra és Varga Barbara vezeti. A sétára jelentkezők száma elérte a 20 főt, így nem fogadunk több jelentkezést.

10. Június 29. vasárnap 11.00 – A Földtani Intézet épülete – Találkozó az épület előtt. A séta hossza kb. 60 perc. Maximális létszám: 20 fő. A sétát Kerekes Margit és Recska Mária vezeti. A sétára jelentkezők száma elérte a 20 főt, így nem fogadunk több jelentkezést.

Regisztrálni az alábbi E-mail címen lehet: ybl.lechner.nyomaban@gmail.com.
A létszámot a jelentkezés sorrendjében töltjük fel. A regisztráció egy válaszlevéllel válik véglegessé. 
Egy E-mail-címről legfeljebb két jelentkező regisztrálhat.

Aktuális információk olvashatók a Facebook oldalunkon is, ide kattintva.




2014. január 10.

2013

Az elmúlt évben harmadik születésnapját ünneplő Pázmányos Építészettörténészek Klubja tartalmas esztendőt tudhatott maga mögött a Karácsony előtti évzáró esten, mely az Uránia Filmszínház alagsori kávézójában került megrendezésre. Felidézhettük tagtársaink számos és kiterjedt utazásait szerte Európában. E kirándulásokról, illetve tanulmányutakról érdekes beszámolókat hallhattunk az év folyamán. Januárban Kerekes Gitka mesélt brémai és hamburgi, Telek-Nay Ágnes pedig berlini útjáról. Írországi élményeiről márciusban számolt be nekünk Mácsay Krisztina. A CentrArt által szervezett észak-dunántúli túra krónikáját Horváth Zsuzsa ismertette azon a májusi klubesten, amikor Bodó Péter krakkói túráját elevenítette fel a kedvünkért. Magyarország nyugati határterületének történelmi jelentőségű helyszínein tett látogatásáról a júniusi találkozón számolt be Bakó Bálint. Ha a tél és a tavasz nem szűkölködött kiruccanásokban, akkor a nyár természetesen még gazdagabb volt úticélokban. A júliusi klubesten Horváth Zsuzsa délnyugat-angliai kirándulása, az augusztusi klubesten Ligeti Anna madridi útja, Juhász Gabriella pedig a Márton Áron zarándokút élményeit osztotta meg a hallgatósággal. Az egykori Magyar Királyság területének, a történelmi Magyarországnak bejárása sokunk dédelgetett álma. Torma Ági ezúttal a Felvidék irányába indult és egészen Kisárváig jutott. Az itt látott fatemplomról, illetve festményeiről, valamint két kastélyról a szeptemberi klubesten hallhattunk emlékezetes beszámolót.
            A fenti kirándulásokon kívül más érdekes témák is felmerültek hóvégi összejöveteleinken. Így elsősorban kell említenünk a Klub szereplését a Budapest100 programban, hiszen a Baldavári Eszter szervezésében létrejött konferencia tagtársaink szereplésével komoly sikert ért el, széleskörű érdeklődés mellett zajlott le április 6-án. Az év során új tagokat is köszönthettünk köreinkben, így Kelecsényi Kristófot is, aki budapesti tetődíszekről szóló érdekfeszítő és gondolatébresztő bemutatójával debütált a júniusi klubesten. Vendégeink is voltak Bálint Imre és Puha Titusz személyében, akik az általuk szerkesztett és készített Szecessziós Magazin honlapot mutatták be nekünk novemberben.
           Előre is tekintettünk, mégpedig a 2014-es évre, amikor Ybl Miklós születésének kétszázadik és Lechner Ödön halálának századik évfordulójára emlékezünk, társaságunk is készül programokkal.
          Az év során nemcsak a klubesteken találkoztunk, hiszen célkitűzéseink között a városi séták, kirándulások és egyéb közös kulturális programok szervezése is fontos helyet kap. Ennek megfelelően január 18-án Mácsay Krisztina szervezésében a mexikói úti Vakok Intézetét, a mai Mozgásjavító iskola és intézet épületeit volt lehetősége megtekinteni klubtagjainknak. Május 26-án kirándulni is voltunk Kerekes Gitka szervezésében, mégpedig Vác hangulatos és szép városában. Bizonyítva, hogy klubunk nem kizárólag az építészet iránt érdeklődik, a Szépművészeti Múzeumban megrendezett Egon Schiele és kora című kiállításra látogattak tagtársaink.
       A személyes találkozók mellett aktív klubélet folyt internetes levelezőlistánkon is, ahol mindenekelőtt a játék különös lendületet vett. Izgalmasabbnál izgalmasabb feladványok váltották egymást a Hírlapírók Nyugdíjintézetének bérházától Gattacáig. Blogunk az év első felének viszonylag gazdag termése után a nyár óta visszafogottabb lendülettel működött, reméljük az új év nagyobb lelkesedést hoz e téren is.
        Ahogy a múlt évben, ezúttal is köszönetet mondok Mácsay Krisztinának nemcsak az itt olvasható éves összefoglaló elkészítésében nyújtott segítségéért, hanem a klubestek gondos megszervezéséért is.

Rozsnyai József

2013. november 16.

Magyar szecessziós építészet a világhálón



A szecessziós művészet és ezen belül a körünket kiemelten foglalkoztató építészet töretlen népszerűségnek örvend, széleskörű igény mutatkozik a témáról szóló írásokra, képes összefoglalókra. Ehhez képest a művészettörténész szakmából meglepően kevesen tettek erőfeszítéseket, hogy azon a fórumon, ahol a legtöbb érdeklődőt lehet elérni, vagyis az interneten a magyarországi szecessziós építészetet megismertessék a hazai és a külföldi közönséggel. Az utóbbi években azonban örömteli előrelépésnek lehetünk tanúi, hiszen néhány igényes, sőt kiváló honlap született meg és áll rendelkezésünkre azóta az 1900 körüli századfordulóval kapcsolatban. Ezek közül válogatva elsőként hívnám fel a figyelmet a Szecessziós Magazinra, Bálint Imre nagyszerű kezdeményezésére (www.szecessziosmagazin.com), amelyen a magyar és az egyetemes szecessziós művészet minden fontosabb kérdését bemutató tartalmas cikkek és látványos képsorozatok kerülnek publikálásra. Korábban keletkezett, és leginkább az igényes ismeretterjesztést szolgálja a CentrArt egyesület által megvalósított honlap (art-nouveau.hu), amely angol nyelven szólítja meg a magyar szecesszió egyre szélesebb körű külföldi rajongótáborát. Budapest rendkívül gazdag szecessziós építészetének megismeréséhez nagyon hasznos forrás Julius Palacinka honlapja (www.budapestarchitect.com). Leginkább a késői századforduló iránt érdeklődők olvashatják és nézegethetik haszonnal a 2011-ben indult Budapest100 programsorozathoz tartozó honlapot (budapest100.hu). Szakmailag kimagasló eredmény a Lajta Béla építész életművét feldolgozó adatbázis (lajtaachiv.hu), amely Csáki Tamás művészettörténész munkáját dicséri. Remélhetőleg a fent kiemelt honlapok követőkre találnak, hogy a magyar szecesszió az őt megillető helyre kerülhessen nemzetközi viszonylatban is.

2013. július 15.

Sopron 2013. július 12-14.

A tavalyi nagy sikerű győri kirándulás után idén Sopronba látogatott az összeszokott kis csapat: Erika, Zsuzsi, Nóri és Bori, s később, a vonaton csatlakozott Peti, s szombat este Anna. Az útikönyvvel és Winklerrel felszerelkezett társaság gyalog indult a belváros felé.


Először a Deák téren tanulmányoztuk a 19. századi lakóházakat, majd a Széchenyi térre érkeztünk. A négyszög alakú tér nyugati végén névadójának szobra látható. Keleti részén emelkedik a Széchenyi-palota klasszicista épülete, mellette a Szent Júdásnak titulált Domonkos templom és kolostor.



Tovább haladva a Postapalota századfordulós stílusú, háromemeletes székházát tekintettük meg, mely 1911 és 1913 között Orth Ambrus és Somló Emil tervei alapján épült. Örvendetes, hogy a mai napig eredeti funkciójában üzemel a ház, melynek csarnokát egy 14 méteres fesztávú vasbeton szerkezet hidalja át. Sopronnak két személy igen fontos a magyar művészetből: Petőfi Sándor, aki itt volt katona, valamint Liszt Ferenc, aki két alkalommal koncertezett a városban. A város annyira büszke erre a két művészre, hogy a házakon elhelyezett táblákon emlékezik meg akár hétköznapjaik dolgairól is. Megtudtuk, hogy a posta előtt silbakolt Petőfi, de a Színház előtt összefonódott Petőfi és Liszt sorsa. Petőfi Sándor kiszökött a laktanyából Liszt Ferenc koncertjére kölcsönkért ruhában – talán ennek a mozzanatnak kívánt emléket állítani a színház előtti szobra.
A soproni Petőfi Színház (mi más) a Petőfi téren áll, előtte a Margit-szigetet idéző zenélő szökőkúttal, ami nem a Time to say good bye-t játssza. Ez a színház volt Magyarországon a második kőszínház, mely 1840-41-ben épült Lössl Ferenc építész tervei szerint, s 1909-ig működött, ám tűzveszélyessége miatt lebontották, s csak a bejárat dór oszlopai maradtak meg. A mai színházépület Medgyasszay István nevéhez fűződik, mint a veszprémi szintén Petőfi Színház. Zsuzsi elmesélte nekünk a színház építéstörténetét, s olyan érdekességekre hívta fel a figyelmünket, mint a foglalat nélküli, speciális égő, melyet az építész szabadalmaztatott, a vasbeton használatára a homlokzaton, s az épületben egyedülálló kettős lépcsőre. Erika közbenjárása révén egy perc alatt a színpadon találtuk magunkat a műszaki igazgatóval, aki körbevezetett bennünket az egész épületben.


Ezután elfoglaltuk a szállást, s a Fő térre mentünk a Várkert sétányon. A Tűztorony megmászása után a Fő térre a Hűségkapun jutottunk be. A Tűztorony mellett az ásatásokon elkerült római maradványokat tekinthettük meg.


A tér közepén a barokk kori Szentháromság-szobor áll, déli oldalán a Gaisel Henrik építtette Kecske-templom, melyet Storno Ferenc restaurált 1888 és 1894 között. Itt eljutottunk a Káptalan-terembe is, ahol megcsodálhattuk a nemrég restaurált gótikus ablak kőrácsait. 


A téren látható többek között a Storno-ház, melyben ma a helytörténeti gyűjtemény látható. Ezután elsétáltunk a Szent Mihály templomhoz, melyet sajnos csak kívülről nézhettünk meg.



Másnap Fertődre kirándultunk, hogy megnézzük a felújított kastélyt, s az Eszterházy-vigasságok helyszínének helyt adó, frissen rekonstruált épületrészt. A kastély látogatható termeit vezetéssel nézhettük meg. Megcsodáltuk a carrarai márvány padlót, az Apolló diadala freskót, s ezen ismert dolgok mellett egy időszaki kiállítást is láthattunk. Megtudtuk olyan érdekességeket, miszerint a baldachin a legyek ellen kellett, s ha a herceg a hercegnével akarta tölteni az éjszakát, ajándékot küldött neki, mire a hercegnő válaszul hímzett kispárnáját küldte vissza. Fertődről hazafelé megtekintettük az 1940-es években épült Körmendy-templomot, s a szélmalmokat. Este felfedeztük a belváros további részeit, a zsinagógákat, középkori eredetű lakóépületeket, s 19. századi középületeket.


Harmadnap Sopron egyik kertvárosába, Sopronbánfalvára, a karmelita templomba és kolostorba vezetett utunk. A templom a 15. században épült, melyhez a 18. században készült barokk lépcső vezet fel, melyet 14 szent szobra díszít. Egy gyors ikonográfiai vizsga után rájöttünk, hogy a gyónás után feloldozásul lépcsőn fel-le futást adnak. A templomban épp az új orgona szentelő miséje volt, de talán a szép, gótikus architektúra mellett a legérdekesebb Básthy Zoltán freskója volt az 1950-es évekből: Szent Mihály arkangyal a Sztálin arcvonásait viselő sátánon tapos. A kolostor ma szállodának van átalakítva, de példamutató értékű ez a fajta felújítás és beépítés: a középkori elemek láthatóan részei az új koncepciónak. Szívesen elvonulnánk ide egy kenyéren és vízen való meditációra – főleg akkor, ha van egy sörgyár a városban.



Szöveg: Jász Borbála

Fotók: Horváth Zsuzsa, Wieszt Eleonóra