Josep Puig i Cadafalch
barcelonai gótizáló-szecessziós építészetének tárgyalása után, most a katalán
modernizmus egy szintén rendkívül meghatározó alakjának bemutatására szeretném
fektetni a hangsúlyt. Ő pedig nem más, mint Lluís Doménech i Montaner (1850-1923),
aki nemcsak mint építész, de mint politikus, teoretikus és egyetemi tanár is
fontos szerepet játszott a századfordulós Barcelona történetében. Modernista
építészeti periódusa körülbelül 1888 és az 1910-es évek közé tehető. E bő húsz
év alatt számos nagyszabású és fontos épületet tervezett, így például az
1888-as Castell dels Tres Dragons-t, a Casa Thomas-t (1898), a Casa Lleo
Morera-t (1902), és egyik legnagyszabásúbb művét is, a Palau de la Música
Catalana-t 1905-1908-ban. Ezek az épületek is szépen szemléltetik a barcelonai
gótizáló-szecessziós építészeti törekvéseket, de a következő írásban az építész
főműveként számontartott Hospital de Sant Pau bemutatását céloznám meg. A
kórház történetének tárgyalása előtt azonban elengedhetetlen egy rövid
áttekintés az építész életéről és elveiről.
Lluís Doménech i
Montaner 1849-ben született Barcelonában, középosztálybeli család fiaként.
Apja, Pere Doménech i Saló könyvkötészettel foglalkozott. A kis üzletből az idő
múlásával a legjobb és legkeresettebb vállalkozás lett a szakmában. Valószínűleg
nagy hatással volt édesapja munkája Lluís esztétikai érzékére, amit akkor még
nem is sejtett. Tanulmányait megkezdve a matematika, a fizika és a
természettudományok iránt nagy érdeklődést mutatva mérnöki pályán akart
elhelyezkedni, így kezdett el építészetet is tanulni.
Végül az építészet nyert, így
munkáiban ötvözhette mérnöki tudását és esztétikai érzékét. 1875-re már az
újonnan alapított barcelonai Építészeti Akadémián tanított, és fontos
teoretikus munkákat írt, főleg művészettörténeti témában. Ezek közül
legjelentősebb kutatása a románkori művészettel és építészettel foglalkozott.
Építészeti alapelveit tekintve meghatározó volt a szerkezet, a funkció és a
díszítés szerepe. Ezeket esszenciálisan a középkor világából vett elemek
modernista felfogásban való megjelenítésével hozta létre, így alkotva meg
egyértelműen sajátos és felismerhető stílusát. Ötvözve mérnöki tudását a Viollet-le-Duc
által hirdetett építészeti racionalizmussal és az építőanyagok szerkezeti és
díszítési tulajdonságának szem előtt tartásával alkotta meg a Hospital de Sant
Pau épületegyüttesét is.
A kórház alapítása
Paul Gil i Sera bankár nevéhez fűződik, aki végrendeletében kitűzte, hogy
halála után az általa adományozott pénzből Barcelonában kórházat építsenek
párizsi mintára, a legmodernebb koncepciókat követve. A megvalósításra
tervpályázatot írtak ki, de a három beérkező terv mindegyikét elvetette a
zsűri, mivel egyik sem felelt meg a higiéniai feltételeknek. Idő közben az
építkezésre szánt helyszín is megváltozott. A Sant Paut egyesítették a már
létező Santa Creu kórházzal, melyen rossz állapota miatt Lluís Doménech i
Montaner egy ideje már munkálkodott. Így kapta az intézmény végleges helyét, s
így lett Doménech i Montaner a megbízott építész. A program kitűzte, hogy a
kórház a város centrumától kellő távolságban épüljön, és hogy szeparált
pavilonokból álljon, a megfelelő higiéniai és osztályozási szempontok miatt.
Doménech i Montaner számos
kórházakra alkalmazott európai példát tanulmányozott a tervezés megkezdése
előtt, így például a párizsi Lariboisiére kórházat, a londoni Saint Thomas's
Hospitalt, és a touli (Franciaország) Katonai kórházat is. A Sant Pau kórház
építkezései 1902-ben kezdődtek meg, és 1930-ra fejeződtek be teljesen. A
projektben eredetileg negyvenhét különálló pavilon felépítése szerepelt, melyet
később huszonhétre redukáltak, azonban végül mindössze tizenkét épület valósult
meg, melyek a következők: egy adminisztrációs, egy műtétekhez, nyolc a
páciensek részére és kettő megfigyelésre. Doménech i Montaner 1923-as halála
után fia, Pere Doménech i Roura vette át az építkezés vezetését.
A kórház
elhelyezkedése alapvetően ellentmond épített környezetének, ugyanis Montaner a
városszövet geometrikus hálózatához képest 45 fokkal elfordította az épületek
tájolását. Ennek eredményeként egy független, egyedülálló koncepció jött létre,
egy "város a városban". Doménech i Montaner tervei szimbolikus sémára
épültek, mely nem csak a díszítésben jelenik meg: az épületegyüttest két fő
tengelyre szervezve alakította ki, melyek egymásra merőlegesek, így kereszt
formát alkotnak. Ezzel a barcelonai kórházak történetére (ami egészen az
1400-as évekig vezethető vissza), valamint a középkor értékeinek allegórikus megjelenítésére kívánt
utalni az építész. Az individuálisan emelkedő pavilonokat egy összesen egy
kilométer hosszú földalatti folyosórendszer köti össze. A terület hosszanti
tengelyét kiemelendő, a három középen húzódó pavilon monumentálisabb oldalt
elhelyezkedő társainál.
A kórház épületei
főleg a gótikus, románkori, és móros/bizáncias építészet formáit hordozzák
magukon, anyagukban és díszítéseiknek vonalvezetésében mégis egyértelműen
jelentkezik a modernizmus ideológiájának hatása. Az épületeket és díszítéseiket
nem elég azonban pusztán az alkalmazott stílusjegyek tekintetében tárgyalni,
hiszen ornamentikájuk jelentős mértékben rejlik a változatos anyaghasználatban is.
Az építész által felvonultatott térrendezések, vonalvezetések, formák, színek
és anyagok végeredményként egy érdekes rendbe kovácsolódnak, egyfajta komplex,
összművészeti alkotást hozva létre.
A kő, tégla, vas, mázas
kerámia, üveg, márvány és fa anyagok mind-mind jelen vannak az épületekben,
méghozzá racionális és funkcionális szempontok szerint alkalmazva. Az épületek
mindegyike vöröstéglás homlokzatú, melyeken a kő használata a szegélyekre, oszlopfőkre,
nyíláskeretelésekre, faragványokra és szobrokra korlátozódik, tehát minden
esetben a díszítés funkcióját támogatja. A kupolák, tetőzetek, tympanonok,
oromzati díszítések és a belső terek nagy részének lefedésén jelenik meg a
mázaskerámia, meghozva ezzel a modernista jelleget a burjánzó középkori formák
között. Az üvegablakok sokkal redukáltabb díszítménnyel rendelkeznek, mint
Montaner többi épületén, mégis reprezentatív látványt nyújtanak. Ezek a kórház
esetében leginkább az adminisztrációs pavilon épületén érhetőek tetten. A
márvány és a fa szerkezeti elemként és funkcionális szerepben jelennek meg,
ennek megfelelően az előbbi adja a lépcsők és szegélyek anyagát, míg az
utóbbiból készültek az ajtók, ablakok és a bútorok.
A pavilonokat változatos témájú mozaikok
és faragványok sora díszíti. A mozaikok narratívájának tekintetében mondhatni
szabad kezet adott Montaner a művészeknek, melyek közül tizenhaton különböző
történeti eseményeket láthatunk, valamint a kórház történetét leíró szövegeket,
de sok helyen megjelennek heraldikai témák is. A kisméretű megfigyelő pavilonok
közül a nőknek szánt épület homlokzatát Szent Eulália és Árpád-házi Szent
Erzsébet alakjai díszítik, míg a férfiaknak fenntartott épületen Szent György
és Szent Márton jelennek meg. A szobrok
és faragványok a mozaikképekkel ellentétben egy sokkal konzekvensebb
ikonográfiai programot képviselnek, angyalok, szentek és karitatív témájú ábrázolások
felvonultatásával. Mindezek a halál és élet, a remény és reménytelenség, az
erény és bűn fogalmait ellentétbe állítva jelennek meg.
A gótizáló stílusvilág
leginkább az adminisztrációs pavilonon szembetűnő, melynek hatalmas óratornya
gótikus templom hatását keltve emelkedik a magasba. Belső tereiben szintén
mérvadó a középkorias formák alkalmazása, különösképpen a faragott díszítmények
tekintetében. Az emeletre vezető díszlépcső fölött nyíló festett üvegtető
viszont inkább keleties-szecessziós hatást kelt. A betegek számára fenntartott
épületeken főként az első emeleti nyílásformák és a bejáratok fölött
elhelyezett faragványok formájában érhetőek tetten a gótizáló formák, itt már
sokkal szembetűnőbb a bizáncias jelleg, köszönhetően főként a tornyoknak, a nyomott
kupoláknak és ezek színes, mázas kerámia lefedésének. Az ezeken megjelenő íves
tető és kupolaidomok kellemes ellentétet képeznek a szögletes kialakítású,
mozaikdíszes oromzatokkal.
A Sant Pau kórház
épületegyütteséről összességében elmondható, hogy Lluís Doménech i Montaner
összegezve legfontosabb teoretikus elveit és a modernista mozgalom újító
szándékát, megalkotta a századforduló egyik legnagyszabásúbb munkáját, mely nem
csak Barcelonában, de európai viszonylatban is megállja helyét a szecessziós
mozgalmak egyik legszebb példájaként. Dióhéjban bemutatva ezen csodálatos
épületek csoportját csak igen redukált képet kaphatunk az egész komplexumról és
építésze aprólékosan kigondolt és megvalósított mivoltáról, de ha Barcelonába
vezet utunk, semmiképp nem érdemes kihagyni az idelátogatást.
Szöveg és fényképek:
Máthé Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése