Emlékképek Cegléd városából

Eszter és Péter írásaiból jól kitűnik kirándulásunk emlékezetes volta, szóban hozzátenni nem is lehetne már sokat, csak köszönetünk újbóli kifejezését Eszter és Laci bácsi felé. A rendkívül tartalmas és kiváló hangulatú kirándulás emlékére közlöm az alább következő képeket.

           
   

Reich Ede hódmezővásárhelyi építészről

Vásárhelyi Látóhatár III/3 (2012), 9.o.

Mottó: "Minden bűvészkedésem ellenére a technika kifogott rajtam és nem tudtam ezt a képet olvasható minőségben beilleszteni ide (úgy, hogy ne lógjon ki a képernyőből), ezért a kéziratot másolom be."

Ismert épületek alig ismert tervezője

Hatvan éve hunyt el Reich Ede, egykori vásárhelyi főmérnök majd műszaki főtanácsos. Nevéhez számos fontos helybeli épület fűződik, magát az építészt mégsem ismerjük igazán. Jelen írásomban ezért az ismeretlenség homályából igyekszem kiemelni őt.

Reich Ede 1877. július 19-én született Budapesten. Apja Reich Ignác, anyja Ausinger Mária. 1895-ben érettségizett a budai főreáliskolában, majd a királyi József Műegyetem építészmérnök szakán tanult. 1899-ben diplomázott. A Gregerson műszaki cégnél kezdett dolgozni, majd a Győr-dombóvári vasútépítés egyik mérnöke lett. 1902-ben költözött Hódmezővásárhelyre, miután Lukács György főispán ideiglenesen városi másodmérnökké nevezte ki. Ettől kezdve kisebb megszakításokkal élete végéig városunkban élt.

Már első évében komoly feladatot kapott: neki kellett átdolgoznia a Szarvas Vendéglő László Richárd és Ferencsik Aladár készítette terveit, mert azok nem feleltek meg az előírásoknak. Ezután az építkezés művezetését is rá bízták. A vendéglő, mely ma a tűzoltóságnak ad otthont 1904-re készült el. Reich a feladatát annyira jól végezte, hogy a közgyűlés még külön tiszteletdíjjal is jutalmazni akarta, amelyet végül mégsem kapott meg. Nevét, képességeit és megbízhatóságát viszont így is megismerte a város, és még jelentősebb feladatokkal látták el.

Ilyen volt például a sok vitát kiváltó városi közvágóhíd építése. Ehhez az első terveket szintén 1902-ben készítette, melyeket a pénzügyi helyzet miatt többször kényszerült módosítani, majd teljesen új változatokat is rajzolt. Hosszú tervezési fázis után az építkezés végül 1909-ben indult meg, a következő évben pedig el is készült a vágóhíd. Ez az épületegyüttes is jól sikerült, így Makó városa is Reich Edét bízta meg az ottani vágóhíd terveinek elkészítésével.

A kútvölgyi szanatórium

A vágóhíddal párhuzamosan dolgozott Reich a városi közkórházon is. A terveket ugyan Hübner Jenő műépítész, a kor kórházépítő specialistája készítette, azonban a művezetést a város Reich Edére bízta. Az építkezés két évet vett igénybe, 1909 végére készült el. A tervek ezúttal Orosháza városának tetszettek meg és másolatokat kértek Reichtől.

A strandfürdő

E nagyszabású feladatok sikeres megoldásának eredményeképpen 1908-ban – miután Borsos József addigi főmérnök Debrecenbe költözött – Spilka Antal főispán Reich Edét nevezte ki városi főmérnökké. Pályája tehát felfelé ívelt, és feladatai is akadtak bőven. Egyik legjelentősebb művét, a kútvölgyi szanatóriumot is 1908-ban kezdte tervezni, majd az építkezés művezetését is ő végezte. Az intézmény nagy sikernek örvendett, négy évvel később máris bővíteni kellett, majd a húszas évek végén, az ország gazdasági helyzetének konszolidációját követően ismét bővítették, szintén Reich – részben modern stílusú – tervei szerint. A két világháború közötti épületei közül fontos kiemelni még a strandfürdőt (1929), valamint Földes Béla királyi közjegyző Kossuth téri házát (1933), melyet sajnos utólag durván átalakítottak.

Földes Béla háza

Az ilyen nagyobb szabású épületek mellett kevésbé látványos munkák sorát is ő tervezte: egy óvodát, hat tanyai iskolát, valamint a belváros útjainak keramittal illetve aszfalttal való burkolását is. Rengeteget köszönhetett tehát neki a város. A kor azonban kegyetlen volt vele, 1944-ben származása miatt deportálták. Innen még visszatért, de egészségi állapota leromlott. Ráadásul házát idegenek foglalták el, akikkel hosszú ideig kellett egy fedél alatt élnie. 1952-ben hunyt el, a vásárhelyi izraelita temetőben nyugszik. Sok vásárhelyi épülete azonban őrzi emlékét. (A dolgozat a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltárában őrzött dokumentumok alapján készült.)

Kossuth városa

2012. október 13-a szerencsére nem péntekre, hanem szombatra esett, így félelem nélkül utazhattunk Ceglédre. Budapestről vonattal célszerű menni, hiszen a város az Alföld egyik legforgalmasabb vasúti csomópontja, így a fővárosból is gyakran indulnak Ceglédet érintő vonatok.

Az első épület, amit szemügyre vettünk, tehát a vasútállomás volt. A Pfaff Ferenc tervezte épület nemrégiben kapott műemléki védettséget, hála többek között Angyal Tibor tagtársunknak is, aki a védettségi dokumentációt készítette. Sajnos azonban az eredeti épületet belülről eléggé átalakították és kívülről is hagyott maga után kívánni valót az állapota. Ezt bizonyítják a Magyar Államvasutak feliratból lepotyogott betűk is (lásd kép alább)… de legalább a maradék vicces lett.

Innen a város központjába indultunk az egykori szépen kialakított villasoron, melyet ma panel- illetve téglablokk házak „díszítenek”. Ezen a nyílegyenes úton haladva jutottunk el a Pártos Gyula tervezte Kossuth Lajos Gimnáziumhoz. A historziáló stílusú épületet is alaposan körbejártuk, illetve be is tudtunk menni, hála a kirándulás főszervezőjének, Baldavári Eszternek. Szerencsére a gimnázium nagyon jó állapotban volt, még a boltozatok díszítő festései is élénk színekben pompáztak.

Soron követező épületünket, a városi múzeumot, szintén Kossuth Lajosról nevezték el – valójában magát a települést is Kossuth városaként szokták emlegetni. A múzeumnál találkoztunk vezetőnkkel, Baldavári Laci bácsival (a főszervező nagypapájával). A nap nagy részében ő kalauzolt végig bennünket a városon. Utólag is köszönet érte!

A múzeum állandó kiállításának megtekintése után a Gyermekkönyvtár meglepően szép épülete következett, melyet a Váradi bankárcsalád épített saját lakás céljára 1896-ban. Egyik termének boltozatát még freskók is díszítették, bár ma már csak egyetlen allegorikus alak látható.

Innen már nem kellett sokat mennünk a Kossuth térig, ahol három templom és a városháza is várt bennünket. Először az evangélikus templomba mentünk be (Sztehlo Ottó, 1896, neogótikus), azután a Hild József tervezte klasszicista református templom következett, bár ezt csak kívülről tudtuk megfigyelni. Érdekesség, hogy a templom udvarán őrzik azt az erkélyt, mely egykor egy pozsonyi épülethez tartozott, és amelyen Kossuth Lajos intézte szavait a pozsonyi lakossághoz 1848-ban. A katolikus templom is a protestáns templomok közvetlen közelében van, a városra jellemző ökumenizmus (melyre Laci bácsi is nagyon büszke volt) ebben is megjelenik. Ez szintén klasszicista stílusú, 1822-25 között épült Homályossy (Tunkel) Ferenc tervei alapján.

Az újdonsült díszpolgár Laci bácsinak köszönhetően a városházába is sikerült bejutnunk, ahol maga a polgármester fogadott bennünket. Angyal Tibor zongorajátéka után a városvezető beinvitálta a csoportot az irodájába, ahol jófajta barackpálinkával, illetve vörösborral kínált meg bennünket. Így a következő egyházi épületet, a Baumhorn Lipót által tervezett zsinagógát már jobb hangulatban látogattuk meg. A zsinagóga egyébként ma tornacsarnokként működik.

A városközpontba visszatérve elbúcsúztunk Laci bácsitól, majd utunkat a vasútállomás felé vettük, bár egy szép nagy kerülővel. Ugyanis meglátogattunk a Kerényi József által tervezett Magyarok Nagyasszonya-kápolnát, modern egyházi építészetünk egyik remekművét is. Éppen misét tartottak, éltünk hát az alkalommal és részt vettünk rajta.

Az egyébként szintén művészettörténetet hallgató Levente atya a mise után kivitt minket a vasútállomáshoz, bár ekkorra már be is sötétedett. Az egész napot Cegléden töltöttük tehát, jól elfáradtunk, de megérte: szép volt a város és az emberek is nagyon vendégszeretőek voltak.

Alpár Ignác Nagyenyeden

Alsó-Fehér Vármegye Székházának terve, Építő Ipar, 1898. 3. szám

Szakdolgozatom írásakor hosszú könyvtári órákat töltöttem az Építő Ipar lapogatásával adatok, képek után kutatva. Egyik ilyen alkalommal bukkantam rá egy gyerekkorom óta ismerős, ám a városkép részeként teljesen megszokott, sőt hétköznapi épület terveire. Az épület nem más, mint nagyenyedi (Aiud, Erdély) Alsó-Fehér vármegye Székháza, melynek Alpár Ignác által megálmodott terveit az Építő Ipar 1898-as 3. száma több oldalon közöl. Alpár Ignác (1855-1928) gazdag életművében ez az épülettípus nem egyedülálló, több vármegyeháza is köthető a nevéhez többek között Kolozsváron, Déván és Nyíregyházán.

A nagyenyedi vármegyeháza a régi épület felhasználásával 1899-1903 között épült. Az átépítésnek köszönhetően új emeletekkel, boltozatokkal, épületszárnyakkal bővült, így sokkal korszerűbb, tágasabb lett.

Az épület frissen felújítva emelkedik az enyedi patak (Valea Aiudului) mentén. Most, hogy élénk sárga színű lett,sokkal jobban elkülönül az őt körülvevő szürkeségtől. A tervekkel összehasonlítva szinte teljes egyezést láthatunk, csupán a hangsúlyos saroktorony pártázatában meg apróbb részletformákban van eltérés.

Maga az épület reneszánsz sajátosságokat mutat. Elsősorban a saroktorony és oldalhomlokzatok pártázata miatt, a felvidéki pártázatos reneszánszt juttatta eszembe, gondolva itt - többek között - a késmárki Thököly vár (Kežmarský hrad, reneszánsz kialakítás:1562-1624) hasonló pártázatára. A reneszánsz ezen típusa Erdélyben is meghonosodott, ám sajnos sokkal kevesebb példája (Szárhegy /Lazarea/, Lázár kastély 1450-től) maradt fent az utókor számára a Felvidékkel ellentétben.Talán a hagyományra utalva esett Alpár választása pont a reneszánsz ezen helyi változatára. Érdemes szemügyre venni az épület oldalhomlokzatait is, itt ugyanis további reneszánsz sajátosságokat láthatunk: ornamentális sgraffitokat. 

A tervek felfedezésének köszönhetően teljesen más szemmel nézem a jelenleg iskolaként működő épületet. Már nem csak egy a sok közül, amit egykor nap mint nap láthattam, szinte beolvadva környezetébe. Mindenkit arra bíztatok tehát, hogy járjon nyitott szemmel!